Leisztinger szénerőművet tervez a Mátrába

Pénteken falugyűlést tartanak Mátraterenyén, ahol az Első Nógrádi Erőmű Zrt. nevű cég népszerűsíteni kívánja nagy tervét: egy új szénerőmű építését a faluban. Az EU ugyan a széndioxid-kibocsátással járó erőművek helyett más megoldásokat javasol, de a beruházáson sokat segíthet, hogy befolyásos emberekhez kapcsolható cégek működnek közre benne. Leisztinger Tamás tulajdonosként, Gergényi Péter és Pintér Sándor csak áttételesen köthető az erőműhöz.

Március végén kért engedélyt környezetvédelmi hatásvizsgálat megindítására az Első Nógrádi Erőmű Zrt. és ezzel formálisan is megkezdődött egy új magyarországi szénerőmű építésének előkészítése. Az létesítmény a Nógrád megyei Mátraterenyén épülne és a közelben bányászott szénnel, illetve esetleg ötödrészben fával fűtenék.
A beruházást tervező cég részvényein két vállalkozás osztozik. Az egyik a ciprusi Herco Holdings. Ez az a vállalkozás, amelyik a 2007 végén megvásárolta az Admiral Tours nevű utazási irodát. Az Admiral eladói között volt Pintér Sándor, aki az Orbán-kormány idején belügyminiszter volt, jelenleg pedig többek között az OTP igazgatótanácsának tagja. Az Admiralban Pintér egyik tulajdonostársa Gergényi Péter volt, aki budapesti rendőrfőkapitányként ért karrierje csúcsára. A Herco jelenlegi tulajdonosai nem ismertek.
Az erőművet tervező cég többi részvényét az Immo-Next Zrt. bírja. Ezt a céget Leisztinger Tamás és Potsubay Dóra alapították 2005-ben. Leisztingert a leggazdagabb magyarok között tartják számon (a Napi Gazdaság listáján a negyedik [1] 69, 5 milliárdos vagyonnal), aki jó kapcsolatban van az MSZP-vel is, élettársa például a fővárosi önkormányzatban erősíti a párt frakcióját. Potsubay több Leisztinger által tulajdonolt cégben is viselt tisztségeket.
Gergényi Péter és Leisztinger Tamás voltak már egyéb területen üzleti kapcsolatban egymással, amikor a nagyvállalkozó tavaly év végén megvette [2] az Athlon Pénzügyi Zrt.-t, amelynek igazgatójává Gergényi Pétert nevezte ki.
A beruházás érdekessége, hogy a széntüzelésű erőművek építése ellentmond az EU irányelveinek. Éppen tavaly decemberben fogadták el a tagállamok – így Magyarország is – azt a határozatot, amely szerint 2020-ig 20 százalékkal csökkenteni kell a tagállamok szén-dioxid kibocsátását, és ezzel visszavetnék a fosszilis energiahordozók (szén, gáz, olaj) felhasználását. Ugyanakkor a mátraterenyei erőmű terve nem egyedülálló Magyarországon: az állami MVM tavaly döntött arról, hogy beszáll [3] a szintén széntüzelésű Mátrai Erőmű jelentős bővítésébe.
Mátraterenyén néhányan komolyan aggódnak a lehetséges környezeti károk miatt. Gyurcsák Attila mátraterenyei lakos a WWF nevű környezetvédelmi szervezettel vette fel ezért a kapcsolatot. A WWF szerint az aggodalmak megalapozottak. Számításaik szerint a 33 százalékos hatékonyságúra tervezett erőmű aligha működhet majd gazdaságosan, ráadásul sok veszélyes anyaggal szennyezné a környezetet. A WWF szerint ha az erőmű megépül, akkor ez lesz az egyik legnagyobb üvegházgáz kibocsátó az országban, az ezzel kapcsolatos széndioxid-kvóta kiváltása milliárdokba kerülhet.
Aggasztó lehet a falun napi 12 órában átmenő teherautó-forgalom, amely a szén szállításához kell majd, illetve a talajvíz szintjének várható csökkenése, amit az erőmű nagy vízigénye okozhat. A környékbeli települések vezetői információink szerint inkább ellenzik a beruházást, mert a környéken sok a nyaraló, félnek az ingatlanok árának esésétől, a szennyezéstől, a halastavak vízszintjének csökkenésétől, a környékbeli védett területek pusztulásától.
Ugyanakkor támogatók is akadnak, hiszen az erőmű új munkahelyeket biztosítana, feléleszthetné az elsorvadt nógrádi szénbányászatot és jelentős adóbevételt biztosíthatna Mátraterenyének. A faluban péntek délután falugyűlésen tájékoztatják a beruházók az embereket a tervről.

Forrás: index.hu
Magyari Péter

Hozzászólások

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

english writing

hogy egy Maconka nevű úré volt a birtok erre, és annak a nevéről nevezték el aztán Maconkának english writing

http://matraterenye.fw.hu/ Z

http://matraterenye.fw.hu/
ZÖLDHULLÁM - Leisztinger rendkívül előnyös szénerőműve

Érdemes elolvasni!

http://barikad.hu/node/35859

Erőmű?

http://www.fn.hu/cegek/20090716/eromuberuhazas_matraterenyeben/

"Mátraterenyében"...
Mátraterenyén NÉPSZAVAZÁS lesz erről.

Leisztinger szénerőművet.....

Vértesi erőmű, Nád mps, erőműberuházás.
Bátonyterenyén is épül a napraforgóhéj égetőmű, a vasúti tengelygyártómű, a síngyártómű, az űrhajókövető lavórmű, Bátonyban, Terenyén egészségügyi központ, meg minden. Mit csak akartok. Csak mikor elfogy az állami, vissza nem térítendő pénzmag, lásd: nádszaporító. Hát így mennek a dolgok errefelé........

webmaster képe

megfulladunk

Kiváncsi vagyok, hogy mennyire fogják itt bebolondítani a bányászokat, hogy megint lesz munka, miközben eszük ágában sincs a külfejtésen kívűl mást bányát megnyitni! Amúgy ez merénylet a gyerekeink és saját egészségünk ellen, megint valami mocskos politikai-gazdasági összefonódás akar a mi egészségünk kárára gazdagodni! Kíváncsi vagyok, hogy a szocialista városvezetésnek mi a véleménye az erőműről és mennyire fontos nekik a lakosság egészsége!

Sajnos többről lehet szó

Sajnos többről lehet szó kedves Webmaster.
Bocsi a teljes terjedelemért, de talán érdemes elolvasni.
Üdv.
Cyrano

" ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ÉS ER

ŐFORRÁS-VÁLSÁG:Ő ÉVTIZEDEK LEGNAGYOBB NEHÉZSÉGE
- Fenntartható-e az élet?-

SZAKJELENTÉS

Készítette:
Hetesi Zsolt asztrofizikus, tanár,
ELTE TTK Csillagászati Tanszék

KÉSZ-értekezlet
2007. április 14.

