Ezt a topic-ot a Cyrano nyitotta.
Ezeket a kerdeseket a parlamentbe aktualis lenne foltenni.Miutan a volt ,es jelenlevo partokra szavazok hozzajarultak ahhoz,hogy tovabbra is raboljak a kozvagyont.(bocsanat---PRIVATIZALJAK)Nos politikai korrekt birkak?
A nagyon keves honfitarsamnak a korulmenyekhez kepest kelllemes unnepeket!
Manuel de Diégez: Európa felszabadítása (Liberation of Europe)
A nemzetközi politika legfontosabb feladata az 1945-ben az USA politikai és katonai hűbéresévé tett Európa fölszabadítása.
Manuel de Diégez egy vezető kortárs francia filozófus és a mi levelező listánk egyik barátja. Most a francia barátainkhoz intézett egyik beszédét és az iráni TV-ben folytatott beszélgetését adjuk közre rövidített formában. Az egész, meglehetősen nehéz szöveg (angolul és franciául egyaránt) a honlapunkon (www.israelshamir.net) olvasható. A következtetése az, hogy a nemzetközi politika legeslegfontosabb feladata Európa felszabadítása, mert az USA 1945-ben politikailag és katonailag a hűbéresévé tette.
Az amerikaiak most építenek egy hatalmas "nagykövetséget" Bagdadban, amely valójában a térség megszálló parancsnokságának a központja. Most már az optimisták is kezdik megérteni, hogy az USA nem fog hazamenni a meghódított Irakból, sem most, sem jövőre, hanem egyáltalán nem fog, sohasem fog visszamenni. Ők nem mennek el.
Az a helyzet, hogy már fél évszázad eltelt Németország veresége óta, de az USA támaszpontjai rendíthetetlenül fennállnak Németországban és Japánban. Az USA európai katonai jelenléte az oka Izrael európai befolyásának: miközben az USA gyarmatosítja Európát, őt magát a zsidók gyarmatosították, és most az ő akaratukat hajtja végre. Felejtsük már el a holokauszt történeteket: A németországi amerikai támaszpontok a tényleges okai annak, hogy Németország billiókat fizet Izraelnek.
Az amerikai haderő jelenti az európaiak számára a legnagyobb veszélyt, mert ugyanúgy megszállás alatt élnek, mint az irakiak és a palesztinok. Nagyon helyes, hogy a barátaink követelik a kivonulást Irakból, de nekünk elsősorban azt kéne követelnünk, hogy küldjék haza az amerikai csapatokat - Irakból és Németországból, Olaszországból és Afganisztánból.
Ezek a célok kapcsolódnak egymáshoz: az amerikaiak az európai jelenlétüket valamiféle képzeletbeli fenyegetéssel indokolják.
(1) Iránról állítják, hogy Izraelt fenyegeti
(2) Észak-Koreáról, hogy fegyvereket szállít Izrael ellenségeinek
(3) Iszlám terror fenyegeti Izraelt
(4) Oroszország
Négy fenyegetésből három közvetlenül kapcsolódik Izraelhez és a zsidókhoz, a harmadik közvetve: Oroszország atomerőművet épít Iránban és vadászgépeket szállít Szíriába. Emellett Oroszországban még mindig nincs egy hatalmas holokauszt emlékmű a Kreml mellet, vagy a helyén.
A berlini holokauszt emlékmű: szégyen, de ilyen még nincs Moszkvában. Sem holokauszt múzeum. Fuj!
(A "koncepciója" nem emlékeztet a "mi" 56-os emlékművünkre?)
Ezek a fenyegetések kitaláltak: Irán és Korea élik a maguk életét és nem avatkoznak be az európaiak életébe. Az iszlám terror a képzelet szüleménye: a múlt év 500 terrortámadásából csak egy (sikertelen) volt valamilyen kapcsolatban egy iszlám csoporttal. Oroszország hagyományosan Európa párti. Csak az "újeurópaiak", azaz a lengyelek állítják az ellenkezőjét.
Akkor miért ezeket az országokat szemelték ki ellenségül? Csak azért, mert ezek a jelentősebb, még nem megszállt országai a földgolyónak, amelyek még szabadlábon vannak. Ez az oka, hogy mi támogatjuk az oroszok és irániak szabad országát, és azt kívánjuk nekik, hogy maradjanak szabadok. Azt is reméljük (de Diégezzel együtt), hogy Oroszország segíteni fog Európának, hogy letépje a láncait.
Az Oroszország-Európa tengely eszméje már nagyon régi. A múlt hibáinak az elkerülése érdekében ennek a tengelynek Berlinen és Párizson kell keresztül mennie és el kell vezetnie az istanbul-teherán-pekingi meghosszabbításáig. Nyugodtan álmodozhatunk Eurázsia valamilyen fajta egységéről, olyanról, amely nem erőltetett, sok központú, és nem egy birodalomépítő álom eredménye.
Az orosz lélek és szellem megnyeréséért folytatott harc rendkívül fontos, mert Oroszországban hatalmas cionista párti erők vannak, de vannak hazafias nem cionisták és cionizmus ellenesek is. Putyin elnöknek, Oroszországhoz hasonlóan, két választása van: a győztesekhez csatlakozzék-e, vagy Közép-Kelet és Európa keményen szorongatott népeit támogassa?
A közelmúltban a Bush elnökkel való csúcstalálkozója kapcsán a cionista sajtó azt állította, hogy Putyin magáévá tette az USA és Izrael Irán ellenes irányvonalát. Rengeteg újságban voltak ilyen értelmű címsorok. Azonban egy-két napon belül a háború köde eloszlott. Amerikai írótársunk, Tom Mysiewicz írta meg, hogy 2007. július 7-én az Amerika Hangja egy nagyon bíráló kirohanást intézett Oroszország ellen, azzal vádolván őt, hogy:
* Veszélyezteti a világ békéjét és biztonságát a helyzetének a előmozdítása érdekében az iszlám világban folytatott széptevésével
* Az iráni rakétaszállításaival veszélybe sodorja az Iráni atomlétesítmények ellen Izrael számára javasolt támadást
* Fejlett páncéltörő fegyverek Szíriába szállításával, amelyeket állítólag a Hezbollahnak továbbítanak, előidézte az izraeli páncélos erők elpusztítását
* Fontosnak tartja Palesztinában a Hamasszal folytatott tárgyalást
Tom következtetése: "A számos újságbeszámolón kívül, amelyek arra utalnak, hogy a neokonoknak "kifelé áll a rúdja", semmi sem mutat erre. Épp úgy, ahogy hajdan Mark Twain az amerikai író fogalmazta a saját haláláról az újságokban megjelent hírekre válaszul: "A halálomról szóló tudósítások nagyon eltúlzottak." A valóságban Oroszország vagy Kína lehetséges ellenállásán kívül semmi sincs a világon, ami útjában állhatna egy Irán elleni támadásnak és egy nagy, közel-keleti, vagy világméretű háborúnak. Nagyon sok múlik rajtunk is. Képesek leszünk-e úgy alakítani a közbeszéd irányát, hogy az erősítse a kapcsolatokat és a barátságot a független Oroszország, a független Irán, a függetlenségét kereső Európa és a hazaszerető Egyesült Államok között? Az USA birodalom felszámolása az út Amerika felszabadításához is. Az USA birodalom felszámolása meg fogja szabadítani az amerikaiakat az ő politikai közbeszédük zsidó uraitól és kiűzi belőlük a judaista szellemet (Marx megfogalmazása). Amerika nem lesz többé egy Gólem, hanem rátalál a saját útjára. Minden erőfeszítést örömmel fogadunk, amely ezt az elképzelést elősegíti.
Russia's vote to endorse the Goldstone Gaza report in the United Nations Human Rights Council last Friday was an important, milestone event both for Palestine and for Russia. For Palestine, this vote opened a way to try and sentence Israeli mass-murderers, and thus ushered Israel into a new era of responsibility after a long period of Wild West-style, Colt-45 justice. For Russia, this vote has proved to its own country and to the world that it is free from American and Zionist diktat and able to navigate its own policy.
This story began on Christmas with the Israeli onslaught on defenceless Gaza. Taking advantage of the holiday lull, the Israeli army killed hundreds of Palestinian children and other civilians by indiscriminate use of white phosphorus and artillery. The world was horrified, and the UN Human Rights Council appointed Judge Richard Goldstone, a former prosecutor for Rwanda and Yugoslavia, to find out the facts. Many people doubted his impartiality: Goldstone is a Jew -- a self-described Zionist, well-connected to Israel – he sits on the board of its University and his daughter even lived in Tel Aviv for a while.
