Maconkai Búcsú 2009

A maconkai búcsú, mára már csak egy szűk réteg, leginkább az idősebbek emlékezetében él. Sajnos még ennél is kevesebb azok száma akik a régi hagyomá-nyokhoz híven meg is tartják. Annak idején a búcsú idejére a falu családjai rokonokat, vendégeket hívtak, és a faluból elszármazott emberek is hazatértek erre az ünnepre, úgymond vendégségbe. Az elmúlt években a búcsús körmenet a templom köré szorult, a vendég-séget pedig már ”csak” a közösség agapéja jelképezi. Most 2009. augusztus 20-án - közel hatvan év elteltével - szeretnénk ezt a szép hagyományt újraéleszteni és méltóképpen megünnepelni, egy a Maconka határában állítandó faragott üdvözlő tábla felavatásával. Mindemellett nem titkolt szándékunk a maconkai közösség újbóli egymásra találása is. Szeretettel várunk mindenkit és jó szórakozást kívánunk!

PROGRAM

10.00 ÜNNEPI SZENTMISE a maconkai Szt. István király templomban
 - közreműködik a Kisterenyei Szent István Kórus
11.00 ÜDVÖZLŐTÁBLA MEGÁLDÁSA a felállítás helyszínén
12.00 ÜNNEPI KENYÉR MEGÁLDÁSA - a templom melletti udvaron
12.15 ÜNNEPI KÖSZÖNTŐ - Becsó Zsolt parlamenti képviselő
12.25 VERS - elmondja Dancsó János
12.30 JÓ EBÉDHEZ SZÓL A NÓTA Sulyok Zoltánnal
 NAGYBÁTONYI IFJÚSÁGI KLUB - musical és filmzenék
14.00 MEDALION Tánccsoport - latin-amerikai táncbemutató (Salgótarján)
14.30 BUSSAI ASSZONYKÓRUS (Szlovákia, Felvidék)
15.00 LÉNA hip-hop táncbemutató (Salgótarján)
15.30 MUZSLA Néptánc Együttes  (Pásztó)
16.00 ROZMARING Asszonykórus (Mátramindszent)
16.30 NAZRA hastánc bemutató (Pásztó)
17.00 BÁRNAI ASSZONYKÓRUS
17.30 SPAM együttes élő koncertje
18.30 NOSZTALGIA DÉLUTÁN Sulyok Zoltánnal

MACONKA RÖVID TÖRTÉNETE

 A Mátra fő vonulatától északra, a Zagyva - folyótól pár száz méterre egy Ivókút - patak által vágott domboldalba települt kis község, Maconka.
A település első okleveles előfordulási időpontja Machunka névalakban 1297, majd Machonkaként 1396. Ekkor Neczpáli György birtoka volt. A falu egy ideig királyi birtok lehetett de a XIII. század folyamán magánföldesúri fennhatóság alá került. 1416-ban már Ilosvai Leusták nádor tulajdona. 1552-ben három portát, 1686-ban fél portát vettek nyilvántartásba. A török idejében többször lakatlanná vált a falu, de az elmenekült családok újra és újra benépesítették. A régi összeírásokban fellelhetjük a ma is élő Orosz (Oros), később a Kecskés családneveket is. A Maconka név jelentése bizonytalan, a személynévről adott falunév és a faluról elnevezett személynév is elképzelhető. Tény, hogy a Maczonkai szó mint személynév, hamarabb felbukkan az írásos emlékek között. A néphagyomány így emlékezik: „Úgy hallottam az öregektől, hogy egy Maconka nevű úré volt a birtok erre, és annak a nevéről nevezték el aztán Maconkának.” Itt kezdte gyűjteni Bosnyák Sándor a palóc nép történeti mondáit, hitvilágát majd kiadta azt a Maconkai aranyalma című könyvében.
A környék lakói szerint: „Itt esett le a világ közepét kijelölő aranyalma.”
Az 1950-ben történő megyerendszer átszervezéséig Heves megyéhez tartozott. Ez időben veszítette el a Zagyva északi oldalán fekvő Vásárdomb és Berekgát dűlőkben épült Kismaconka falurészt. A nem is olyan régen, 1965-ig még önálló kisközség határa mindössze 844 kataszteri hold volt és lakosai a falu fénykorában sem érték el az ezer főt. Hiába volt a „világ közepe” a helyi történelem egyik túlkapásaként egy időre még a nevétől is megfosztották és Nagybátonyhoz csatolták. A Bányaváros nagy részét maconkai földre építették az 50-es években. Jelenleg mint városrész létezik és elhagyva az emeletes házakat olvashatjuk újra Maconka nevét.