1

Bevezet
ő helyett
Nehéz felfogni a mai ember számára, hogy milyen válságos helyzetben vagyunk, milyen
nehézségekbe sodortuk magunkat saját életformánk következtében és annak
folytathatóságának érdekében. Nemzedékünk meg fogja érni a körülöttünk lév
világ fokozatosan gyorsuló, hatványozott ütem
született, nagyon jó esélye van rá, hogy er
vele.
gondolatmenetemet követve végigjárjuk ennek az írásnak a f
nyilvánvaló lesz, hogy változás és változtatás nélkül élve a mai társadalom és annak minden
jelenlegi tudása, képessége és vívmánya jórészt semmivé lesz, lakóival együtt.
Meglep
olyan nehézséget, vagy ha tetszik kihívást, melyek el
teszik egy olyan jöv
bolygó éghajlatának nyilvánvaló változása. További, és még megoldhatatlanabb gond az a
ő mesterségesű összeomlását. Ha az olvasó 1960 utánőszak, járványok vagy éhínség végezzen1Állításom rendkívül merésznek, ugyanakkor félelmetesnek tűnik. Mégis, haőbb gondolatvonulatait,ő gondolataim alátámasztására a teljesség igénye nélkül felidézek néhányőttünk tornyosulva egyelőre lehetetlennéő képét, melyet talán elképzeltünk magunknak.2 Az első ilyen nehézség a
jelenlegi ésszel fel is alig fogható
kirajzolódva rendezetlenségbe taszíthatja társadalmunkat. A világhatalmi sakkjátszma és az
ember genetikai öröksége pedig mintegy megkoronázza az egész jelenségkört. Írásomban
röviden
társadalom, és a keresztény közösség számára.
Érdemes megfontolni egy történetet, a Szent Máté-sziget rénszarvasainak esetét. Egy
faj, ha olyan környezetbe kerül, ahol nagy b
szaporodásnak indul. A szaporodásnak a táplálék elfogyása vagy a természetes ellenség vet
véget. A faj a környezetében olyan változásokat is okozhat, amelyek kipusztulásához
vezetnek. A szigetet, amíg nem élt rajta rénszarvas, tíz centiméter vastag rénszarvaszuzmó
borította. 1944-ben egy 29 állatból álló rénszarvascsordát telepítettek a szigetre. A csorda
szaporodása, mivel b
exponenciális függvény szerinti szaporodás azt jelenti, hogy a szaporulat mindig az éppen
meglév
Addigra lelegelték a zuzmót és 1963-1964 kemény tele végzett a csordával. A tavaszt csak 41
tehén és egy terméketlen bika élte meg. Ez a kipusztulás törvényszer
rénszarvasok felszabadultak a létszámukat szabályzó hatások alól. Egyrészt nem ritkították
erőforrásválság, amely tíz éven belül egyre élesebben3 ezekre térek ki, majd pedig kifejtem, hogy mi következik mindebből a magyarőségben talál táplálékot, akkor komolyabbőségesen volt táplálék, exponenciális függvényt követhetett. Aző létszámmal arányos. 1957-ben már 1350 egyed élt ott, 1963-ban pedig 6000.ű volt, mivel a
ő
Ha már állatok, akkor La Fontaine, aki meséinek végén mindig egy kérdést tesz fel:
ket a ragadozók. Másrészt nem vándorolhattak máshová, ezért a zuzmó nem újulhatott meg.moralitè?
Azaz: tanulság? Hogy van-e tanulság, én nem tudom…

Id
őjáráscsinálók
A címben jelölt valakiken régen az isteneket értették, akiknek akaratától függtek az es
szelek és h
alkalmas id
es
állapotjelz
ők, aőmérséklet. Nekik áldozva rá lehetett venni őket, hogy megszánják az embert, ésőt adjanak neki. Manapság már senki sem hiszi, hogy külön istene lenne azőnek, vagy a Napnak, helyette azt gondolják, hogy az időjárás alakulásáért a légkört leíróők (nyomás, sűrűség, hőmérséklet, moláris összetétel, stb.), a besugárzás, a felszín
1
világban kb. 40-50%. Míg a túlnépesedett Ázsiában és Afrikában a járványok és az éhínség a f
tényez
Ennek valószínűsége földrészről-földrészre változó. A harmadik világban 80-90%, a ma fejlett nyugatiő kockázatiő, addig a jelenleg fejlett világban az erőszakos halálokok ugrásszerű növekedése jelent valós veszélyt.
2
tanárjelölt hallgatói számára.
A szerző fizikus, egyetemi óraadó tanár; a cikk témájában órarend szerinti előadást tart az ELTE TTK kutatóés
3
A témakörben írt egyetemi jegyzet 200 oldalnyi…
2
tulajdonságai, a légkör átlátszósága, stb. a felel
hogy az id
ősek. Nagyon kevesen gondolnak bele abba,őjárás alakítói a múlt század ötvenes évei óta mi magunk vagyunk.
A világméret
emberi tevékenység következtében a Föld átlagh
tevékenység el
megemelte; az ipari termelés el
ábra)
ű éghajlatváltozás tény, és most már nem lehet sokáig hallgatni róla.4 Azőmérséklete 0.6 C°-ot emelkedett az ipariőtti időhöz képest.5 A légköri CO2 mennyiséget pedig az emberiség jelentősenőtti 280 ppm-hez képest most 380 ppm6 (Flannery, 2006). (1.
1. ábra. A légköri CO
kétségtelenül a polgárosult (civilizált) életforma és ipari termelés, az éves ingadozások (f
északi félteke lombhullató erd
növekedés mértéke a 10 ppm / évtizedr
2 mennyiségének változása 1960 és 2000 között, ppm egységekben. A növekedés okaűrészfog-alakzat) azőinek évszakos változásaival függnek össze. Vegyük észre, hogy 1970 után aől 15-18 ppm /évtizedre változott.
Köztudomású, hogy a CO
hatásosan megköti az éjszakai h
A légkörmodellek szerint a Földnek ekkora mennyiség
kellett volna fölmelegednie, de a valóság ennek harmada (Stainforth et al., 2005). Egyre
nyilvánvalóbb, hogy ez annak köszönhet
rengeteg permetet (aeroszolt) és koromból meg porból álló részecskéket juttat a fels
mely csökkenti a bejutó napsugárzás er
növekszik a Föld átlagh
kibocsátás folytatódik (és növekszik), akkor 2050-re a Föld átlagh
növekedhet meg.
2 üvegházgáz, azaz csekély mennyisége ellenére rendkívülőkisugárzást a Föld felszínéről a világűr felé.ű szén-dioxid hatására 2-3 C°-alő, hogy az ősmaradványi erőforrások elégetéseőlégkörbe,ősségét.7 Sajnos azonban még a por jelenlétében isőmérséklete. Előrejelzések szerint, ha a jelenlegi ütemű CO2-őmérséklete 2-5 C°-al
Az éghajlatváltozás következményei