Goldstone was guided by his conscience and not by his blood. He went to Gaza, invested a lot of time and effort, and concluded: Israel has committed war crimes and crimes against humanity. He recommended the case be transferred to the ICC court in the Hague. Israel did not cooperate and tried to undermine and block the report, but failed. That was the first Israeli defeat.
The second defeat occurred a few days later. The Fatah chairman, Ramallah PNA ruler Mahmud Abbas, was ready to do anything in order to remain in power after his electoral defeat. Netanyahu threatened him with taking away the broadcasting frequency for a second mobile phone provider – Abbas promptly called his representative in Geneva and ordered him to put the Goldstone report on a slow, very slow burner. Popular indignation was furious; he was called ‘traitor’ and worse. Facing revolt and sure political demise, Abbas u-turned once again and ordered his ambassador to proceed at full speed. Thus Bibi undermined and delegitimised his agent Abbas, while the report made its way to the council anyway. That was the second defeat.
Israel was infuriated by this development. The Jewish State considered itself invulnerable behind the triple defence of the Sixth Fleet, the US Senate and the Holocaust Museum. President Obama’s soft request to freeze the settlement building was met in Tel Aviv by what Internet chat calls “lol”. Worse, the Zionists then declared open season on Obama and his health care reform. He was ridiculed. Ehud Barak and Bibi Netanyahu even sped up their building plans in the West Bank and East Jerusalem in order to show that they could not care less. And now, all of a sudden, Jewish ministers of state are going to be judged as if they were Serbs or Sudanese.
Israeli leaders activated their main reserves, the US State Department and the Lobby. A few days ago I spoke with Martin Indyk, former US ambassador to Tel Aviv, and he confirmed that the US State Department will do all it can to stop the Goldstone report before it gets to the Security Council. Another American veto would not look good. Worse, an insulted and hurt Obama might just forget to veto an anti-Israeli decision.
Israel began courting Russia, hoping to build bridges and to enlist Moscow in its cause. Avigdor Lieberman, Israeli Moldova-born Foreign minister, met ten times with his Russian counterpart Sergey Lavrov; Netanyahu flew to Moscow on a “secret mission” for a talk with Medvedev, and President Peres met with Medvedev in Sochi. They wanted Russian support for Iran sanctions and for silencing the Goldstone report.
They said to the Russians that it would create a dangerous precedent: If today they judge Israeli ministers and generals for Gaza, tomorrow they will judge Russian ministers and generals for Chechnya. This is a false comparison: Chechens are Russian citizens with full rights, Gazans have no rights at all; Chechens are free to travel and live in Moscow or elsewhere, Gazans are not allowed to leave their concentration camp. Though Yeltsin’s campaign against Chechen separatists was bloody and cruel, it could not be compared with the cold-blooded murder the Israelis unleashed on Gaza. Moreover, the precedents were established a long time ago, when Milosevic the Serb was tried in The Hague. The question is whether the Jews are indeed above the law.
Israeli observers were certain that Russia would stand by them. There is a small but profitable trade between the two countries; there is a Russian immigrant community in Israel; there are many bilateral relations. Beside, Russia has traditional interests in the Holy Land, and hundreds of thousands of Russian pilgrims make their way to the Holy Sepulchre. On top of all this, Russia was interested in hosting a Moscow Middle East Peace Conference, in direct continuity with the Madrid Conference of 1989.
There is also a powerful Zionist lobby in Moscow. True, some of the most obnoxious oligarchs are gone, whether to a Siberian jail or to exile in Tel Aviv or London. Power is now concentrated in the hands of Putin and Medvedev, and money is respected but not more than that. But there are many very wealthy Jews who like to play the Jewish Lobby game. One of them is an effervescent TV boss, famous for his vivacious and gay lifestyle, a billionaire and self-styled “President of the world’s Russian-speaking Jews”, a senator and head of the culture content committee of the Russian Parliament, Boris Spiegel. During his visit to Israel, he promised to fund the defence of Israeli war criminals because they are his “flesh and blood”.
Probably he overstated his case. At a Middle East round-table discussion chock-full with Russian diplomats, everybody was shocked by this revelation of Spiegel's. Thank God, Russia is not a parliamentary, Western-style democracy, and wealthy Jews do not rule it.
Other arguments by the Zionist Lobby for supporting Israel were even more specious. They said that Russia should be forever grateful to Israel because it had allowed a few Russian wives to leave Gaza just before their homes were bombed to smithereens. If you buy that one, you may also buy their argument for bombing Iran: in 1836 (sic!), the Persians had lynched Russian playwright and diplomat Alexander Griboedov, who had sneaked into a harem and gotten caught.
Notwithstanding, the Russians disregarded the US and Israel’s overtures and stalwartly voted to endorse Goldstone’s report. They were joined by their three allies, China, India and Brazil, together representing the lion’s share of mankind’s human resources – of oil, of industry and apparently of conscience as well. These countries are free from Zionist diktat. They do not seek profit and gain, but they do what is benevolent and right.
The Chinese sage Mencius (or Mengzi 372-289 BC) went to see t King Hui who said: “Old man, since you dared the distance of 1000 li to come here, you may know of a way to profit my state.” Mencius replied: “Why should you ever mention the word ‘profit’? What counts is benevolence and righteousness. If the King says ‘How can I profit my country?’ the high officials will say, ‘how can we profit our fiefs?’, and the intellectuals and the commoners will say: ‘How can we profit ourselves?’ If the upper and lower classes strive to snatch profit one from another, the state will be endangered.”
Apparently the Eurasian landmass of Russia, China and India prefer benevolence and righteousness, while the Anglo-American world prefers lust for gain. That is why the latter was suborned by Zionists, while the former remain free.
Russian leaders Putin and Medvedev were very outspoken in their objections to the Israeli plans to attack Iran. They spoke against the sanctions, too, and here they were fully supported by China. At the same time, Turkey refused to let the Israeli Air Force join its joint maneuvers with the US. The Zionist-run US immediately withdrew from the maneuvers as well. The position of Turkey is extremely relevant: This is the old imperial power that protected and controlled the Middle East for centuries. Turkey, together with Russia and Greece, are the main heirs to Byzantium. If we want to help Turkey to support the Palestinian cause we must not allow the Zionists to play the Armenian card right now. When Turkey joins Russia and China, they can decide quite a bit. They have put paid to the notion of Israeli impunity.
One can’t overestimate the importance of the Russian vote:
(1) This vote confirmed the principle of equality. All human beings are equal. If the ICC can judge Milosevic and Burundians and Sudanese, they can also judge Jewish ministers and generals.
(2) This vote demonstrated that Russia is independent, not only of Washington, but even of Tel Aviv. The Zionist Lobby in Russia is powerful, but not omnipotent.
(3) This vote saved innumerable children, women and men from death. After this vote, an Israeli general will have to think twice before dropping a bomb on a civilian target. This will save Israeli children as well from retaliation.
(4) Russia regained its position lost by Gorbachev and Yeltsin. Russia became again a leader of the free world, I mean the world free of US bases. Moscow’s position was decisive in forming China’s position as well.
(5) It seems that the main weapon of Zionists, their voice, has worn out. Once upon a time they could convince individuals and nations as easily as the sirens by the charm of their persuasion. Now the witch of Zion had lost her charm.
A few years ago I wrote: “The world needs Russia, for since her star was obscured in 1990, for almost twenty years the runaway train of US and the loose cannon of Israel made a mess on the planet. Russia must stop their orgy of aggression and regain its place as the ultimate protector of the weak and the meek. This is her manifest destiny”.
The Geneva vote proved that Russia has done just that. We may once again connect our hopes with Russia in her friendship with China. They also can stop Israel from hurting itself and others. So many people in the US and France, in Egypt and Palestine are tired of Israeli intransigence, egotism, hypocrisy and impunity. That is why so much hope was invested in Barack Obama after his Cairo talk. Obama had promised to cut Israel down to size, but meanwhile Israel cut him down to smaller-than-life. That is why the US is going down just like the Titanic, undermined by a Lobby iceberg and fleeced by financial wizards.
Now Russia is coming under tremendous pressure from the US and other Zionist-led groups and states. We should pray she will withstand it and maintain her and our dignity.
Edited by Ken Freeland, Texas
Egy erkölcsi válság rombolása túlmutat a legsúlyosabb gazdasági pusztításon
Legtöbb honfitársunk úgy gondolja, hogy az anyagi lehetőségek beszűkülése felszámolja az élet értelmét.
Különösen Magyarországon sikerült kialakítani azt szemlélet, miszerint, ha nem tudunk mesterségesen felkorbácsolt vágyaink szerint fogyasztani, ha nem tudunk két szobával nagyobb ingatlant vásárolni, autóinkat, mobiltelefonjainkat a reklámok ritmusa szerint cserélgetni, tehetségteleneknek és nyomorultaknak kell, hogy érezzük magunkat.