Az utóbbi időben egyre többször emlegetik kicsinyke templomáról, melynek építését a XIII. századra teszik. Valószínűleg amikor az Árpád-házi királyok utolsó éveiket élték, már állt. A templom Szent István királyunk nevét viseli, román stílusú, egyhajós, gótikus szentélyű. „Falait gömbölyű patakkavicsból deszka között öntötték össze. Hajdan erős fallal volt körülvéve, s a templom udvara egyszersmind temető is volt.” A templom hírnevét öregbítendő, 2007. október 7-én ide került Szent István középső ujjcsontja mint nemzeti ereklye, valamint megáldásra kerültek a restaurált XIV-XV. századi freskók. A freskókon viszonylag jól láthatóak a Köpenyes Mária, Péter és Pál valamint a Szenvedő Krisztus (Virdolorum) alakjai.
Rendkívül híres volt a maconkai népviselet. Malonyai Dezső művészettörténész részletesen leírja a Magyar nép művészete című öt kötetes tanulmányában a XX. század elején. A falu jellegzetes palóckontyos házai már csak elvétve bukkannak fel. A település határában az Őrhegy és az Almás lapos találkozásánál viszont még most is megtalálható az egykor méltán közkedvelt csevice -forrás.
Maconka híres szülötte Orosz László festőművész.
Napjainkban a már országos hírű Maconkai horgásztóra érkezők viszik el hírét, e csodálatos természeti adottságokkal rendelkező kis településnek.
A település búcsúünnepe: augusztus 20. Fogadalmi ünnepe: június 13.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

ap english essay

hogy a fent említett személyek nem fogják a Felvidék népeinek kapcsolatát javítani ap english essay

Thanks for this schedule.

Thanks for this schedule. You help me by this information order essay online

Maconkai búcsú

Olvasom a hozzászólásokat, egyesek már párbeszédet folytatnak. Pedig nem kellene, főleg eldurvulni nem kéne a hangnemnek.
Sajnos az emberek még mindig egypárt rendszerben gondolkodnak. Pedig szerintem jól megfért volna egymás mellett az MSZP rendezvénye és a FIDESZ rendezvénye, aztán a FELNŐTT emberek VÁLASZTHATNAK melyiket keresik fel. Akinek a jobboldali rendezvény tetszik arra megy, aki a baloldaliak között talál barátokra oda megy. Attól, hogy van választási lehetőség, még mi mindannyian Bátonyterenyei lakosok vagyunk és maradunk. Vélemény különbségek családon belül is akadnak, talán elviseli ezt a Város is és az Ország is.
De ha jól emlékszem ez nem politikai rendezvény volt. Akkor pedig ez a vita önök között okafogyott.
Kérem a város lakóit ezután is csak a város érdekét tartsák szemelőtt.
Gratulálok a rendezvényhez, szép volt.
Ha megengednek egy javaslatot!? Igen jó időt fogtunk ki, sütött a nap hétágra! Mindenki az árnyékot kereste, de abból volt a legkevesebb. Ha legközelebb több sátort állítanának fel az udvar lefedésére, akkor mégkellemesebben éreznénk magunkat.
Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek.
Isten áldja meg önöket.

Egy Új hagyományteremtő színfolt a Városunk életében.

Mondani valóm legelején szeretném minden Kedves olvasóval közölni, hogy nem kívánok senkivel sem vitatkozni. Én csak azzal a szándékkal írom e sorokat, hogy elmondjam (leírjam) az én személyesen megélt tapasztalataimat a „maconkai BÚCSÚ” kapcsán.

Az előkészületekről a szervező munkáról is van információm, kívülállóként személyes fül és szemtanúja voltam egyes eseményeknek.

Már ezen események során fel kellett figyelnem egy-két lelkes fiatal példaértékű önzetlen munkájára. Ezeken az előkészítő beszélgetéseken, munkavégzéseken soha egyetlen alkalommal sem halottam politizálásra utaló mondatot. Ezek a lelkes fiatalok csakis és kizárólag egy régi hagyomány felelevenítésről beszéltek, arról, hogy újra lesz hosszú-hosszú évek évtizedek után egy rendezvény, amelynek előkészítésében és lebonyolításában az öntevékeny emberekre számítanak.

Az arcukon látni lehetet azt a tenni akarást, amit valamikor a régi, rendszerváltás előtti időkben láttam elkötelezett és önzetlen emberektől.

Mindezek után a 2009.08.20-án személyesen vettem részt a programon és őszintén csak azt tudom leírni, hogy gratulálok a szervezőknek a lebonyolításban résztvevőknek. Hagyományteremtő szép és emlékezetes programot sikerült Bátonyterenye lakosságának szervezniük.

Szép volt és a következő még szebb lesz. Ha igénylik én is segíteni fogok a szervezésben.

Az már egy másik kérdés, hogy a programon kik vettek részt. Biztos vagyok benne, hogy a már említett fiatalok nem adtak át személyes meghívót egyes nemkívánatos elemeknek.
Ezek a fiatalok és szervezők kellő önmérsékletet tanúsítva eltűrték e személyek jelenlétét zászlóik lobogtatását.

S milyen furcsa az élet! Ezek a nem kívánatos személyek Magyar Himnuszt énekeltek úgy, hogy a jelenlévő több száz ember együtt énekelte azt velük.

Ha osztályozni kellene a rendezvényt, akkor én, az előbb leírt elismerő szavak után sem adnék csillagos 5-öst a szervezőknek, mert azt csak jövőre 2010.08.20-án fogják az iciri-piciri hibák kijavítása után kiérdemelni.