Jelenleg sokan egyszer
keletkezett. Csak röviden térek ki a legfontosabbakra.
űen nem érzékelik a veszélyt, amely az éghajlat változásából

Ez elképzelhetetlen csapással járna bolygónk él
ember fennmaradása egy ilyen környezetben alig biztosítható, ennek egyszer
A jelenleg a Földön élő fajok 1/3-a kipusztul ha még 2 C°-al növekszik a hőmérséklet.ő rendszerére (ökoszisztémájára). Azűen az az
4
h
234.15 W / m
Jelenleg már közvetlenül mérhető a felmelegedés. A Föld egy m2-ére 235 watt teljesítmény esik a Napból. Haőmérsékleti egyensúly állna fenn a Föld esetében, akkor ennyit is sugározna ki. A kisugárzás azonban csak2. (Hansen et al., 2005)
5
h
Teljesen nyilvánvaló az ipari forradalom hatása, mert előtte a Déli-sarki jégből vett zárványok adatai alapján aőmérséklet nagyjából 2000 éve állandó volt.
6
A ppm egység azt jelenti, hogy egymillió levegőmolekulára hány db CO2 jut (=particle per million).
7
nappali h
Ez akkor vált bizonyossá, amikor 2001. szeptember 11-e után repülési tilalmat vezettek be az AEÁ-ban, és aőmérséklet a kondenzcsíkok hiányában tiszta légkör miatt több fokkal megnőtt.
3
oka, hogy az ember a tápláléklánc végén foglal helyet, ezért csúcsragadozóként
fogható fel.


él
1. A h
következtében a Golf-áramlat el
hozza az áramlat lelassulását, hiszen azt a só s
Az átlaghőmérséklet növekedtével három egymástól független csapás is fenyegeti azővilágot:őmérséklet növekedésével biztosan elolvad az Északi-sark jege. Ennekőterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magávalűrűségkülönbsége (gradiense) hajtja.8
Egész Európa átlagh
következmények a világtengerek mentén fekv
szinte elt
2. A h
őmérséklete 4-5 C°-al fog csökkenni, a legrosszabbő országokra várnak (az atlanti éghajlatűnik és a helyét a belső, kemény szárazföldi éghajlat veszi át9).őmérséklet növekedésével a világtenger is melegszik, és CO2-megkötő
képessége ezzel csökken, tovább gyorsítva a felmelegedést. Továbbá a melegedés
miatt összeomlik az Amazonas-medence
szintet, mintegy 150-200 ppm-el, ami akkor szintén gyorsítani fogja a felmelegedést.
3. Ha 5 C
őserdei élővilága, tovább emelve a CO2-°-ot sikerül emelni a bolygó hőmérsékletén, akkor felolvad az összefüggő
jégtakaró a föld alatt Szibériában.
vízmolekulák csapdába zárják a metánmolekulákat (klatrát-szerkezet) (Sloan, 2003).
Ha mindez felszabadul (a jelenség Nyugat-Szibériában már zajlik), akkor összesen 450
milliárd tonna metán juta légkörbe, ami rövid távon annak felel meg, mintha 23-szor
annyi CO
majd meg, mintha a CO
felforr a bolygó…
10 Az ott található jég 10%-ban metánt tartalmaz; a2 jutna ki, azaz amikor ez megtörténik a légköri viszonyok annak felelnek2 sűrűsége 3900 ppm lenne. Ennek következtében egyszerűen

víztartaléka 2 évre elegend
már évek óta.(
gabonatartalékai az 1986-os 100 napról mára 40-50 napra zsugorodtak, a 2004-es
kiugró termés ellenére is (a mez
A nagyvárosok egy részének vízhálózatára csapást jelent a fölmelegedés. Sidneyő, mert a vízgyűjtőben a szokásos csapadék 45%-a hullikAustralian, 2004). A folyamatos aszályok következtében a Földőgazdaságra más nehézségek is várnak, ld. később).11
Er
őforrásválság
Egy ideje egyre többen ismerték fel, hogy az
társadalom nem tartható fenn sokáig, mert nem lesz többé olcsó er
teljesítményeink egyszer
rendszerbe állítani azért, hogy bármit gyártsunk, mozgassunk, vagy hogy kényelmesebben
éljünk. Az átlagosnak mondható
ősmaradványi erőforrásokra épülő mesterségesőforrás (olaj). Óriásiűen annak köszönhetőek, hogy rendkívül olcsón tudunk erőforrásokat1997-es évben annyi ősmaradványi anyagot égettünk el,
8
északi jég úszó jég, tehát elolvadása egy centiméterrel sem emeli a vízszintet. A víz h
miatt néhány centimétert fog csak emelkedni.
Biztosan nem igaz az a forgatókönyv, mely szerint méterekkel nőne meg a világtengerek szintje, ugyanis azőtágulási tulajdonságai
9
az évi átlagh
Példaként: Montreal földrajzi szélessége megegyezik Milánóéval (45° 30'), ám a hideg Labrador-áramlás miattőmérséklet 6 C°, a tél hosszú és hideg, a nyár pedig a közeli világtenger miatt hűvös.
10
jelenlegi kibocsátás nem csökken.
Mind ez a forgatókönyv, mind az Amazonas-vidék összeomlása 2050-2070 körül válik valósággá, ha a
11
jobban szegényítik a talajt és rontják a termelés feltételeit. Ezért a befektetett er
újabb növényvéd
gabonatartalékai, e múlt évet is belevéve hetedik csökkennek. 2004-ben a Föld legf
mint hazánkban is, minden addiginál több gabona termett, ennek ellenére a gabonatartalék azóta is csökken.
Azaz pl. ebben az évben is több gabonát fogunk elfogyasztani, mint amennyi megtermett. Hiába a termelési
csúcs, a Föld lakossága
Attól fogva az élelmiszerhiány évr
Az iparosított mezőgazdálkodás, a zöld forradalom mára elérte a határait. Az alkalmazott módszerek egyreőforrásokat növelni kell, egyreő szerek, több műtrágya szükséges, de ezzel a termelés 1980 óta már alig nő. A Földőbb gabonatermő vidékein,naponta csaknem negyed millióval nő. A világ gabonatartalékai 2008-ra fogyhatnak el.ől évre nagyobb gondokat okoz majd.
4