Ebben a mesterségesen létrehozott szerencsétlenségérzetben sietnek "segítségünkre" a bankok.
A baj nemcsak ebben a kificamodott gondolkodásmódban rejlik, ami táptalaja az örökös elégedetlenségnek, hajszoltságnak és kiszolgáltatottságnak, hanem az általa generált gyökeres értékrend váltásban, mely az önmegsemmisítés irányába állította a "felvilágosodott" társadalmakat.
Mára nemcsak, hogy értéküket vesztették a biztonságot nyújtó családközösségek, de az ördög állítása szerint még gátjai az önmegvalósításnak. Egy olyan értékrendet erőltettek ránk, mely az egyén érdekeit a közösség érdekei fölé helyezi, vagyis magasabb szintre emel egy alacsonyabb szintű gondolatot. Többek között ez a jelenség is hozzájárul a társadalmak atomizálódásához, a nemzeti egység felbomlásához.
A jövő zálogát, az élet motorját, a teremtéssel együtt kapott gondoskodó, fajfenntartás utáni vágyat egyetlen teremtményből sem lehet kiölni.
Az élet fennmaradása alapvetően két megkerülhetetlen feladat köré rendeződik, mely utolsó percig tartó küzdelmet, szépséget, szenvedést, örömet és bánatot tartogat minden élőlény számára. Az egyik az önfenntartás, mely a védekezésben és a táplálék megszerzésében nyilvánul meg, a másik a szaporodás, a faj fenntartása.
Ezt a feladatot utasítja ma az utolsó utáni helyre a felfokozott karriervágy, a vagyonszerzés és az élvezetek tébolyult orgiája.
Ma minden a pénzről szól. Mennyisége lassan egyedüli fokmérője a boldogságnak, szomorúságnak, örömnek és bánatnak, jó és rossz hangulatnak.
A politikai pártoknak már eszük ágába sem jutna, hogy kampányaikat ne gazdasági alapokra építsék. Emelkedő nyugdíjak, GDP, adók, kedvezmények, hozzájárulások, megvonások, jutalmak, megszorítások és járulékok. Torokszorító, hogy a kilúgozott agyú új magyar társadalom nagyobbik fele milyen könnyen vezérelhető ezekkel a varázsszavakkal.
Soha sem a szegénység teszi kilátástalanná egy nemzetet helyzetét!
Egy erkölcsi válsággal összefonódott gazdasági összeomlásból azonban szinte lehetetlen talpra állni. Egy ilyen környezetben a farkasok bármikor, a bárányok legkisebb ellenvetése nélkül csonkíthatják a legelőt, s tizedelhetik az egymásnak hátátfordító egyedeket.
Az erkölcsi összeomlás belülről támad. Szánalmasan gyengévé, közönyössé, bizalmatlanná, sőt ellenségessé tesz. Elragadja lelket, szétdúlja értékítéletet, megszünteti az ön és mások becsülését, feloldja a gerincet, s a puha test többé már nem alkalmas a felegyenesedésre.
Egy felbomlott sorsközösség szereplői szükségleteiket már nem az egység védelmet nyúltó szárnyai alatt, hanem egymás terhére próbálják meg kielégíteni. Nevetségessé válik az adott szó és általánossá a szerződésszegés.
Sajnos a "semmi sem kötelez" felszabadító szelleme az osztályzás és a buktatás jogának megszüntetésével a követelmények légiesítésével már befészkelte magát a kisiskolák padsoraiba is. A körbetartozások és szerződésszegések révén ott van az üzleti életben, s az otthonok egyre hűvösödő légkörében.
A természet által ajándékozott értékek lassan elmerülnek, és helyüket egy mélyből feltörő bűzös salak foglalta el. Alászállt a becsület, a hűség, a kitartás és a hazaszeretet. Minden, ami felelős döntést kíván, hirtelen irtózatossá válik. A célokról, melyeket régmúlt nemzedékek jól ismertek, melyeket Isten tűzött ki teremtményei számára, most undorító, liberális nyál csorog.
Ezt nevezi ma szabadságnak az a szabadelvűség, mely Robespiere és Nagy Frigyes boszorkánykonyhájában született és a jelen "rendjének" lett fundamentuma. Ma ezt a demokráciáját, ezt a terror által biztosított halálos szabadságot élvezi Európa, s benne Magyarország.
Valójában a zsidóság kétezer éves vágyai nem sokat változtak. Végső céljuk birtokolni, felhasználni, uralkodni.
Ez az államalapításra képtelen társaság szétszóródva a világban a pénz és a bomlasztás fegyvereivel számol fel minden befogadó államot, melyek a természetjog törvényei alapján merészeltek működi. Ők nem teremtenek, csak felhasználnak, eladnak és vesznek, miközben gyűlölettől fröcsögve, jajveszékelve sütik rá saját bűneik bélyegét a kultúrát létrehozó és ápoló nemzetek homlokára.
Ahhoz, hogy egy ezer éves nemzetet egymásnak hátátfordító birkanyájjá lehessen zülleszteni, első lépésben erkölcsét, kultúráját és értelmiségi rétegét kell "újraszervezni". Mert ők jól tudják azt, ami a ma emberének elkerüli a figyelmét.
Nevezetesen, hogy minden erkölcs alapja a vallás, mely a változó szokásoknak és divatoknak ellenállva, világítótoronyként mutatja a helyes útirányt.
Ha relativizálódik az erkölcs, és a divattal együtt formálódik, ha mindent szabad, ha a természet törvényeit erőszakosan felülírhatja a "felvilágosodás", ha börtönéből kiszabadult bűn eltűnteti a jó és a rossz közötti különbséget, tönkremegy egy társadalom.
Ma az erkölcsi válság az üzleti életen kívül nyomon követhető a politikában, a kultúrában, valamint az egyház némaságában.
Ahol az analfabéták szintjén mozgó BKV ellenőrök és "biztonsági" emberek, kéjes gyönyörrel csavarnak még egyet megsebzett honfitársaikon, ahol a hatalom kutyái politikai parancsra marnak, ott haldoklik az erkölcs.
Ahol a szellemileg leépített társadalmak tudatába gond nélkül belevéshető, hogy a hazájukat s családjukat védők terroristák, hogy a történelem egyedüli tabuját megkérdőjelezők antiszemiták, hogy az istentelenséget és deviancia ellen felszólalók gyűlöletkeltők, ott haldoklik az erkölcs, ott veszélyben a nemzet.
Hogy ide jutottunk annak sajnos nem csak külső okai vannak. Látnunk kell a saját hibáinkat, akarnunk kell megismerni valódi történelmünket, porig gyalázott hős vértanúinkat, vissza kell állítanunk hitünket, erkölcsünket és értékrendünket.
Ezek után magától válhatnak majd természetessé Szabó Dezső szavai:
" A MAGYAROK SZÖVETSÉGE ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK KIÁLTVÁNYA!
Felszólítjuk az Államfőt az Országgyűlést és a Kormányt, hogy október 23-ig kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását! 2 Hónapon belül meg kell indítani az alkotmányozás folyamatát az alábbiak szerint:
A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét, a nemzet egységét megtestesítő jogi személy. Teste a magyar nemzetnek, az ország testének, a földnek, a víznek, a levegőnek és az energiának is jelképes megjelenítője, ezért minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség.. A Szent Korona e minőségében a teremtett világ, a természet törvényeinek elsődlegességét, fenntarthatóságát, és ezzel együtt az eljövendő magyar nemzedékek létfeltételeit biztosítja. Az alkotmány a Szent Korona intézményétől semmilyen módon el nem választható.
Az alkotmány történelmi képződmény, azon időszakban is fejlődött, amíg a jogfolytonosság csorbult, így maradéktalanul magába foglalja minden erkölcsi, kulturális és jogi fejlődésünket.
A Magyarok Szövetsége a magyar nemzet nevében az alaptörvény megvitatásával és elfogadásával helyre kívánja állítani a történeti alkotmány jogfolytonosságát.
Az új alaptörvénynek többek között tartalmaznia kell:
1. Kisebb, kétkamarás országgyűlés felállítását
2. A választott képviselők visszahívhatóságát
3. Az önkormányzatok és társadalmi szervezetek gazdasági és politikai függetlenségének biztosítását.
4. Az elszakított területeken élő magyarság magyar állampolgárságának helyreállítását
5. Tegye lehetővé az alkotmány nyugvásának időszaka alatt a nemzeti érdek súlyos sérelmét okozó szerződések felülvizsgálatát.