Köszönet Nektek „ maconkai” FIATALOK.

r.e

T "Webmaster" ! Szeretném kérdezni,hogy még hányszor hány itt lakónak kell feltenni a kérdést ?: HOGYAN LEHET FOTÓT FELTÖLTENI ? Ha nem képes a rendszer-esetleg TILOS ! meg kell válaszolni,minimum ennyit várnák egy tanyaközponti honlap kezelőjétől .

Az elmaradt beszéd

Lezajlott hát az "első" Maconkai Búcsú úgy, ahogy csak reménykedtük, hogy le fog zajlani. Megkockáztatom akik kilátogattak, nagy részük remekül érezte magát és remélem ha mindenki átértékeli a rendezvényt inkább pozitív mint negatív lesz az összkép. Természetesen lesznek akikben marad egy két tüske a rendezvénnyel kapcsolatban, mi a szervezők is tudjuk, érezzük, hol voltak hibák, de tudják ezt be az első szervezés tapasztalatlanságának, de semmiképp sem tudatosságnak. Véleményem szerint az egyik ilyen hiba a tábla megáldásánál elmaradt köszönő beszéd hiánya. Ezt a hiányérzetet pótolva alább olvasható, aminek jó lett volna elhangoznia. Itt kimondottan a rendezvénnyel párhuzamosan szervezett táblaállítás történetéről és az abban részt vett emberek munkájának elismeréséről van szó. Szólhatnánk még sok, kisebb nagyobb hibáról, de ezt meghagyom a rendezvényen részt vett fórumozóknak, hogy legyenek kedvesek ezeket megírni! A hibák feltárása a jövőre nézve mindenképp kívánatos, az esetleges dícséret pedig motiváló hatású lehet mindenki számára. Már ebben a rendezvényben is sok jószándékú ember vett részt, a jövőben szeretnénk ha ennél jóval többen kapnának kedvet a maconkai közösség építésében.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Maconkaiak!

Engedjék meg, hogy itt és ma mindenkit így szólítsak, mert a mai nap, ki jobban, ki kevésbé, de Maconkaivá vált. Mintegy hatvan év után éledt újjá egy régi szép hagyomány a maconkai vendégség. Újjáéledt, mert újjá akartuk éleszteni, mi mindannyian. Éppen ezért ez a rendezvény, nem csak egy egyszerű Szent István napi vendégség lett, sokkal több annál. Egy messze földön híres falu ébredése, újbóli élni akarása, egy régi – új maconkai közösség egymásra találása. Hogy miért kell újra építeni azt aminek mindig is működnie kellett volna? Meg is válaszolom azonnal: Mert a falu identitását, arculatát tették tönkre szép módszeresen az elmúlt hatvan év alatt, a helyi közösségek szétverésével, a falu beolvasztásával, földek kisajátításával, tiltással, támogatások, források elzárásával a hagyományok ápolásának leépítésével. De a falu élni akar és tenni is fog érte, hogy éljen. És úgy éljen, olyan emberi értékek mentén mint amilyet Szent István királyunk kijelölt nekünk Magyaroknak, Maconkaiaknak! Ugyan letérítettek minket a helyes útról, de vissza kell és vissza is fogunk találni oda! Ennek a visszatalálásnak egyik első lépése ez a Szent István napi vendégség, aminek talán a legmaradandóbb emléke lesz ez a faragott üdvözlő tábla. A tábla születésének története bizony visszanyúlik 2008 egyik hideg decemberi napjára. Ezen a napon született meg a tábla alapötlete itt az út mellett, száraz kóró kaszálása közben. Ekkor gondolta Gál Attila barátom, hogy de szép lenne ha Maconkának is lenne egy faragott üdvözlő táblája. Talán….. akkor nem lenne ekkora gaz sem……A gazról nekem eszembe jutott Wass Albert egyik meséje, aminek a lényege így szól: „Mert bizony ezen a világon sok a csalán és a gyom. A rosszaság nyomán mindenütt tüskés, mérges gyomok bújnak elő a földből. Ha viszont valaki jót cselekszik a világon: egy új pillangó száll föl a levegőbe, s viszi a hírt a Jóistenhez. De láthatod azért: pillangók is vannak. Mert van jóság is az emberekben, s a sok kicsi pillangó sok kicsi jótett hírét hordozza. És vannak szép nagy, ritka szépségű pillangók is: ezek a ritka nagy jócselekedetek emlékei. Minél szebb és nagyobb jót teszel: annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl tetted nyomán. Igyekezz hát, hogy amerre jársz, sok pillangó legyen!”
Attila barátom talán elsőként velem osztotta meg ötletét, majd több maconkaival, és mindannyian azt mondtuk: rendben van, legyen Maconkának is táblája, de olyan, hogy mindenki megemlegesse! Különleges legyen mint Maconka maga! Az ügy mögé aztán köztiszteletben álló emberek álltak és idén februárban a Szélkakas fogadóban hat fővel megalakult a Táblaállító Bizottság.
Tudtuk, hogy ezt a táblát, csak széles összefogással lehet felállítani és csakis így érdemes. Később kialakult egy közös vélemény is, hogy a tábla költségére gyűjtsünk pénzt, hiszen így mindenki magáénak fogja érezni. A felajánlások minden korábbi várakozást felülmúlva jöttek a városból és környékéről, de még Kanadából is. Adott mindenki aki fontosnak érezte. Ki szellemi támogatást, ki faanyagot, ki cementet sódert, ki grafikai és nyomdai segítséget ki a munkáját és természetesen nagyon sokan voltak akik pénzt. Végül mire összejött az összeg, addigra Dancsó János és kollégái keze nyomán elkészült a tábla tartószerkezete, valamint maga a faragott tábla is egy somoskői fafaragó Sípos László által. Ők az álmainkat messze felülmúlva egy olyan csodálatos üdvözlő táblát készítettek, ami azt hiszem önmagáért beszél és elnyeri majd mindenki tetszését. Ezért minden támogatót, bármi módon, bármennyivel is támogatta a táblát hálás köszönet illeti. A helyi lakók tenni akarásukkal bebizonyították a kételkedőknek a folyamatosan kritizálóknak, hogy igenis nagy igény van a közösségek újjászerveződésére újjáalakulására. Csak így tudjuk újjáépíteni Magyarországot és benne szűkebb otthonunkat Maconkát. Úgy gondolom, hogy ma egy igen nagy és ritka szépségű, valamint sok száz apró pillangó szállt fel a Jóistenhez Maconkáról.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Maconkaiak! Mégegyszer köszönöm, hogy segítettek, falunknak, Önmagunknak és köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk.