amennyi a Földre 422 évnyi napsugárzás által jut el.
Ebből az egyetlen tényből is világos: az
ő
Az 1980-as évekt
gondolatával, ezt nevezik
következ
energiatermelésnek is. Egyébként már az is igaz, hogy egy ember is többet fogyaszt, mint
korábban, így állandó népesség mellett is egyre több er
folyamatok hatványozódó (exponenciális) er
készletek végesek. Ezért szükségképpen elérünk egy csúcsot, amin túl az olajkitermelés a
véges készletek miatt már nem növelhet
smaradványi erőforrások nélkül nem létezhetünk!ől kezdve mind több kutató foglalkozott a készletek kimerülésénekolajcsúcs-elméletnek (peak oil theory). A dolog lényege aő. A Földön a lélekszám növekszik, és legalább ezért növekedni kell azőforrást használnánk. Ezek aőforrás-felhasználást eredményeznek, ám aő. Ez az olajcsúcs (2. ábra).
2. ábra. Az olajcsúcs jelent
er
véglegesen, de ennek nem a fogyás volt az oka, hanem az, hogy az OPEC szándékosan visszafogta a termelést.
Az ábra értelmében azonban 2008 és 2012 között visszafordíthatatlan folyamatok indulnak meg a világban.
2008-ban a Föld eléri az olajcsúcsot, azaz a legtöbb egy évben kitermelt olajmennyiséget. 2012-ig fokozatosan
csökken a kitermelés, az igények azonban növekednének. Ez egyre nagyobb gazdasági és társadalmi
feszültségek forrása lesz,. 2012-ben lényegében az 1970-es szint elé esik vissza az er
addigra felhalmozott feszültség miatt összeomlik a rendszer. Látható, hogy a hatványozott növekedést
megtorpanás, majd ugyanilyen esés követi. 2030-ra véget ér az ipari társadalom, és az 1930-as szintre áll vissza
az er
ősége az egy főre jutó erőforrás-termelésben mutatkozik meg. A világ egy főre jutóőforrás-előállítása 1979-ig növekedett. Lényegében az első olajválság (1973) idejében torpant meg, majd állt leőforrás-termelés, és azőforrás-termelés, ha ugyan megáll akkor a csökkenés.
A fenti ábra alapvet
hasonló az olajtermelés görbéje is (3. ábra). Az olajcsúcs számos következménnyel jár rögtön
a bekövetkezése után. A kitermelés csökkenése az els
igénye ugyanennyivel növekszik évente. Ez az olajcsúcs utáni évben már 4% hiányt jelent,
amely 5 éven beül 15-20%-os be nem tömhet
amelyet nehezen tudunk elképzelni manapság. Az olaj adja a villamos áram termelés 40,
illetve a közlekedés er
zavarok várhatóak.
Végül is a helyzet még bonyolultabb és komolyabb, mint ami az eddigiekb
közgazdászok dönt
nehézségekre a folytonos gazdasági növekedés hamis képét ajánlják - s
megoldásként. Csakhogy a mindenáron növekv
nyersanyagigény hatványozottan (exponenciálisan) növekszik. A társadalom nyersanyagfelhasználása
már így is
5
fénymegkötéssel (fotoszintézis) felhalmozott növényi er
Az er
hogy megkétszerezi az üvegházgázokat a légkörben és ezzel az él
inkább ezzel együtt) úgy, hogy feléli az összes elérhet
olcsó er
ően az erőforrás-előállítás időbeli változását mutatja, de ehhez rendkívülő években 2-3% lehet, míg a világő réshez vezet. Ebből olyan válság következik,őforrásainak 90%-át. Ebből látható, hogy olaj hiányában súlyos ellátásiől látszik. Aő többsége nincs tisztában a fent ismertetett helyzettel, ezért a gazdaságiőt erőltetik -ő gazdaság veszélye kettős. Az erőforrás- ésmegegyezik a teljes élővilág nyersanyagforgalmával, aőforrások felét az ember hasznosítja.őltetett gazdasági növekedés biztosan a végpusztulásba juttatja a bolygót, akár azzal,ővilág összeomlik, akár (deő olcsó ősmaradványi erőforrást, és azőforrásokra épült társadalom összeomlik.12
3. ábra. A Föld olajtermelése 2050-ig, egy 2004-es, több független szakért
meger
ráfordításával 5-8 kitermelt hordó) olajból már nincs több a Földön; illetve annak esélye, hogy nagy mez
pl. a szaúdi Ghawar, mely a világtermelés tizedét adja) már nincsenek feltáratlanul, 95%. Ezt az is alátámasztja,
hogy 2001-ben 8 nagy mez
kitermelhet
megfelel
2005 és 2012 közé tette, a legvalószín
ői csoport (NASA, BP) általősített előrejelzés alapján. A geofizikusok egybehangzó becslése alapján könnyen (=1 hordó erőforrásők (mintőt fedeztek fel, 2002-ben 3-at, 2003-ban, és azóta egyet sem. Lehetséges a nehezenő mezők felhasználása (olajpala és olajhomok lelőhelyek), de ez távolról sem olcsó (1 hordónakő erőforrás befektetése 2 hordó olajat eredményez). A visszaesés kezdetét a legtöbb szakértői csoportűbbnek 2008-at és 2009-et tekintik.
A legújabb, egyel
harmadát adó négy nagy szaúdi olajmez
a 3. ábra is mutatja, 2004 után már csak a közel-keleti kitermelés állt saját csúcsa el
őre még csak kevesek által ismert adatok alapján a Föld termelésénekő termelése 2006 ősze óta csökken.13 Márpedig, amintőtt; azaz,
ha a közel-keleti olajkitermelés tet
elérte az olajcsúcsot.
őzik (márpedig ez most bekövetkezett), akkor a bolygó
A részletek kifejtése nélkül vizsgáljunk meg néhány következményt.


a, a földgáz 44%-a, a k
Az ősmaradványi erőforrások adják a villamos áramtermelés döntő részét (az olaj 7%-őszén 88%-a, a víz- és atomerő 100%-a ide fordítódik). Az
ő
okoz 5, illetve 10 éven belül. Áram nélkül a mai társadalom nem képes fennmaradni, a
városi életforma megoldhatatlan nehézségekbe ütközik. Nincs szállítás, az élelmiszer
nem jut el a városokba (a szállítás 90%-a olaj alapú); áram nélkül megsz
vízellátás, a tájékoztatás és a hírközlés. Mivel a fejlett világ a kapcsolattartásra egyre
jobban a világhálót és a hordozható telefon-rendszert használja, ezért ez a terület is
komoly visszaesést fog elszenvedni. (Duncan, 2006)
smaradványi erőforrások kiesése fokozatos áramkorlátozást, illetve teljes kimaradástűnik a
12
reklámok kemény lélektani támadást jelentenek. A fogyasztóvá silányított ember egyébként anyagfölötti vágyait
a fogyasztói társadalom anyagi vágyakra korlátozza, ezzel rombolva az ember ember-voltát.
Ráadásul a fogyasztás mindenáron való növelése miatt a társadalom tudatos szellemi befolyásolása zajlik; a
13
A csökkenés oka nem a termelés visszafogása, mint 1973-ban, hanem a készletek kimerülése.
6


anyagforgalom felét teszi ki) megsz
Olaj hiányában a műanyaggyártás (mely az élet egyre több területén kizárólagos, és azűnik.