A további követeléseinket hetente sajtótájékoztató keretein belül magyar és angol és német nyelven közzé tesszük, a sajtóhoz és diplomáciai testületeknek eljuttatjuk.
Amennyiben a hatalmon lévők nem ismerik el a magyar alkotmányosságot, nem indítják el a jogfolytonosság helyreállításának folyamatát 2009. október 23-ig, akkor alkotmányjogi jogos védelemre, polgári engedetlenségre hívunk mindenkit!
Kérünk minden egyént és társadalmi szervezetet, aki ezzel egyetért, hogy ezen követelésünkben csatlakozzon hozzánk! "
Az alábbi 3 órában egy egyetemi tanár, a magyarok szövetsége mozgalom alapítója , Vukics Ferenc próbálja összefoglalni, amit olyan sokan feledtetni akartak velünk, az elmúlt 65 évben,,
Az elmondottak közül talán sok mindennel egyet érthetünk, ami össze is köthet bennünket . http://www.magyarokszovetsege.hu/content/vukics-ferenc-eloadasa-bernben-egy-maganlakasban-4-reszben
Az internet - még ha sokaknak nehézséget is okoz a kezelése - számomra azért csodálatos, mert szabadon választhatunk a gondolkodásra ösztökélő ideológiák közül, nem hatnak ránk erőszakkal a TV csatornákat inkvizíció alatt tartó , tematizáló , megosztó önös érdekeket harsogó médiaguruk.
Amikor alakultak ,rakerdeztem a vezetokre--valaszra sem meltattak.majd megneztem videon a zaszlobontasukat,es a pap Mozesrol kezdett vartyogni,mar tudtam,hogy hol allnak.
Nos ennyit a megvaltokrol.
Nem dolgom, hogy védjem őket, de én sehol nem emlékszem arra, hogy Mózest várnák az MSZ-ben.
Másik dolog, hogy nem ez a lényeg számomra ebben a helyzetben. Vallásszabadság lévén a közös hazában elférnénk akár Jézust, akár Mózest valljuk, ha nem alkalmazunk külön mércét és nem válunk nemzet árulóvá
Mar keszitik az ugynevezett kozos hazat.Mar megvan a *testverpart* is.Mar volt rola szo,hogy a *menora* ott legyen a parlament elott(vagy bent?).Amikor olyan emberek ulnek a parlamentben akik ugy szolnak az orsagnak,hogy ***fajjon a SOA ugy a magyarnak mint Trianon***
Nos itt szoktam kerdezni---Hogy vagytok BIRKAK?
Figyelj birkás Józsi !
Én a Magyarok Szövetségéről írtam, amire Te válaszoltál.
A MSZ nem párt. Honnan szeded, hogy volna testvérpártja ?
Hozzád tényleg birka-türelem kell :)
Szoval az nem problema,hogy odahaza mit mondanak ,es tesznek a politikusok,hanem az a problema ha esetleg kulfoldrol erre folhivjak a figyelmet.(az allampolgarsaggal kapcsolatban--Soa-val--likuddal..stb..)
Nos ezek az emberek birkak.
Cyrano!
Tessek mar megkerdezni a parlamentben dolgozokat,hogy mi errol a velemenyuk!
Ugyanis csak az elmult 20-ev parlamenti partjai,es vezetoi egytol egyig --Haza,es nemzetarulok---.
Lehet vinnyogni.
Aki a pénzteremtés felett rendelkezik, az minden hatalom birtokosává válhat.
" Aki fel akar szabadulni, annak ki kell szakítani magát a fennálló pénzhatalmi hálóból..."
Íme az Echo is műsorára tűzte a pézrendszer problémáját http://tdyweb.wbteam.com/Melymagyar0104.htm
Midenkit megilletnek az emberi jogok,akik CSELEKEDETEI OKÁN BÜNTETÉSBŐL NEM FOSZT MEG RÉSZJOGAITÓL BÍRÓSÁG.
Kollektív bűnösség pedig nincs, ezért a polgári lakosság írtása,gettóba zárása emberiség elleni bűntett
Nagyon szomorú...lehet térdepelve vigadni ? http://tdyweb.wbteam.com/MagyarokVilaga1231.htm
Ugye nekünk is fáj, hogy a világ rezzenéstelen arccal tűri a magyarság írtását ?
Elgodolkodhatuk, lehet, hogy vannak múlasztásaink:
Minden, a Nemzetünket cselekvően szerető olvtársunknak sikeres, boldog új esztendőt kívánok !
Mellékelek egy kis házi feladatot azoknak, akik nem ismernék a minket igába hajtó pénzrendszert: http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=hu
Üdv.
Cyrano
1. MAGYARORSZÁG SEMMIT NEM TETT A II. Vh KIROBBANTÁSÁÉRT, így ezért semmilyen felelősség nem terheli . 2. A nümbergi per lényege, hogy KIMONDTA, a háborús bűnökért csak a vezetőket terhelheti felelősség, de a népet nem, mert NINCS KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG ! Elfogathatatlan, hogy a magyar emberek millióit faji alapon büntették , tulajdonuktól megfosztották, otthonukból elűzték a Trianon és Párizsi békszerződést követően.. Németország újraegyesítése megtörtént. Miért kell nekünk magyaroknak továbbra is viselni egy jogtalan intézkedés igazságtalan következményeit ? Mi történik a hivatalom Magyar Államban ? Kámforrá válhatott a magyar Külügyminiszter ? mno: " Tudósítás az ottawai Benes elleni tüntetésről
Kedves szerkeztőség!
Mellékelve csatolok egy pár képet a múlt szombat (ápr. 19.) délutáni kis Benes elleni tüntetésünkről Ottawaban, Kanada fővárosában.
Maroknyi (nem csak székely) igazi magyar (felvidéki is) ''megostromólta'' a parlamentet, meghallgatta Telegdi András magyar származásu országház képviselőjének alábbi üzenetét (felolvasta szervezőnk), majd a magyar himnusz eléneklésével ''összedültek'' a falak.
Utána a kis csapat levonúlt az örök láng köré, majd a EU képviselet irodái elé (fent van a 19-ik emeleten) ahol ''vaskeritéssel'' (folynak a munkállatok) vártak.
Beadványt nem volt hajlandó átvenni az EU képviselet (levélbe közölték forduljunk egyenessen Brüsselbe). Ellenbe tegnap ápr. 22-én délbe becsengetett a stervezőnk a szlovák követségre s átadta a követ titkárnőjének a peticiót (aznap került Strasbourgban is átadásra) s az itteni szombaton rendezett tüntetésrevaló felhívást.
Telegdi Úrnak sikerült megnyerni nem csak támogatását, hanem megígérte hogy majd felszólal az országházba (e héten szünetel) ahogyan erre megkapja az alkalmat.
Telegdi András képviselőnek üzenete:
''I stand in solidarity with Hungarians around the world in calling on the European Union to enforce the Charter of Rights as it relates to minorities of all backgrounds in general and specifically the rights of ethnic Hungarians and Slovakians. (Együtt érzek magyarokkal világszerte. Felszólitom az európai úniót hogy tartsa be a jogszabájokat ami minden fajta kissebbséget illeti, s különösen a magyarokat és a szlovákokat.)
We must all head the memorable words of Dr. Martin Luther King "injustice anywhere is a threat to justice everywhere". (Mindannyian figyeljünk Dr. King Martin Luther híres szavaira: mindenütt fenyegetve van az igazság ha bárhol létezik igazságtalanság.)
Honfitársi üdvözlettel, Dr. Kovács Gyula, ottawai szervező "
Cyrano!
Hat pont ez lenne a cel,hogy ***akik***a kozt szolgaljak minden lepesrol tajekoztassak a lakossagot ez esetben a batonyterenyei lakossagrol van szo.Megcsinaljak ezt onkormanyzati szinten?
Ki fizeti oket?Na ugye.
Hogy is van az 1949.xx torveny szerint?
---Minden hatalom a nepe.----
Ne nevettesetek mar!
Annak erdekeben, hogy az EU Parlament hitelesnek tekintse az alairasokat, szukseges volna azokat eredeti, kezzel irott formaban is atadni a peticiohoz csatolva.
Az itt talalhato dokumentumot kinyomtatja, es a szukseges informaciok megadasat kovetoen eljuttatja hozzank.
A dokumentum tartalmazza a teljes peticiot /apro betuvel szedett formaban /, a peticionk magyar es angol nyelvu internetes valtozatanak cimet, illetve egy alairo tablazatot, nyomtatvanyonkent 8 alairasi lehetoseggel.
Ezt kell ertelemszeruen kitölteni.