Isten áldja és hozta Önöket Maconkára!

Cseresznyés István

" Maconkai Búcsú "

A legnagyobb hiba ott kezdődött, amikor a FIDESZ kisajátította a szervezését ennek az ünnepségnek is.Maconka nem külön település, hanem Bátonyterenye része,és nem különálló falu. A város polgármestere a város vezetésével együtt akarta rendezni és ünnepelni az aug. 20. -át a maconkaiak búcsújával, de a fidesz csak a feszültséget csinálja minden hol. Nem a Becsónak kellett volna az ünnepi beszédet tartani,hanem a polgármester asszonynak ! Ez nem kis hiba volt, hanem nagyon -nagy, akik azt beszélik hogy elhatárolják magukat a Jobbiktól, meg a Gárdistáktól, közbe meg együtt vonulnak fel az ünnepségen. Szégyen gyalázat amit a FIDESZ művel, Becsóval az élen !!
Különben a központi helyi rendezvény a Kastélykertben volt, a képviselőknek ott lett volna a helyük, azon részt venni, és megtisztelni jelenlétükkel az ünnepséget . Ugye Horváth Tibor, Oláh Károly, Molnár Ferenc, Kerekes László, Sulyok Tibor ? A város vezetésére esküdtek fel, nem arra hogy külön szervezkedjenek mindig ellentétesen beszéljenek, csinálják a feszültséget !Elvenném mindegyiktől a tiszteletdíjat,aki nem vesz részt a városi rendezvényeken,programokon. A Becsó is jobban tenné ha a tarjáni polgármester asszonnyal villogna, nem pedig itt !!! "Mióta macokai ???????"

"A legnagyobb hiba..."

Tisztelt Elvtárs / Elvtársnő!

Ön a városvezetés által kiadott hivatalos véleményt teszi újra közzé - ezt már olvastuk a hírvivőben - nem pedig a valódit. Már vártam is egy - két mocskolódó megjegyzést balról, hát itt van az első. Gratulálok, Ön nyert. Gondolom fogalma sincs a szervezésről sem és valójában kint sem volt. Hallotta valakitől, hogy "véresszájú" Gárdisták terelték össze Maconka népét egy misére a volt óvoda udvarba, majd minden harmadik ember kezébe belenyomtak egy - egy nemzeti zászlót, és lehajtották azt a mintegy 500 főt a táblához. Ad abszurdum a menetben még az éneklést is előírták. A North Patrol motorosait sem kímélték, kiment pár Gárdista ahhoz az ezer motoroshoz és miután Azok megrettentek, rögtön küldtek is 15 - 20 motorost a rendezvényre. Amikor a tömeg visszaérkezett mindenkibe beletömtek egy tál babgulyást, halászlevet vagy vadpörköltet és miután nagy szenvedve megebédeltek, még mindennek a tetejébe mindenkivel megitattak egy - két sört is. Sőt az embereknek le kellett ülniük rég nem látott ellenségeik mellé egy kötelező délutáni tereferére. Este pedig fel kellett kérni táncra azokat, akikkel egyébként soha nem táncolnának. Nem csoda ha ki is merült estére mindenki!
Nos, valahogy így képzelte ugye? Ön volt Kisterenyén? Mennyien voltak? Harmincan, ötvenen? Hát az is igaz, hogy oda nem volt kötelező menni, csak ajánlott. Ahogy írja. De kérdem tisztelettel, milyen alapon írná Ön elő Becsó Zsoltnak, hogy hol mondjon beszédet és kitől határolódjon el. Ő a megye első embere, talán ezt majd eldönti maga. Ha jól látom Önnek meg teljesen mindegy mert ugyanúgy utálja a FIDESZ-t , mint a JOBBIK-ot, így nincs is értelme ennek a számonkérésnek. A magukfajták már egyébként se írjanak elő itt semmit senkinek! Inkább tessék szokni a jövő rendezvényeinek hangulatát, légkörét! Tetszik, nem tetszik ez lesz! Hogy is mondta a volt főnöke? "Ha nem tetszik el lehet innen menni!" Megszűnőben már az a világ amikor az Önökhöz hasonlók írták elő, hogy hogyan kell ünnepelnünk. A rendezvénnyel kapcsolatban felmerül bennem még egynéhány kérdés: A tisztelt elvtársaknak / elvtársnőknek miért nem jutott eszükbe az elmúlt hatvan évben újjáéleszteni a Maconkai Búcsút? Miért éppen most szerettek volna erre a maconkai rendezvényre rátelepülni? Mert erről van szó akármit is ír a Polgármesterasszony. Talán a romló népszerűségi mutatókat szeretnék javítani? Mi baja van azokkal a tisztességes Magyar Gárdistákkal akik saját pénzükön mennek segíteni oda ahová hívják őket ingyen, és nem alantas politikai érdekből? Elmennek ünnepelni oda ahová a szívük diktálja! Nem hinném, hogy a felvonulók közül túl sok embert zavart volna a jelenlétük. Olyan rendezvény meg elég ritka ebben az átpolitizált világban, hogy mindenkinek tessen! Egyébként még egy utolsó megyjegyzés, valóban lehetett volna még felejthetetlenebb a rendezvény, ha Dr. Beer Miklós Püspök Úr jelenléte nem zavarta volna a Polgármester asszonyt még a távollétében is maconkai létére. Akkor valóban itt lehetett volna a megye és az egyházmegye első embere. Talán majd jövőre....