Ősmaradványi erőforrások nélkül nem lehet műtrágyákat és vegyszereket előállítani.14
A gépek is leállnak, mindez együtt a zöld forradalom utáni mez
jelenti. A termésátlagok az ötödükre esnek vissza.
őgazdaság végét

pénzromlás lép fel, mely többé nem áll meg. A folyamatot gazdasági válság és
munkanélküliség követi, mely a fogyasztói társadalom bukásához vezet; ezzel
megsz
általi kihasználása és tudati befolyásolása.
Egy előnyös következményről is szót ejtek. A növekvő erőforrás-árak miattűnik az anyagfölötti vágyak elnyomása, és a társadalom szűk érdekcsoportok

közegészségügy, mint a legdrágább és legkifinomultabb ágazat, összeomlik, ezt
követik a zavargások, járványok és éhínségek. A fejl
utáni mez
maguk után vonták. Amikor ezekben az országokban az er
visszaesnek a termésátlagok, továbbá összeomlik a gazdaság, a valószín
hagyatkozva egy embernek 1/5=20% esélye lesz élelemhez jutni,
lesz túlélni a járványokat és zavargásokat, azaz összesen 85-90% eséllyel nem
maradhat életben. Az egész harmadik világ népességére nézve ez mintegy 4-4.5
milliárd ember halálát jelenti majd, körülbelül 2040-ig bezárólag.
Az összeomlás sorrendje: az erőforrás-kínálat csökken, a gazdaság zsugorodik, aődő világban a zöld forradalomőgazdálkodás megnövekedett termésátlagai a népesség növekedését isőforráshiány miattűségre15 és 50-60% esélye16

népesség megugrása, a termelt többletet a haszonállat-állomány eszi meg, ezért van
mindennap hús a nyugatiak asztalán. Ezt a közbees
táplálékláncból, a nyugati világ élelmezése megoldható. Azonban az igények jó
részér
óhatatlan zavargásokkal jár majd, így nyugaton is számítani kell 50%
emberveszteségre, ez mintegy 700 millió f
A nyugati világ szerencsésebb, mert a megnőtt termésátlagokat nem követte aő láncszemet eltüntetve aől le kell mondani, hogy a túlélés biztos legyen. Ez, és az erőforráshiányő.17

körök felhasználhatják egy parancsuralmi világkormányzat kiépítésére. Erre
vonatkozó tervek szivárogtak ki az AEÁ kormányzati szintjér
Korten, 1996).
A következmények súlyosságát tekintve ez az eddigi legnagyobb kihívás, ami ránk vár. Most
nézzük, hogy mi az, amit nem érdemes, vagy lehetetlen megoldani, és mit tudunk tenni.
Az összeomlás következményeit a nyugati világot irányító nagyhatalmú pénzügyiől (Drábik, 2002,
Ami nem megoldható

Sokak válasza az a fenti nehézségekre (amiket
gazdaság a kényszer hatására majd megkeresi azt az utat, ami járható. Ráadásul egy közkelet
ők inkább "kihívásnak" mondanak), hogy aű
válasz szerint majd kitalál valami megoldást a tudóstársadalom. Többen a megújuló
er
Úgy t
valamelyikének rabja. A tudománynak sokan természetfölötti hatalmat tulajdonítanak, pedig
őforrásokban látják a jövőt.űnik, hogy szinte minden vezető államférfi és közgazdász a fenti tévedések
14
A műtrágyagyártás rendkívül erőforrás-igényes iparág.
15
A termésátlag ötöde lesz a mainak.
16
hajlandó olcsón földgázt szállítani Észak-Koreának, amely így nem képes m
visszaesését éhínség követte, melyben 3 millió ember halt már meg, és további 4-5 millió áll az éhhalál szélén.
Észak-Korea az olajért cserébe még atomprogramját is feladta (2007 elején)!
Az észak-koreai nagy éhínség, és több millió ember halála éppen annak köszönhető, hogy Kína már neműtrágyát gyártani. A termésátlagok
17
Az utóbbi két pont áldozatokra vonatkozó becslése jóindulatú, mert nem számol nagy háborúkkal.
7
eredményei mögött a fizika törvényei állnak - és nem utolsósorban er
"Üzemanyag" nélkül a tudomány sem m
vívmányokat használ, ezért m
tudománytörténészek szerint a tudomány jelenleg nincs "felfedez
arányában csak az 1600-as évek szintjén áll, és messze van attól a csúcstól, mely az 1870-es
éveket jellemezte (Huebner 2001). Ezen összetett okok miatt úgy t
egy átüt
régen nem befolyásolható, nem téríthet
Ami a további olajlel
könnyen kitermelhet
A megújuló és zöld er
ami egyszer
sem id
1/10-ét adná kés
Szénb
várható, de használata gyorsítja a világméret
és számtalan területen nem versenyezhet az olajjal, vagy a földgázzal, ilyen például a
közlekedés.
Az egyik varázsszó a területen a hidrogén. Azt állítják egyes szakért
hidrogén lehet a jöv
üzemanyagként szeretnénk használni, akkor el
er
on válik, és könnyen elillan, továbbá sokkal robbanásveszélyesebb, mint a benzin. El
és szállítása hagyományos er
hagyományos er
hagyományos er
Abban sem nagyon bízhatunk, hogy az emberiség képes lesz nagy léptékeken
összefogni. A piaci társadalom nagyon er
természetes genetikai örökségünk legmélyebb rétegeiben vannak; ezért olyan rendkívül
hatékony a fogyasztásra és felhalmozásra felhívó reklám. Az ember genetikailag a rövidtávú
el
2007).
őforrás-felhasználás.űködik; s mivel a tudomány rendkívül kifinomultűködése roppant erőforrás-igényes. Továbbá egyeső kedvében", a felfedezésekűnik, hogy nincs sok esélyő tudományos felfedezésre. A piac pedig, amely kikényszeríthetné a változást, márő ki a növekedés pusztító folyamatából.őhelyeket illeti, erről már írtam, annak esélye, hogy még vannakő, olcsó olajat adó nagy mezők a Földön, 5%.őforrások esete sem bíztató. Ezek a termelés 1-2%-át teszik ki,űen túl kevés bármihez. Annyi fejlesztésre és építésre, illetve gyártásra már nincső, sem pedig hagyományos ősmaradványi erőforrás, amennyi akár a jelenlegi termelésőbb!ől ugyan még elég sok van, tetőzése, ha kiváltja az olajat és földgázt, 2040-reű éghajlatváltozást, másrészt szállítása nehézkes,ők, hogy aő olaja. Ez persze két okból sem működik. Egyrészt ha a hidrogéntő kell állítani, ez pedig hagyományosőforrásokat köt le, ráadásul a hidrogén nehezen szállítható, folyékonnyá pedig csak -235 C°-őállítása,őforrást igényel, tehát azt kiváltani nem képes. Ráadásul, haőforrásokkal (pl. földgázzal) állítják elő, több CO2 keletkezik, mintha azt aőforrást közvetlenül használtuk volna fel.ősen kiélezte fogyasztói ösztöneinket, amelyekőnyökre van hangolva, és ha nem mérlegel józanul, akkor azokat is választja18 (Hanson,
Ami megoldható, hazánkban is