Egy alairast is örömmel fogadunk, de ha barati segitseggel, 8 alairassal kerül vissza hozzank az iv, az egyszerusitene kezelesüket.
A kitöltött, alairt iveket ket modon juttathatja el hozzank:
- Atadhatja szemelyesen 2008. aprilis 19-en, a 11 orai budapesti demonstracion, az arra kijelölt szemelyeknek a szlovak kovetseg elott. /1143 Bp. STEFANIA UT 22-24/
- Elkuldheti postai uton a kovetkezo cimre:
Lengyel Gabriella
Budapest
Fogarasi ut 103.
1141
"
Egész Európa felháborodott azon az aljasságon, amit az EU Parlament 2008. február 20-án elkövetetett a Lisszaboni Szerződés népszavazás lehetőségét kizáró ratifikálásával (ezt támogatta a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. december 17-én a megerősítő határozattal). A népakarat önvédelmi megnyilvánulásával kell a teljes politikai hatalomra – az összes parlamenti pártra – nyomást gyakorolni, egyben a parlamenten kívüli politikai egységet megmutatni azzal, hogy (osztrák mintára - www.rettet-oesterreich.at) a magyar településeken ismertessük meg a választókkal az EU hatását, összehasonlítva a megoldást adó Szent Korona értékrenddel (Magyar Modellel).
Cyrano!
A Fityisz -akkor miert nem haborodott fel.Az OrR-Ban aki ugye ott van mint vezeto,miert nem fujta ki az orrat?
Ja,hogy o kepviseli odakint a nemzetet?
Kivel a Likuddal?
Ne nevettessetek mar!
Kedves Józsi !
A Fidesz igazi arcához bizony ez is hozzátartozik!
Egyetértek az aggodalnmaiddal !
Számon kell rajtuk kérni és nem szabad vakon besétálni a libsik csabdájába !
O.V.--t is színvallásra kell kényszeríteni !
Azt viszont Te is tudod, hogy fontosabb átalakulás szervezetlenül nem lehetséges !
A szervezéshez pedig nagy anyagi bázis kell. Talán ez az oka, hogy más ellenzéki pártok nem tudnak megerősödni , csak olyanok, ahova az ejtőernyősök vitték a pénzt is !!
A másik - szerintem most legfontosabb -valuta a tisztesség és fedhetetlenség ( mint közérdek) kell legyen, és az, hogy az ilyen tulajdonságoknak megfelelő vezetők érvényesülése sem szenvedhessen hátrányta pénzhiánya miatt !
A kozeljoveben levo tunteteshez a Benes dekretumok ellen,nem kell semmifele anyagi bazis.Csak felkell emelni a *segget*aki magyarnak erzi magat es kikell mozdulni a hazbol.
:-)))
Igen Józsi, ebben igazad lehetne, ha nem lenne az is igaz, hogy a magyar lakosság jelentős része azt sem tudja mi az a "benes" és mi ellen kell elementális erővel tiltakoznunk ! Ahhoz kell a pénz, hogy pótoljuk mind azt, amit az áruló politika elmulasztott és elrontott !
Ami a mostani tüntetést illeti, én úgy látom, abban néhány elszánt okos ember (közöttük Dr.Halász József ) aggilis, áldozatkész munkája és jelentős támogatói csapat önkéntes munkája is benne lesz...
De., gondold el, mi lenne, ha a közpénzből működtetett média a közérdeknek megfelelően tájékoztatna és oktatna ?
Sajnos valószínű, hogy a Fidesz mögött is a liberálisok összelopott pénze mozgatja a szálakat, ami tovább akarja szaporítani magát ! :((
Azok tenyek.
A kulfoldi erdekszervezet mar a *Gengsztervaltas*alatt megvettek a Mediat.
A Lakiteleki szelhamosok(Csori-Lezsak--Csurka---etc..)szoktak mondani a *Mor megtette a kotelesseget.)
A Koztorvenyes kormanyok meg hozzajarultak ahhoz,hogy olyan ujsagirok maradtak a palyan akik a hatalom notait fujtak.A *megszallast*jo elore elkeszitettek.Minden teren.A Parlamenti partok akik elobbre tettek megbizoik utasitasait--mint a nemzet ugyet----egytol egyig Haza es Nemzetarulok.
Lehet vinnyogni a hozzatartozoknak.(lehet provokatorozni.)
"Lakitelki szélhámosok"
Kedves Józsi !
Valami megérett a társadalomban és elkezdett kibontakozni Lakitelken...
Csoóri a nyugati hatalmak egyik itthoni hírszerzője volt, ha jól tudom, Lezsák és Csurka esetében a langyosságot lehet bűnnek és erénynek is nevezni .
Te hogy látod ?
Szerinted kik lennének a magyarság tisztességes képviselői , vezetői ?
Lakiteleken mi bontakozott ki?
Csori ugyeskedese?Amerikabol vajon kivel targyalt?
Talan a Lantos batyoval?mar minden megvan magyarazva.Mit is csinalt amikor levaltottak az MVSZ elerol?Askalodott a koztorvenyes hatalommal,es megint a magyarok ellen tett.Rakosi *aponak* is benyalt mar.Most akkor erted -e a Csori elftit?A magyarsag tisztesseges vezetoi jelenleg kivannak szoritva a parlamentbol.Ezzel azt mondtam,hogy akik ma a parlamentben vannak -nyugodtan lehet oket *csocseleknek*nevezni.
Miert?
Bizonyitsak mar be,hogy az elmult 20-ev alatt mit tettek le a nemzet javara!!!
Most lehet *begetni*.
Józsi !
Nem védtem a Csoórit, de tettem fel egy egyszerű kérdést, amire választ reméltem.
Nem értem, milyen okon használsz olyan kifejezéseket, hogy "lehet bégetni" ? Hol érzed magad ? Kanadában így szokás tisztelni a másik embert ?
Azt kell mondjam, hogy a tiszteletlenség könnyen oda vezethet, hogy nem lesznek kiváncsiak a mondandód tartalmára sem ilyen stílus után !
Igy se kellene foglalkozni,mert egy korlátolt rétinéger nem veszitek észre ? Ennyi baromságot még nem olvastam. Mi vagyunk a "bégetők" ? Mi nem léptünk le ,hazaárulókám. Egyébként mikor jössz személyesen megmutatni a sok hülyének mit kell tenni ? Vagy kitiltottak valamiért ? Kis buta vagy,lehet takaritasz valahol,azért nincs saját géped.
Csorgoskormu!
Mar ideje lenne felebredned,hogy odahaza vannak a hazaarulok a Parlamentben,es a begetok is odahaza vannak a sok nyugdijjasok es a kisebbsegiek szemelyeben,pluszban meg olyanok is kiegeszitik a begetok taborat mint te is.Vetted a lapot?A takaritasrol meg ne beszelj mert rovid idon belul teged meg azt sem hagynak odahaza,mert telepitik be a fajtajukat.
Erre mit lepsz teturago?
Látod,hogy "PRÓBANÉGER" vagy ? Magyar igy nem beszél,csak a kormos tolvajok ! Megtürt személy vagy te a világon,bárhova bújsz.A fajtád sehol nem kivánatos,valaki jól irta MENJ VISSZA A FÁRA MORE !
Kedves Józsi !
Bizonyára már elfelejtetted, milyen borzasztó félelemben élni !
Nyilván azért választottad a szabadabb világot, mert anno megtapasztaltad és nem tetszett. Vannak, akik még nem találták meg a saját megoldásukat, de feltehetően a jószándék meg van bennük...persze vannak, akikben még az sincs, de miattuk ne alkalmazzuk a kollektív büntetést, ha kérhetem !
Én szeretem és nem szeretném lecserélni a " népemet " minden hibája ellenére, ezért meg tudom érteni, hogy sokan még nem voltak képesek olyan közbizalmat kiépíteni, ami segítené őket, hogy megszabaduljonak félelmeiktől...és ez az oka sok esetben a "névtelenségnek" ! inkognitónak !
Kérlek légy Te is megértőbb és ne támadj zsigerből !
Megértésedet köszönöm !
Ezt alkalmazza mar a jelenlegi kromanykoalicio a magyarsagra nezve.Lefasisztaznak egy orszagot--kizavarjak a hataron tulra tomeget--provokalnak minden teren,---MIERT-----mert hazugsagra van epulve a Koztarsasag--.A jelenlegi kormanykoalicionak es szovetsegesenek semmi *magyar* nem tetszik--minden fasiszta es nacionalista. Mar mar odajuttok,hogy az egyszeru becsuletes embernek az artatlanoknak kell bocsanatert esedezni.Mindez koszonheto a volt es jelenlevo partoknak.Egy sem kivetel--haza es nemzetarulok egytol egyig.