Csakazértis: Adjon az Isten Szebb Jövőt!

Augusztus 20

Na nehogy már azzal védekezzenek a FIDESZES lépviselők, hogy nem mertek ellentmondani Becsó"atyának", Igen is a városi ünnepélyen a város Polgármestere mellet lett volna a helyük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Nem pedig egy képviselő mellett.Egyébként minden normális ember tudja és nem teszi azt SZÁNDÉKOSAn - mert a fideszesek SZÁNDÉKOSAN tették - hogy egy - ismétlem - városi rendezvényen ahol a város első embere történetesen a polgármester , először is a tisztelt képviselő uraknak esetleg hölgyeknek azon az ünnepélyen van a helyük amit a város vezetés szervez és nem pedig egy város kisebb rész települése.SZÁNDÉKOS volt SZÁNDÉKOS volt SZÁNDÉKOS volt a FIDESZ részéről!!!!!!!!!!!!!!!!!!Ezzel is szítják a feszültséget a haragot, még az itt lakó emberek között is, nehogy már nyugalom legyen legalább egy ilyen szép ünnepi napon!Undorító a viselkedésük!

Kedves szocialista

Kedves szocialista ismeretlen!

Szavaidból itélve még mindig ahoz a 7 vagy 9 %-hoz tartozol,aki még titokban a vörös csillag öt
ágát fényezi és a Lenin kép előtt "imádkozik."Becsó ur nem atya,hanem a megye első embere,ha
tetszik a balosoknak,ha nem.
Ugy gondolom,hogy sem a polgármester asszony,sem a baloldali képviselők nem voltak eltiltva a
rendezvényről,ráadásul a polgármester asszony és az egyik alpogármester maconkai.
Szent István ünnepe szerintem nem a bal oldal ünnepe,csak maradjon meg nekik Április 4 és
November 7.
Csak az irigység beszél belőletek,mert ilyen sikeres rendezvényt nem tudtok felmutatni.

Szégyen!

Szégyellem magam a szocialista - kommunista csökevények miatt, akik még egy ilyen szent ünnepet is le tudnak alacsonyítani, meg tudnak gyalázni!
Bár a város illegitim polgármestere Lavajné Dóka Éva évek óta hangsúlyozza, hogy a fidesz megosztja a várost, holott ő teszi ezt azzal a hisztis magatartással, amit akkor tanúsít, ha valaki dolgozik a városért, tenni akar szükebb lakhelyéért, de nem engedi, hogy ennek politikai vagy bármely hasznát segítség és munka nélkül az mszp-s vezetés magáénak vallja, kisajátítsa.
Sajnos azt kell mondanom az MSZP nem alkalmas ilyen rendezvények megszervezésére (sőt a lopáson csaláson és hazugságon kívül semmire). Eddig még egy épkézláb ötletük nem volt, ha lett is volna azt sem tudnák megvalósítani.
HA nem a hisztéria uralkodna el a polgármester asszonyon és csapatán, örülnének, hogy történik valami a városban, mégha egy időben is van az általuk preferált rendezvénnyel. Színesebbé pezsgőbbé teszi minden egyes megmozdulás a rothadó kommunizmus szagától tespedő városunk életét.
Egyébként a fenti hangnem megmutatja mindazt az ajjasságot, gerintelenséget, amit az irígység és hatalomféltés kivált az mszp-ből mindaddig a pillanatig, hogy a polgármester asszony nem általlott felhívni a püspököt, és hazug rágalmakkal rábírta arra, hogy ne jöjjön el a maconkai búcsúra.
Ezen kellene elgondolkodni kedves elvtársak...