Mivel az er
célszer
az önellátástól (pl. Erdélyben). Arra a tudásra, amit a vidék parasztsága évszázadokon át
felhalmozott újra nagy szükség lesz, hiszen a földeket megint kézzel és állati igával kell
m
őforrásválság és az ellátási nehézségek elsősorban a városokat érintik,19 ezértű falura költözni, (első előtti lépés) hiszen a vidéki környezet még ma sem áll messzeűvelni, vegyszerek és műtrágya nélkül. Ebben a munkában ismét foglalkoztatottá válik a
18
azaz kizárólag a televízió formálja véleményét. Az AEÁ utolsó évekbeli hatalom
tetten. A "war on terror" valójában az olajért folyik. A világ els
Kuvaitban és Iránban van. Ezek után - napjaink eseményeit figyelve - tán már meg sem lep
AEÁ, az utolsó nagyhatalom lépésein.
Ne legyenek álomképeink a dologról. Magyarországon például minden harmadik ember gyakorlati analfabéta,űzési gyakorlatában ezt érhetjükő négy olajlelőhelye Szaúd-Arábiában, Irakban,ődünk annyira az
19
túl magas is ahhoz, hogy a víz feljusson a tizedik emeletre. A belvárosok néhány emeletes háztömbjei
fenntarthatóak, hiszen ezek akkor is álltak, amikor még nem volt ennyire jelent
esetében a fent említettek a lakosság felének kényszer
oldhatók meg.
A városok lakótelepei nem tarthatók meg. Egy tízemeletes lakótelepi ház nagy erőforrás-fogyasztó és ráadásulős az olajfelhasználás. Budapestű elvándorlásával, vagy célirányos kiköltöztetésével
8
falun él
kiváltó oka a mez
Továbbá valószín
üveg, stb.) minden helyben fog készülni. Újra el
kovács, a szíjártó, a takács, a molnár, a fazekas, a tímár, a bognár és így tovább.
1
szóló még meglév
ő lakosság 80-85%-a, megszűnik a munkanélküliség vidéken, aminek elsődlegesőgazdaság szerkezetváltása volt az 1960-as években.ű, hogy a legszükségesebb iparcikkek kivételével (lábasok, tányérok,őbukkannak a rég eltűntnek hitt szakmák, a. Első feladatunk tehát a földművelés hagyományos módszereiről és kézműves mesterségrőlő tudás ápolása és bővítése.
A vidéki házakat (és az egyéb fenntartani kívánt épületeket) szereljük fel a következ
ő
létfontosságú berendezésekkel: napelem, fúrt kút,
alkalmas földterület, pince, és lehet
2.
20 melyből kézzel is húzható víz, művelésreőleg fa tüzelésére alkalmas kazán, de még jobb a kályha.Második feladatunk tehát az alapvető ellátás megszervezése (erőforrás és víz).
Azután, még ha egyel
szakmát, vagy több ilyent. A földm
őre csak szórakozás szintjén is, tanuljunk meg egy hasznosűvelés, kézművesség, ezermesterség nagyon kifizetődő
tudás lesz az elkövetkez
és/vagy rendkívül magas fejlettség
hasznosíthatók (az els
ő időkben. A társadalom jelenlegi állapotához szorosan kötődő,ű berendezésekhez kapcsolódó szakmák nem lesznekőre a manager és a könyvelő, a másodikra az űrhajós és a maroktelefontervező
jó példa).
3.
túlélésünket, másrészt nagyobb értékkel ruház fel minket élve, mint holtan.
Harmadszor tehát tegyünk szert olyan hasznos ismeretre, mely egyrészt segítheti
Mivel a magasan gépesített és rendkívül kifinomult egészségügy fog el
tör
rendszert
4.
őször akadozni,ődjünk sokat egészségünkkel, és lehetőleg váljunk függetlenné az egészségügyiől, például azzal, hogy megtanuljuk, melyik fűben-fában milyen orvosság van.Negyedszer, ismerjük meg a gyógynövényeket és vigyázzunk az egészségünkre.
Rendkívüli csapások fogják érni az emberiséget, ez pedig mindig könnyebben
kivédhet
tagjai éppen úgy megoszthatják a munkát egymás között, mint ahogy azt a jelenlegi rendkívül
bonyolult társadalom is megteszi - csak az ipari korszak alkonyának közösségei lényegesen
kevesebb taggal is m
Egy hagyományos falunak megfelel
ő, illetve feldolgozható egy szorosan egymásra utalt közösség kereteiben. A közösségűködőképesek, hiszen a rendkívül szakosított foglalkozások eltűnnek.ő méretű közösség, minden szükséges foglalkozást űző
taggal, és lehet
5.
városoktól távolabb fekv
őleg falun, már nagyjából 500-1000 fő esetén is fenntartható lehet.Ötödször keressük hasonló emberek barátságát, és lehetőleg együtt telepedjünk le, egyő faluban.21
A társadalomban már most vannak olyan magasan képzett szakemberek, akik a fent
leírt válságtünetekkel (vagy egy részükkel) tisztában vannak. Az emberiség felhalmozott
tudását nem szabad veszni hagyni. Minden tájegységnek szükséges lenne kiépíteni egy tudásés
tárolóközpontot, ahol van áramszolgáltatás, számítógép-központ, legalább vezetékes
távbeszél
emberiség tudásának egy fontos ága nagy mértékben, és általános tudás tekintetében pedig
kisebb, de átfogó részben képviselve/tárolva van.
6.
formájában is, mert azok hozzáférhet
képzett embereket, hogy együtt gondolkodhassunk. Ha van napelemünk, akkor egy hordozható
számítógép jó befektetés lehet - f
ő-összeköttetés vagy rádiókapcsolat a világ többi ilyen központjával; illetve azHatodszor, halmozzunk fel minél több tudást a fejünkben, és ha tehetjük könyvekők villamos eszközök nélkül is. Keressünk hasonlóanőleg kutatók számára.
20
Közösségenként legalább egy fúrott kútra van szükség.
21
gazdasági összeomlás után a földtulajdon-jog megsz
A vidéki ház- és földárak miatt ez egyelőre könnyen megoldható. A szerző véleménye szerint pedig aűnik.
9