Nem csak a kormány, de az egész szab.adkőmíves banda igyekszik mindenkit elnyomni, akik nem képesek kiszabadulni a szorításból..Mint tudjuk, a qrmányunk mögött is ezek állnak. De ki állhat mögötted kedves Józsi ? Remélem csak a tiszta szolidáris emberi érzés , ezért kértelek, hogy add meg a tiszteletet a verbalítások terén is, hogy közénk a hasonlóan gondolkodó és a nemzetért összefogni akarók közé a tiszteletlenség ne verhessen éket !
A pártjaink a hatalomért és a pénzért küzdenek, mi emberek pedig a SAJÁT TÚLÉLÉSÜNKÉRT amihez hatalom és érdekérvényesítés kell.
A pártok a megszerzett pénzt elsősorban a saját hatalmuk fentartására pazarolják- akár ellenünkben is-, mi pedig kifogyunk tartalékainkból, energiánkból és itt maradunk kifosztva, cserben hagva...ha erre célzol, én is látom !
Ebből csak egy másik dimenzióban gondolkodva és ott megküzdve fogunk kikerülni, arra kell támaszkodnunk, amire ezek a gazemberek nem tudnak...ez pedig az erkölcs, a hit és az emberség !
Ha a határon kívül is így látjátok, akkor remélem Ti is meg fogtok tenni mindent a saját kormányaitoknál, hogy gátolja ezt a népirtó politikát, hiszen az emberi szolidarítás globális kötelezettség kell legyen !
Vagy ha pénzről van szó, mégsem ?
Tisztelt Cyrano!
Valamikor nagyon sokat kaptunk abbol a jelzokbol,hogy -------Ti nem itthon eltek--elhagytatok a szulohazatokat---nem itt fizettek adot------mi jobban tudjuk -mi itttthon elunk---stb...stb..
Lakiteleken mi lett a vege?
A Csori -Lezsak--Csurka ertelmisegiek kerultek ki --MI lett a vege?
Nem halgattak a kulfoldrol jo celzattal elhangzott figyelmeztetesekre.Akkor elamitottak benneteket,hogy garazsokban mertek ki a kis palinkat,meg sort,hogy sajt *Bizniszetek*vna.Mikozben a volt cucilista parlament mar azon dolgozott a spekulansok kozremukodesevel,hogy hogyan tegyenek szert a kozvagyonra.Mikozben ti egyre vitatkoztatok velunk kulfoldiekkel,ez idokozben meztelenre raboltak benneteket. Ez a meztelen igazsag. De mi nem panaszkodunk-mi ezen mar nem ragodunk--mi tovabbra is nemzet erdeket tartjuk szem elott.Eppen ezert ha neha vulgarisan is de a tolvajt es a hazaarulot neven nevezzuk.Nehogy mar a *csik huzza a repulot*.Vegyetek tudomasul,hogy elkell jonni az idonek ,hogy kozvagyon elrabloi kerdore lesznek vonva.De ha ti odahaza meg most is aprtokban biztok,csak huzzatok az idot.
Józsi !
Egyik dolog, hogy Hazánkban az emberek gyűlöletre lettek nevelve és sokaknál most is ez a legfontosabb érzelem, amit naponta táplálnak. Ez segíti a megosztásunkat.. Másik, hogy NINCS megfelelő tájékoztatás, így csak azon kevesek lennének képesek jól dönteni, akiknek van pénzük és társaságuk hogy minnél szélesebb körben tájékozódva elég adatot ismerhet meg. Ezen túl a pártkézben lévő médiában nem kapnak nyilvánosságot olyanok, aki kiutat mutathatnak és más irányba vezethetnék a Népet.. Ez a probléma már sok más országban is látszik. Nézd meg, miért győzhetett az olaszoknál a média-cézár, vagy Franciaországban Sárközy ( Ki is az a Sárközi ? ) ? Vagy kik is állnak B.Obama és N Clinton. mögött ?
Nem a felelősséget akarom elhárítani, csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy a köz szolgálatára kötelezettek szabotálása miatt nem képes a köz olyan erőt bevetni, ami elég a lényegi változáshoz....Ez egyre több más országban is látható, csak ott, magasabb szinvonalon él az átlag, így még kevésbé feltűnű, de tartok attól hogy azonos folyamatról van szó.
A Csurkák, Lezsákok hiába mondják el az igazságukat, ezt a média teljesen elhiteltelenítette, ráadásul az emberek úgy gondolják, sokan, hogy megtanultak ehhez a "rendszerhez alkalmazkodni. Itt utalnék az előző választási kampányra...hiába szerzett jogot 10 párt, a végső vitán csk 4 párt, sőt a legvégsőn csak 2 párt vezére mérkőzhetett a nagynyilvánosságot jelentő médiában.
Cyrano!
Vannak nevtelen senkihaziak,akiknek nem tetszik ha rajukmutatsz,hogy tolvajok.Ezek nyilatkoznak tragar modon.Ezekkel nem lehet maskepp beszelni ezek ehez vannak szokva.Nezd meg a tanitojukat a Gyurcsany szemelyeben peldaul.Ezek elobb utobb logni fognak remelem.
Tisztelt Cyrano!
Akinek nem ingje ne vegye magara....
De akik itt nevtelenul csak *ugatnak* a vakvilagban,azok nagyon gyorsan oltozkodjenek mar fel.!
Kadar Jani bacsirol jut is eszembe...........................>>Kedves Elftarsak Elftarsnok Barataink!Az a megtisztelo feladat jutott szamomra.........<<
Olyan *balkanyaros**hat hatvanas*kiejtessel.....:-))))
Jozsi! Te melyik csapathoz tartozol? Kisebbseghez, vagy nagyobbsaghoz? Cyranot pedig ne bantsatok. Jozsi ketszer ala. Megbuktal. A salakot a bavu viszi? Tisztitoszerek nelkul? Ki fizeti a reveszt?
Roviden a magyarsaghoz.
(nem a senkihaziakhoz akik azon dolgoznak,hogy tonkretegyek a magyarsagot---tobbek kozott az osszes jelenlevo part--a parlament---a Koztarsasagi Elnok----stb..stb...)
Attol,hogy kint elek meg nem felejtettem el,hogy magyar vagyok.Bizonyitas----Tamogatom a Miskolci Nagy Lajos Kiralyi Maganegyetemet.
Ezzel is remelve,hogy a felnovo magyar fiatalsag tisztaban legyen az igazi tortnelmunkkel.
Te peldaul mit csinalsz?
Khm-khm.
Megint kerdezhetnem mar,hogy *hozzam ugatsz-e vagy csak engem ugatsz.* Rajohettel volna mar miota beirok,hogy egyik jelenlevo part sem erdemli meg a szaraz kenyeret sem.Szeretnem felhivni a figyelmed,hogy amit a valasztasrol irtam,az igaz---tehat egyik partra sem,hanem fuggetlenre,ahol mindjart kilehet szurni a senkihaziakat.Vedd mar le a szemellenzodet!
Holnap, április 6-án a Magyarok Háza Bólyai termében 15 órakor tartott összejövetelre mindenki jöjjön el, aki szervezéssel hozzá tud járulni egy április 12-i budapesti Lisszaboni Szerződés népszavazással történő elfogadását követelő tüntetésen.
A jövő héten az EU Parlament Függetlenség/Demokrácia képviselőcsoportját megkeresem annak elősegítése érdekében, hogy ezen a napon, tehát
2008. április 12-én minden EU tagország fővárosában ugyanabban az időben legyen ugyanilyen jellegű tüntetés.
Kelt Szegeden, 2008. április 5-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája "
Tisztelettem megjegyzem, hogy Spanyolországban és Portugáliában is nagyon forró helyzet !
Mivel az alábbi cikk minden szavával egyetértek, így a Hazánkért gondolkodó Honfitársaim szíves figyelmébe ajánlom az alábbi cikket és műsor : MNO " Tisztelt Honfitársak! (Barátaim!)
Szíves figyelmetekbe ajánlom, a 2008.03.30-i, Bayer Zsolt műsorvezetésével lezajlott, a "MÉLYMAGYAR" c. műsorában látottakat, hallottakat. (A vendégek, Bíró Zoltán és Reiner Péter voltak).
"Forró" témát elemeztek, amelynek a gyökere, az igen távoli múltba nyúlik vissza. Épp itt volt az ideje, hogy "műtőasztalra" tegyük és az elkerülhetetlen gyógyító beavatkozást, KÖZÖS ELHATÁROZÁSSAL és AKARATTAL, végre megejtsük. Radikálisan, amíg a "BETEG", velünk együtt -értem alatta az egész TÁRSADALMAT- megmenthető!