Én gratutulálok a maconkai polgároknak, akik ugyan különböző pártokat tartanak követendőnek, de tenni akartak és tettek a városrészükért. Így tovább...

re?

Mi az hogy illegitim? Nézz utánna az értelmező szótárban, aztán beszélj.

Utána néztem!

Az utána egy N. MEg kellene előbb magyarul aztán beszélni az idegen szavakról!
Az illegitim pedig azt a 18 szavazatot illette, amelyről ugyan bebizonyosodott, hogy csalással lett meg, de a fellebbezés kicsúszott az időből!

re.

Szerinted !!! illegitim. Mi csuszott ki és honnan? És azért ki is a felelős?
Álszent vagy. Nem kicsit. Nagyon. :-))

re

te meg szoci bértollnok!

re

Most aztán jól megmondtad:-)))
Nagyot szóltál mint a vizipisztoly :-)))

szegyen.....

Most akkor a polgarmester asszony lebeszelte a Puspokot vagy nem?
Elment a Puspok vagy nem?
Ez itt a kerdes.
A Hun

Szégyen

Szerinted egy polgármester lebeszélhet egy püspököt?
A püspök úr tájékozódott,és úgy döntött,hogy Ő nem osztja meg a várost,nem úgy mint a helyi illetékes.
A helyieknek kéne elgondolkozni,hogy helyesen jártak-e el?
Könnyebb a polgármestert szidni,mint egy kis önkritikát gyakorolni!
Pedig mindenkire rá férne,legyen az hívő,vagy nem hívő!
Egyesek mindig másban keresik a hibát,sajnos!

A szégyent odaát keresse!!!

A válasz egyértelműen igen, lebeszélhet egy polgármester egy püspököt. Különösen annak a tükrében, hogy nem ismerjük magát a beszélgetést a Püspök Úrral, csak azt amit a polgármester asszony közzétett. Nem kizárt az sem, hogy jó szokása szerint - már amilyen hihetetlenül arrogáns - akár fenyegetőzhetett is, hogy esetleg nagyobb nyilvánosságot is ad az ügynek. Ezt természetesen már egész biztosan nem vállalta fel az egyházfő, inkább lemondta a rendezvényt. Ebben az ügyben az a szomorú, hogy egy egyértelműen rosszindulatú tettet is be lehet adni úgy az emberek egy részének, hogy nyilvánvaló hülyeséget is magukénak érezzenek. Elmondom még egyszer, hogy ez a rendezvény nem volt pártrendezvény, még ha annak is próbálják meg beállítani. Becsó Zsolt beszédén kívül, amiben nyilván volt némi aktuálpolitika (De az országban hol nem volt? ) valamint Horváth Tibor konferálásán túl, semmi más nem utalt a FIDESZ -re. Ebbe a rendezvényben a város egy forintot bele nem tett, a szervezésben sem és az ötletben sem adott semmit, így nem is értem, hogy milyen alapon kérnek itt számon bármit és milyen alapon szeretett volna erre a rendezvényre a város rátelepedni. Egyszerűen nem arról volt itt szó amit ők szerettek volna. Egy tiszta maconkai rendezvény volt, maconkai emberekkel akik keresik a gyökereiket és szerettek volna valami maradandót alkotni hosszú távon is. Februártól folyt a szervezés minden jószándékú ember bekapcsolódhatott és be is kapcsolódott a munkába. Nekem már tele van a .... ezzel a megosztásos dumával amit számonkérnek rajtunk maconkaiakon, hogy nem voltunk hajlandóak az egész várost a kis óvodaudvarban megvendégelni a saját pénzünkön. Az az önök baja, hogy teljesen hozzászoktak, ahhoz, hogy a civil társadalom ne csináljon itt semmit, mert majd önök megmondják, hogy hogyan kell itt ünnepelni. Aztán ha kimaradnak akkor megy a sárdobálás. Tudja, hogy én hogy látom? Éppen azt látom, hogy az önök polgármestere az aki ebbe a szép rendezvénybe belemászva kívülállóként osztotta meg a várost. Hála Istennek ez magán a búcsún nem látszott, csodálatosan sikerült. Önök meg azt gondolnak amit csak akarnak, ha még tudnak egyáltalán önállóan gondolkodni ....

Mindenkinek van egy keresztje!

Mindenkinek van egy vagy több keresztje. A polgármester asszonynak ez az egyik. Élete végéig hordozza!!! Emlékezni fogunk rá!!!

A szégyent odaát keresse!!!!