Két lehetséges jöv
ő
Elképzelem a jöv
A világgazdasági rendszer tehetetlenségénél fogva mindenképpen igyekszik
fenntartani arculatát. Az AEÁ er
folyó tartós háborúskodásban emészt
szakadék mélyül, a két világ közötti súrlódások, összecsapások ereje egyre hevesebb. A
széls
egyetemesítés (globalizáció) nemkívánatos mellékhatásai feler
a nemzetközi b
meghatározó tényez
A fogyasztói társadalom ragaszkodik a lényegéhez, a folytonos gazdasági
növekedéshez. A hirdetések eszközei fokozatosan még er
még jobban hajszolt emberek élete évr
egységesít
hordozójává válik. Az ugyanolyanná válás, ugyanúgy gondolkodás épp azt jelenti, hogy az
emberek az állatokhoz hasonlóan kezdenek viselkedni. Ebben az ember számára
természetellenes helyzetben kiszámíthatatlan, hogy változások esetén mi fog történni. Az
emberekb
érzetét. A bel
A környezeti válság fenyegetéseire tekintet nélkül, minél többet kicsikarva kiaknázzák
a bolygó olaj, földgáz, szén, lignit, olajpala és olajhomok készleteit. Az energiaárak
ugrásszer
jobban pusztítva az embert éltet
ellentét még kirívóbb lesz, a csökken
ellen
amelyek feltartóztathatatlan népvándorlásokhoz vezetnek.
Az er
k
tapasztalható éhínség általánossá válik. Mivel számos ilyen helyzetbe kerül
atomfegyverrel is rendelkezik, világszerte elképzelhetetlenül súlyos összeütközések alakulnak
ki.
A természet fokozódó szennyezettsége, a természetes környezet romlása újabb és
egyre pusztítóbb betegségek sokaságának megjelenéséhez vezet. Az emberi immunrendszer
nem tud alkalmazkodni a mérgezett környezet okozta végzetes változásokhoz. Az
orvostudomány képtelen kezelni az újabb fert
betegségeit. Az egészségügy rendszere összeomlik.
A kaotikus folyamatok kezelhetetlensége nyilvánvalóvá lesz. Az egyenként még talán
megoldható kérdések hatalmas mértékben feler
gazdasági világrendszer szétesik, a világrend összeroppan és a végítélethez hasonlító
viszonyok alakulnak ki. A válságba zuhanó fogyasztói társadalmak tömegei az ugyanolyanná
gyúrt gondolkodásuk miatt képtelenek alkalmazkodni. A csupán a kocsivezetésre,
távirányítók, maroktelefonok kezelésére kiképzett, csak a sz
társadalma bénulttá válik. A rájuk zúdult balsors miatt a felb
keresnek.
A tömegek azokra a hirtelen kiemelked
megérzik az akaratlanul is állatias viselkedésre beállított emberek lelke mélyén kavargó torz
indulatokat. A tömegek azok ellen fordulnak, akik vezették
annyiszor, utólag felfoghatatlan és értelmezhetetlen borzalmakat követnek el. A legsúlyosabb
zavargások a fejlettnek nevezett országokat sújtják.
10
Most jöjjön a
őt, kétfélét is. A rosszabbikkal kezdem, hogy a jót lehessen értékelni majd.őforrásainak java része a Közel-Keleten és Közép-Ázsiábanődik fel. Az iszlám és a nyugati életfelfogás közöttiőséges iszlám erők elérik céljaikat, bizonytalanná teszi a fejlett világ olajellátását. Azősödik, ugrásszerűen növekszikűnözés szerepe, amely a világgazdaságba és az államéletbe beépülve annakőjévé válik.őszakosabbakká válnak, emiatt aől évre reménytelenebbé lesz. A globalizációő hatása egyre erősödik. Az azonossá gyúrt emberek társadalma hallatlan veszélyekől kilúgozták az emberre jellemző erkölcsi gondolkodást, a személyes felelősségőlük válsághelyzetben összeverődött tömegek bármire képesek.ű emelkedése így sem kerülhető el. A pazarló rendszer azonban fennmarad, mégő természetes környezetet. A szegények és a gazdagok közöttiő népességű gazdag országokba való bevándorlásőrizhetetlenné válik. A természeti csapások egyre nagyobb pusztításokat okoznak,őforráshiány elsősorban a szegényebb, nagy népsűrűségű országokat sújtja. Aőolaj és földgáz hiánya miatt a mezőgazdasági termelés csökken és a ma Észak-Koreábanő országőző kórokat, az immunrendszer újabb és újabbősítik egymás káros hatásait. A pénzügyi ésűk szakmájához értő emberekőszült emberek bűnbakokatő hangadókra hallgatnak, akik leginkábbőket és amint a 20. században issikeres forgatókönyv.22
A politikai-gazdasági hatalmat birtokló gazdag országok polgáraiban tudatosodik a
fenyeget
takarékoskodni kezdenek és gondolnak nemcsak maguk, hanem gyermekeik jöv
Rájönnek arra, hogy a gátlástalan fogyasztás, az igazából szükségtelen javak halmozása
nemcsak az életterünket pusztító tevékenység, a természetes környezet, így a jöv
vétek, hanem az
azzal, hogy elhalasztják például a kocsicseréket, mert takarékosabb kocsikra várnak, elérik a
kulcsiparágnak számító járm
sorra kudarcot vallanak, a hadipar és a nemzetközi fegyverkereskedelem veszít súlyából. A
széler
fokozatosan, mert a gyorsan terjed
er
szervez
tartják fenn magukat. Az emberek fehérjeszükségletüket els
fogyasztásával fedezik.
Az olajár emelkedése miatt számos, csupán cuccnak nevezhet
felszökik, hogy elt
vonja a hirdetések visszaszorulását. Elt
képcsatornák és ponyvasajtó nagyobbik része. Ezzel megsz
naponta több órán át történ
terjesztése. Kezdetben ez a nagy többség számára szokatlan lesz, nem tudnak majd mit tenni a
rengeteg sok szabad id
Sokkal több idejük lesz egymásra, olvasásra, sétálásra, a gyermekekre, a tudományra,
m
Megszabadulva a pazarló fogyasztás kényszerét
Természetüknek megfelel
Visszatér az emberek életkedve, a társadalmak gyermekbaráttá válnak, a népesség
elöregedésének folyamata megszakad, a bolygó népessége egy adott szinten állandósul.
A mez
megtermelt élelmiszer mennyisége nem csökken annyira gyorsan, hogy nagyméret
ő világméretű válság veszélye. Felismerve a fenyegetettséget, az emberekőjére is.őnk elleniő életük minőségét is rontja. Tudatosabban tervezik vásárlásaikat, csupánűipar gyökeres átalakulását. Mivel a katonai jellegű megoldásokőművek egyre jobban elterjednek. Az olajárak ugyan jelentősen emelkednek, de csakő többfeladatos termelési rendszerek23 egyre kevesebbőforrást használnak fel. A mezőgazdaság, ipar, kereskedelem olyan rendszerekbeődik, amelyek a helyi adottságokhoz alkalmazkodva lehetőleg kevés erőforrássalősorban növényi fehérjeő árucikk ára annyiraűnik a piacról. A tudatosabb vásárlások részarányának növekedése magávalűnnek a hirdetésből élő kereskedelmi hang- ésűnik az emberek idegeinekő borzolása, feszítése, a tájékoztatási szemét termelése ésővel, erővel, de fokozatosan rájönnek arra, mit kezdjenek magukkal.űvészetekre, mozgásra. Fel fogják fedezni, mennyivel tartalmasabb így az életük.ől az emberek oldottabbak lesznek.ően egyre többet foglalkoznak a szellemi értékeik gyarapításával.őgazdaság gyorsított ütembe tér át a szerves módszerek használatára. Aű
éhínségek alakuljanak ki. A népesség növekedése a szegényebb országokban is megáll és a
túlnépesedett országok lélekszáma nagyobb megrázkódtatások nélkül csökken arra a szintre,
amit a térség magától, küls
Sikerül megállítani az erd
adhatnak vissza a természetnek. Nem csökken tovább a fajok száma, a természetes környezet
növekv
felhalmozott mérgez
ő erőforrások bevonása nélkül is el tud tartani.őterületek csökkenését, sőt világszerte hatalmas területekető aránya csökkenti az éghajlatváltozások okozta csapások erejét. A 20. század soránő, pusztító anyagokat lassan feldolgozzák, ártalmatlanítják és ezzel
22
forgatókönyv is, ami tudásközpontokkal, és az 1930-as évek szintjén él
vonatközlekedéssel, repül
elképzelhet
A jól csengő pozitív részletek többségének nincs nagyobb esélye 10-15%-nál. Van egy közepesen sikereső vidéki lakossággal, gőzvontatásúők nélkül, jelentős hiányok nélkül, talán még vidéken is korlátozott áramhasználattal,ő, és esélye 30-40% lehet.
23
a végtermékhez. Ilyen például a Pauli-rendszer
többi hulladék. Itt gombákkal etetik át, utána jó állati takarmánynak. A hulladék 26%-a fehérje, ebben gilisztát
tenyésztenek, amely baromfitáplálék. A tenyészállatok ürüléke természetes (bio) er
szennyvizet megfelel
sörf
rendszer teljesen önellátó hétszeres termelékenység
Ahol az egyes termelési ágak a másik ág többlethőjét és és/vagy hulladékát hasznosítva szintén hozzájárulnakű sörfőzés. A sörfőzdék az árpa 4%-át hasznosítják eredetileg, aőforrás. A visszamaradóő növényi és állati (hal) társulások teszik teljesen tisztává. A lúgos szennyvízbe bevezetik aőzéshez alkalmazott fűtés szén-dioxidját, amely így algák tenyésztésére is alkalmas. Az új többfeladatúű és négyszer több munkást foglalkoztat.
11
fokozatosan csökkentik a természet szennyez
fokozatosan javul, az egészségügy f
Az egyetemesítés ezredvégi rendszere lassan átalakul. Vívmányaiból els
világot behálózó informatikai rendszer válik maradandóvá. Ez a rendszer lehet
az emberek az
ágazattá a szellemi javak terjesztése válik. A látványosan kibontakozó tudományos-m
forradalom mindenkinek teret nyit arra, hogy képességeinek megfelel
tevékenykedjen. A rendkívüli helyzet kivételes alkalmat kínál az emberek szellemi
megújulásához, a fogyasztói társadalom lelkileg megalázott és megnyomorított polgárai
emberibb módon kezdenek élni. Gyermekeik már igazi személyiségekké válhatnak. A
felszabaduló hatalmas emberi er
hogy száz-kétszáz éven belül az emberiség életrendjét fenntartható pályára sikerül állítanunk.
Végezetül ismét felidézem a nagy francia mesemondó alakját, és az olvasóhoz fordulok:
ődését. Ezzel az emberiség egészségi állapota iső feladatává az egészség megőrzése, a megelőzés válik.ősorban aővé teszi, hogyőket érdeklő ismeretekhez gyorsan hozzájussanak, a legfontosabb egyetemesűszakiő módonőforrások akkora lendületet adnak az átalakulási folyamatnak,
Moralité? Azaz: tanulság?