Tájékoztatlak Titeket, hogy jómagam már 1990-ben elkezdtem e témakör boncolgatását, de "jó" szokás szerint, agyonhallgatás lengte körbe próbálkozásomat!
" És mégis mozog a Föld
A liberalizmus látszólagos ereje
Szeretettel ajánlom Csurka Istvánnak és a MIÉP tagságnak,
Kakuk Attilának, Kovács Gézának és a MÖM tagságnak,
Schuster Lórántnak és a MNF tagságnak,
Vona Gábornak és a Jobbik tagságnak,
továbbá minden antiliberális magyarnak
azzal, hogy tegyük félre az önérdeket, tegyük félre mindazt, ami elválaszt bennünket egymástól.
A Fixtv március 17-i "Paragrafus" műsorában Lóránt Károly, az EU Parlament szakértője az EU Parlament pártjait a következők szerint minősítette: Európai Néppárt (ennek alelnöke Orbán Viktor, tagja a FIDESZ) mérsékelten liberális, Szocialista Internacionálé (ebben van az MSZP) közepesen liberális, Liberális Internacionálé (ebben van az SzDSz) kemény liberális, az "EU realisták" (jelenleg négy párt) csoportja antiliberális. Tehát a liberálisok az EU Parlament 80 %-át, az antiliberálisok 20 %-át adják. Ezzel szemben (az Eubarométer adatai szerint) a 490 millió "EU polgár" 70 %-a antiliberális, 30 %-a liberális, vagyis 30 %-ot képvisel 80 %, 70 %-ot pedig 20 %. Magyarországon következő a helyzet a Szonda Ipsos legújabb közvélemény kutatása szerint: Mérsékelten liberális (FIDESZ): 67 %
Közepesen liberális (MSZP 24 %, MDF 3 %): 27 %
Kemény liberális (SzDSz): 2 %
Antiliberális (parlamenten kívüli pártok): 4 % Tehát a Parlament minden pártja (96 %) liberális, a parlamenten kívüli antiliberális politikai erő mindössze 4 %-ot képvisel.
Ezzel szemben a március 9-i népszavazás azt mutatta, hogy a liberalizmus következményeit a szavazók 17 %-a fogadja el, 83 %-a pedig elutasítja,* vagyis 17 %-ot képvisel a liberális parlament 100 %-a, a 83 %-nyi antiliberális pedig parlamenti pártképviselet nélkül marad.
Ez annak a következménye, hogy Magyarországon éppúgy, mint az Európai Unió egészében nem szubszidiaritásra (önigazgatásra) épülő demokrácia és szolidaritás uralkodik, hanem a föderációt (gyarmatbirodalmat) kiszolgáló parlamenti diktatúra. Az ennek bizonyítását és a konföderalitás (önállóság megőrzése melletti államszövetség) természetes megoldását tartalmazó tanulmány ("Az önigazgatás (szubszidiaritás) Pajzsa a Magyar Modell") nemcsak itthon, hanem egész Európában is elkezdte a választói akarat és a képviselői helytartóság természetellenes ellentétének feloldását.
Ennek következménye, hogy a Szent Korona Tanítói első nemzedékének március 29-30-i konföderalista összejövetelére megfigyelőket küld az EU Parlament. És ennek a következménye kell, hogy legyen minden antiliberális erő összefogása. Ezért kérem a nemzet iránti alázatos szeretettel
Csurka Istvánt és a MIÉP tagságot,
Kakuk Attilát, Kovács Gézát és a MÖM tagságot,
Schuster Lórántot és a MNF tagságot,
Vona Gábort és a Jobbik tagságot,
továbbá minden antiliberális magyart, lépjünk fel egységben a liberalizmussal szemben, készítsünk közösen a Történelmi Alkotmányunk jogfolytonosságát visszaállítva jogrendszert, hívjuk össze az antiliberális, antiglobalista Alkotmányozó Nemzetgyűlést, állítsunk közösen egyéni képviselőket, akik az antiliberális értékrendet képviselik, és állítsunk közösen társadalmi csoportok természetes érdekeit képviselő országos és megyei listákat. A képviselőállítás az önigazgatás (szubszidiaritás) elve szerint ne pártérdekek, hanem a választók érdekei szerint történjék.
A nemzeti iránti alázattal kérek minden megszólítottat (vagyis minden magyar embert jobb- és bal áloldalra tagozódás nélkül) arra, hogy az érzelem és az értelem egységén alapuló Minőség Forradalmával teremtsük meg a Szent Korona értékrendre épülő Kertmagyarországot.
Szeretettel várunk mindenkit, aki érzi, hogy a liberalizmus a magyarság, Európa és a Világ romlására tör és ez ellen egységben tenni akar, a Szent Korona Tanítóinak első nemzedékének Szerére, a dobogókői Shaolin faluba, március 29-30-án, és vegye kezdetét a nemzetegyesítő munka!
*
Kelt Szegeden, 2008. március 25-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája "
Szeretettel osztom meg Önökkel ezt a körlevelet szíves továbbgondolásra !
Cyrano
Dr.Halász József azon ritka szakemberek egyike, akik segítenek ebben sűrű sötét erdőben átlátni és megadja a szükséges információt ahhoz, hogy szabadabban gondolkodjunk !
Köszönet érte Neki ! Örömmel osztom meg ezen elemzéseket városunk lakóival is !
FONTOSNAK ÉRZEM a Nemzetünk szuverenítása érdekében részt venni ebben a kezdeményezésben :
" Kérés
Szeretettel kérem mindazokat, akik egyetértenek azzal, hogy az Országgyűlés 2007. december 17-én hozott, a Lisszaboni Szerződést megerősítő határozatát (a 2007. évi CLXVIII. törvényt) alkotmányellenesen hozták, és ezért ezt érvényteleníteni kell, 2008. január 22-én 17 és 20 óra között jöjjenek el a Magyarok Házába (Bp. Semmelweis u. 1-3.) és aláírásukkal támogassák a Strasbourgi Emberjogi Bíróságnak és a Luxemburgi Európai Bíróságnak írt beadványunkat.
Azokat, akik nem tudnak személyesen eljönni, arra kérem szeretettel, hogy töltsék le, írják és írassák alá a beadványokat, és 2008. február 1-ig beérkezően a 6701 Szeged, Pf. 2443.
címre küldjék el, hogy azokat kiegészítésként postázhassam a Strasbourgi és a Luxemburgi Bíróságnak. 1. Az Európai Bíróságnak címzett feljelentésre az aláírásokat az annak alapját képező, Alkotmánybíróságnak címzett kifogásra (http://eunyet.hu/hirlevel/071219.doc) gyűjtjük. (Az Európai Bíróságnak szóló feljelentés a http://eunyet.hu/hirlevel/080120.doc címről tölthető le.) 2. Az Emberjogi Bíróságnak címzett feljelentésre közvetlenül gyűjtjük az aláírásokat. A beadvány 2008. január 22-én 0 órától tölthető le a http://eunyet.hu/hirlevel/080121.doc címről.
Kelt Szegeden, 2008. január 21-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája "
Kérem minden kedves szülőtársamat , kérem a pedagógusokat, advent után szánjonak rá időt, energiát és nézzék VÉGIG ezt a videot, hogy később elgondolkodjonak a problémán ! http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
Áldott Karácsonyt Kívánok Mindenkinek !
Nem mindegy. Igen. Én nyugalomban és megértésben próbálom tölteni napjaimat, estéimet szeretteimmel, sajnos nem mindig sikerül! Nem kellene feszíteni az indulatokat!
Emberi méltóság fogalma
Minden ember jogképes, minden embert megillet egy sajátos rang: az emberi méltóság, mely alapján minden ember követelheti a rangnak kijáró tiszteletet, tehát az emberi méltóságának elismerését. A személyhez fűződő jogok védik ezt az emberi méltóságot, és szankcionálják azt, aki nem adja meg a minimális tiszteletet, elismerést a másik embernek, amely emberi mivoltánál fogva megilleti.
Tartalma
Olyan minimális elismertséghez való jogról van szó, mely biztosítja, hogy emberi mivoltát senki ne vonhassa kétségbe, a tiszteletet megkövetelhesse.
A magyar Alkotmánybíróság 64/1991-es határozat szerint: „Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad és nem válik eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől...”
Az emberi méltósághoz való jog egyfajta „anyajog”, a bíróságok, hatóságok minden esetben hivatkozhatnak rá az egyén védelmében, ha nincs olyan nevesített alapjog, mely az emberi méltóságot kifejezné.