T. Hozzászóló!
Gondolja,hogy a Püspök Úr nem beszélt a helyi pappal?
Ennyire naív nem lehet!
Azt,hogy ki az arrogáns arról lehetne vitatkozni(bizonyítja a válasza is).
Sajnos lassan már minden rendezvényt átitat a politika,és ezt Ön is jól tudja.
Önkritikáról írtam mindkét oldalról,de úgy látom,valamiért mindig csak az egyik oldalnak kéne gyakorolnia!
Most is sértő megjegyzéseket tesz,amit én nem tettem!
Bármilyen furcsa is Önnek,de tudok tárgyszerűen és önállóan gondolkodni,sőt tovább megyek,örültem a maconkai búcsúnak,mint ahogy örültem a falusi szüreti felvonulásnak is.
A gyökereim a faluhoz kötnek,de 30 éve élek Maconkán,és szeretek itt élni.
Miért nem lehet elfogadni azt,ha valaki más nézeteket vall,attól még nem agyatlan,becstelen ember?
Kívánok a szervezőknek sok sikert,és jó lenne,ha jövőre tényleg csak a búcsúról szólnának a hírek!
Egy önállóan gondolkodó

Akkor még egy információ

Akkor még egy információ arról, hogy hogy is történtek itt a dolgok: A Püspök urat meghívta a helyi plébános, aki el is fogadta a meghívást. Kb. egy hónapig ez nem is változott, mindenki úgy készült, hogy jön a Püspök Úr, még az első szóróanyagon is így szerepelt. Ez egészen addig az ominózus telefonbeszélgetésig így volt. Utána természetesen beszélt egymásal a a Püspök Úr és Béla Atya, aki megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy a vele való egyeztetés nélkül a Polgármester Asszony lebeszélte a Püspök Urat a rendezvényről, mivel ez egy pártrendezvény lesz. Én úgy gondolom, hogy ezen nem kell vitázni, egy egyházi dologba durván beleavatkozni, nem szép dolog, ráadásul úgy, hogy egy mégszebb élménytől fosztva meg ezzel a maconkai embereket! Szerintem a felháborodás jogos volt. Sajnos kívülállóként sok olyan ember mond véleményt erről az ügyről, aki csak a hírvivőben olvasott hírből tud állást foglalni, ráadásul még el sem jött a rendezvényre. Ha Ön ott volt és Ön szerint nem érdemelte meg Maconka népe, hogy a Püspök úr megtisztelje a rendezvényt, akkor nem tudok ehhez mit hozzátenni.

Akkor még egy informció

Nem óhajtok az egyház dolgaiba beleavatkozni,de ha már említette Béla Atyát,amit szándékosan nem tettem,lehet,hogy az igazság a kettő között van.
Egyébként nem a hírvivőből tudok dolgokat és nem alakítok ki véleményt egyoldalúan.
Sajnálom,hogy a Püspök Úr nem jött el Maconkára,de nem lehet mindent a polgármester asszony nyakába varrni.
Talán józanul át kellene gondolni,hogy valójában mi történt,és elképzelhető,hogy más is hibázott!

Csak egy dolog van...

Nem is akar itt senki mindent a polgármester asszony nyakába varrni. Itt egy dolog van, azt pedig ő maga is világgá kürtölte nagy büszkén, hogy igenis Ő hívta fel a Püspököt! Na ennyi!!!

Szégyen!

Valószínű, hogy az volt a polgármester legnagyobb baja: a rendezők nem kérték fel főszereplőnek a maconkai búcsúban. Megint beöltözhetett volna népviseletbe, mint a szüretin Bátonyban tavaly, és hintóval mehetett volna az üdvözlőtáblához. Erre nem gondoltak?
Egyébként az igazi szégyen a kisterenyei "ünnepi" beszéd volt. Hangnemében, tartalmában. SZÉGYEN!

Maconka "falu"?

...........eddig úgy tudtam Maconka Bátonyterenye város része és nem külön falu!Vagy már külön vált közigazgtásilag is?

egy bátonyterenyei lakos

sok a fejekben a zavar...

Nem kell ezt tuldimenzionálni, és akkor minden a helyére kerül. Nyomul a fidesz. Tegyék. Nyomul a jobboldal. Tegyék. Ez rendezvény már a Becsó úr kampánya volt, amit sikeresen elkezdett. Szépen felhasználta az elégedettlen embereket hozzá. Ősi igazság "oszd meg és....." Azért azon el lehet gondolkodni, hogy eddig miért nem tett ilyesmit a megye első embere.

Te sötét középkorú ha

Te sötét középkorú ha maconkai lennél és ott lettél volna a rendezvényen akkor tudnád semmi köze nem volt semmiféle kampányhoz. Jóérzésű emberek civilek és az egyház közösen szeretett volna feleleveníteni egy hagyományt és kifejezni büszkeségüket és összetartásukat. Ami hála Istennek sikerült olyan embereket érintettek meg és vettek rá hogy segítsenek a szervezésben akik a közöségi életben talán eddig részt sem vettek soha, én erre nagyon büszke vagyok. Minden korosztálynak és nációnak nyújtottak valamit, és mindenki jól érezte magát. Itt politikát csak a söpredék szocik maszopos senkiházik csináltak belőle, az az elképzelés hogy egész Bterenye a templomkertben meg akkora baromság volt hova fért volna oda annyi ember. Hozzá tenném a kedves Polgármester asszony testvére is eljött az egész családjával lévén maconkaiak megtisztelték a rendezvényt. A mélyen tisztelt Polgármester asszonynak a bútorbolttá alakított közösségi házig terjed a hovatartozása. De nem mocskolódni akarok pont azért írtam ide hogy elmondjam, hogy nagyon szép és jó rendezvény volt és én nagyon jól éreztem magam és szerintem mindenki. Sok ilyen hagyományokat és régiónk sokféleségét bemutató és mégis közvetlen rendezvényre lenne szükség nem utálkodásra