Hivatkozások

Australian Journal
Drábik, J. 2002: Uzsoracivilizáció, Bp. 2002. Gold Book
Duncan, S. 2006: Social Contract, 2005-2006 winter issue
Flannery, T. 2006:
Hansen, J. et al. 2005: Science, 308, 1341.
Hansosn, J. 2007: Social Contract 2006 January
Huebner, J. 2001:
Korten, D. C.
Sloan, E. D. 2003: Nature, 426, 353.
Stainforth, D. A. et al. 2005: Nature, 433, 403.
Végh László - Hetesi Zsolt: Fenntartható élet. Jegyzet, ELTE TTK, 2006.
A szerz
, 2004, July 2.Időjárás-csinálók, Bp. 2006. AkkordThe History of Science and Technology,Tőkés társaságok világuralma, Bp. 1996. Kapuőről
Hetesi Zsolt 1979-ben született Dombóváron, földm
diplomát szerzett az ELTE TTK-n. 2003 óta az ELTE TTK Csillagászati Tanszék óraadó tanára. 2007-
ben doktorált fizikából. A tárgykörben 2004 óta folytat kutatásokat, és tart el
űves családból. 2003-ban fizika és csillagászőadásokat."
 

A JÖV
A TÁRSADALOM EGÉSZE ÉS A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG
SZÁMÁRA

Sajnos...

Kár, hogy ennyire hiányosan jelent meg ez az írás!

Hetesi  nyilatkozataiban

Hetesi  nyilatkozataiban többször hivatkozik a teljes tanulmányában megjelentekre...a teljes  tanulmány terjedelme kb. 50 oldal.
Vitafórumok:
http://www.szellemtudomany.hu/forum/index.php?topic=22.0
Szerintem hiba ( csak a kőolajból hasznot húzók érdeke ) volt leszerelni a bányát  - talán jóvátehető egy államosítással - ha a leisztinger banda felépíti