Isten Áldjon Mindenkit

"Te sötét középkorú ha" Re:

Tényleg nem mocskolodsz. Ugyan mit irnál, ha azt tennéd.
Ráadásul még ostoba és szüklátókörü is vagy. Neked a világ csak "maszopos-szocik" ( a gonoszok hada) és a többiek ( a büntelen ártatlanok) -ig terjed.
Sajnállak. Ha egy kicsit szétnéznél magad körül, bizony látnád ám, hogy a világ szines.
Amig ingyen van valami addig nagyon tetszik, meg hu, meg hajrá. Kiváncsi lennék rá, hogy azért a szines , sokrétü müsorért mennyi belépő dijat fizettél volna.
Egyébbként meg soha senki nem tiltotta meg, hogy tegyetek a közösségért. Kezdhetnétek ott, hogy nem acsarkodtok a szomszédaitokra. Tiszteletben tartanátok mások érveit, ( na jó elsőre elég lenne meghallgatni is) nézeteit.
Jószerencsét!

Te sötétség serege

Te biztos a bűntelen áldozat vagy és ha tudnál olvasni és esetleg szövegértelmezésből is elérnél egy elégségest akkor felfognád , hogy az volt ebben a szép hogy mindenki tett valamit ezért a rendezvényért önzetlenül, és a politikának semmi köze sem volt az egészhez.
Nem beszélve arról hogy amit ott láthattál volna, ha ott lettél volna te fekete lyuk belseje, akkor mindaz társadalmi munka volt amibe az ilyen sötét gyökerek nem vesznek részt de nem is baj károgj csak és legyél irigy. Én örülök, hogy az embereket ha gy kis időre össze lehetett hozni és annak is hogy a városnak van egy szép új táblája. Az ilyenek mint te akik semminek sem tudnak örülni csak irigykedni és uszítani, jól megérdemlik hogy utálják a szomszédok. Az utolsó mondatodra meg csak annyit, hogy ha netán egy darab érvet sikerülne (a belsőzsebnyi húdeszines csökevényes agyadból) előhúzni és nem csak mocskot, akkor lehet, hogy érdekelne a véleményed, de amíg csak a fos és mocsok ömlik ki a szádon úgy hogy még ott se voltál addig, csak gratulálni tudok neked.

re.

Szép gondolatok. Szép igaz, templomjáró ember gondolatai. Gratulálok! Na de mindenki annyiból gazdálkodik amilye van. Remélem az összes mocskolodásod vissz száll rád. Ugy legyen.
Nem elég hogy nem figyelsz másokra, de még mindig ostoba, szüklátókörü vagy.
Menj orvoshoz, állitólag sokat fejlődött az orvostudomány. Csoportterápia meg hasonlók.
Te beszélsz összefogásról, meg hű, meg haj! Nem veszed észre mi folyik itt. Csak arra vagytok képesek, hogy az embereket egymásra uszítsátok. Javaslom ne csak a "monakiasot" nézd, hidd egy- egy olvasmány is csudákra képes. Ja igen az olvasás...
Aztán nehogy pofára ess, amikor az "elvtársaid" felkapcsolják a villanyt :-)))

re.

Úgy látszik Önnek lenne szüksége csoportterápiára meg hasonlókra, hogy megtanulja: hogyan kell leírni az ilyen szavakat: "amilye", "ugy", "szüklátókörü". "monakioso", és valóban az olvasás élménye csodás!

re.

No, most meg magázodol. De jól megmondtad a tutit. Kemény és nagyon okos ember vagy.
Leborulok a nagyságod előtt, amut szórok a fejemre, és ugy kérek elnézést.
Arra nem gondolt, kis buta, hogy esetleg technikai okai vannak?

re.

A helyesírás szabályainak ismerete vagy nem ismerete nem technikai probléma. Én inkább egyéb képességek hiányát érzem.
De vissza az eredeti gondolatokhoz: a MACONKA-i lakosok, polgárok, felismerték, hogy semmi közük a rájuk kényszerített városcímhez! Ezt kellene elérni Kisterenyén, Nagybátonyban, és mindegyik falu élhetné a saját életét! Évszázadokon keresztül ez így volt, mindegyik falu tisztelte a szomszéd falubelit, tisztességben éltek egymás mellett, talán együtt is. Talán még eszükbe sem jutott az itt élőknek, hogyan lehetne kimondani, hogy: én nagybátonykisterenyeszupatakmaconkarákóczitelepi -így csupa kisbetűvel-lakos vagyok.

sok a fejekben a zavar....

Azért, mert most fog ebben a választókerületben indulni. Egyébként meg az emberek nem jókedvükben elégedetlenek. Ráadásul ennyire leegyszerűsíteni ezt a rendezvényt csak és kizárólag kampányrendezvénnyé szintén nagy hiba. Az emberek erre a rendezvényre nem politizálni jöttek. Látszott ez Becsó Zsolt beszédénél is, alig figyelt rá valaki. Annyi haszon azért ebből is volt, hogy kevesen hallották a szokásos aktuálpolitakai lózungokat és így csak kevés ember csóválta a fejét. Ezen kívül minden a helyén volt.