Az emberi méltósághoz való jog több részterületből áll, melyek egyenként korlátozhatóak, megfelelő garanciákkal, törvényi szabályokkal körbebástyázva. Legfontosabb részterületei:
· önazonossághoz való jog
· önrendelkezéshez való jog
· cselekvési szabadság
· magánszféra védelme
· szociális biztonsághoz való jog, mint a megélhetési minimum állami biztosítása (senkit nem hagyhat az állam éhen halni, mert az ellentétes az ember méltóságával).
Emberi Jogok egyetemes Cartája Bevezető
Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon,
Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz,
Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön,
Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének előmozdítása,
Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett jobb életfeltételeket valósítanak meg,
Tekintettel arra, hogy a tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletbentartását,
Tekintettel arra, hogy a jogok és szabadságok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakításának a legnagyobb jelentősége van az említett kötelezettség maradéktalan teljesítésének szempontjából
a közgyűlés kinyilvánítja
az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát
mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között. 1. cikk
Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek. 2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.
Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott. 3. cikk
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. 4. cikk
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden alakja tilos. 5. cikk
Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni. 6. cikk
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék. 7. cikk
A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a tőrvény egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben. 8. cikk
Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni. 9. cikk
Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni. 10. cikk
Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kőtelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől. 11. cikk
Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnősségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható. 12. cikk
Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez. 13. cikk
Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.
Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni. 14. cikk
Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti. kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében. 15. cikk
Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani. 16. cikk
Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.
Házasságot csak a jövendő házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére. 17. cikk
Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani. 18. cikk
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát. 19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon. 20. cikk
Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kőtelezni. 21. cikk
Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.
Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson. 22. cikk
Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erőfeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse. 23. cikk
Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.
Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz. 24. cikk
Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot. 25. cikk
Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül. 26. cikk
Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt -érdeméhez képest- egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletbentartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában. 27. cikk
Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez. 28. cikk
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek. 29. cikk
A személynek kőtelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.
Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a tőrvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletbentartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.
Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni. 30. cikk
A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.
2003 óta Hazánkban is Kötelező jogforrásnak tekinthető változat: http://www.echr.coe.int/NR/rdonlyres/01BD2C9F-96C5-4AC7-A4F6-389A89ACEE2...
A Vilniusban 2002.ben aláírt Tizenharmadik Cikkely hatálybalépése óta nincs lehetőség helyi jogra hivatkozva fenntartással élni, tehát nincs lehetőség kibújni e kötelezettségek betartása alól, mert a legfelsőbb EU igzságszolg. szervezet a Hágai / Strasbourgi Bíróság számára ez a meghatározó alapjogok forrása !
Európai Emberjogi Bíróság Hivatala 2003.szeptember
Érdemes Figyelni, mert EU állampolgárok vagyunk és tudnunk kell, hogy ha itthon nem is kapunk védelmet, sőt igazságszolgáltatást, Strasboug, Hága törvényszékei nyitva állnak előttünk !
Kedves Fórumtársam !
Nincs jó véleményem a pártokról. Sokkal több tisztességet tapasztalok a pártoktól független közösségekben.
A Fidesz tele van jogászokkal ! Pontosan tudják Ők, hogy milyen jogaink vannak, csak az érdekük úgy látszik az, hogy csak " csöpögtessék " a tudásukat... !
Amikor meg vannak szorulva, löknek egy kis információt, hogy rájuk figyeljünk, vagy szavazzunk.
Korábban írtam az egyik frakcióvezetőnek, amire még csak nem is választolt. Azóta nem kerestem semmilyen kapcsolatot sem velük, sem más párttal .
Szükségünk lenne a Fidesz rendelkezésére álló médiára, azért, hogy bepótoljuk mindazt a tájékoztatást, amit eddig az iskola, a média elmulasztott. Hogy ennek a fideszesek részéről mikor jön el az ideje, még nem tudom...A fidesz kormáníyzás, de különösen a Gy,F. vs. Orbán vita óta elég pesszimista vagyok....persze minden és mindenki változhat ugye ?
Látom neked is kicsapta a biztosítékot Hunor. Még csak részeket néztem az összeállításodból, idő hiányában de végig fogom nézni. Amit láttam, az igen derék.
Remélem sokan veszik a fáradságot és elolvassák, megnézik majd elgondolkodnak a fentieken.
Üdv: FREEci
FREEci pajtás!
Humor Hunor valóban kicsapta a biztosítékot, én megköszöntöttem Hunor napon, de még azt sem mondta, hogy kösz. Ennyi elég is nyakfölötti IQ mértékéhez!
Kedves Freeci !
Igen, nagyon ártalmasnak tartom a letűnt hatalom sötétségét idéző, egymás kompetenciáját semmibe vevő szemléletmódot, amit Hunor hszében érzékelek...
Hiszem, akik szánnak rá időt és megismerik a demokrácia lényegét és lehetőségét, fognak erőt gyűjteni, hogy egymást tisztelve ismét bizalmat építsenek és higgyenek , magukban, egymásban és egy emberibb jövőben...
Fáradtságos, de nincs más válaszrtásunk, ha túl akarjuk élni ezt a fertőt !
Olyan választási rendszer kell, amelyben csak a megválasztott személyek ( nem listák ) juthatnak képviseleti joghoz és ahol lehetőség van, hogy a választók megismerhessék a kandidáns multját, identitását, elkötelezettségi körét !
Csak ez esetben beszélhetünk választási szabadságról...még függetlenek esetében is, hiszen egy válaszáshoz pénz kell, ami már eleve gyanússá teszi a jelölttet, ezért fel kell tárni az anyagi bázis forrását is..
Először a köztulajdont idegenítették el, most pedig " jogot" formálva az eladósításunkra, a jövőnket próbálják eladni, hogy ilyen úton konzerválják a kiszolgáltatottságunkat, illetve az elnyomásunkat _( gondolva arra az esetre, ha az "istenadta " nép mégis felébred és más képviselőket választ , nem őket)
vesszen már ez az áll lopós magyarellnes kormány és az a hasonló tölül tanult iskolapadban együtt nevelkedett kommunista ártó ártány helyi vezetés.
Az egyatlan butított nyugdijjasokkal együtt
Mszp,elvtársak= cellatársak kis Cuslág Országos szint
helyi vezetés = lopós Vanya Bátonyterennyei szint
Majd lessz nektek , figyeljetek csak ! Krakkó Ákos kazáron volt de el jöhet ide is! van mit filmezni. JAAAA még az echo is tud a disznóságokról nyugi folyamatosan megy már az anyag! Itt az idő lassan takarodni mielőtt borulna a bili
de fog de nagyonnnn. dolggozuk rajta hehehheeheheh
Isten haza mivelünk lessz! komcsik mszp kampeccccccc
Minden hazaszerető
Minden hazaszerető honfitársamnak áldott karácsonyt és reményteljes, boldog új esztendőt kívánok jó egészségben !
Erkolcs....haza...csalad...
Ezt a topic-ot a Cyrano nyitotta.
Ezeket a kerdeseket a parlamentbe aktualis lenne foltenni.Miutan a volt ,es jelenlevo partokra szavazok hozzajarultak ahhoz,hogy tovabbra is raboljak a kozvagyont.(bocsanat---PRIVATIZALJAK)Nos politikai korrekt birkak?
A nagyon keves honfitarsamnak a korulmenyekhez kepest kelllemes unnepeket!
Manuel de Diégez: Európa
Manuel de Diégez: Európa felszabadítása (Liberation of Europe)
A nemzetközi politika legfontosabb feladata az 1945-ben az USA politikai és katonai hűbéresévé tett Európa fölszabadítása.
Manuel de Diégez egy vezető kortárs francia filozófus és a mi levelező listánk egyik barátja. Most a francia barátainkhoz intézett egyik beszédét és az iráni TV-ben folytatott beszélgetését adjuk közre rövidített formában. Az egész, meglehetősen nehéz szöveg (angolul és franciául egyaránt) a honlapunkon (www.israelshamir.net) olvasható. A következtetése az, hogy a nemzetközi politika legeslegfontosabb feladata Európa felszabadítása, mert az USA 1945-ben politikailag és katonailag a hűbéresévé tette.
Az amerikaiak most építenek egy hatalmas "nagykövetséget" Bagdadban, amely valójában a térség megszálló parancsnokságának a központja. Most már az optimisták is kezdik megérteni, hogy az USA nem fog hazamenni a meghódított Irakból, sem most, sem jövőre, hanem egyáltalán nem fog, sohasem fog visszamenni. Ők nem mennek el.
Az a helyzet, hogy már fél évszázad eltelt Németország veresége óta, de az USA támaszpontjai rendíthetetlenül fennállnak Németországban és Japánban. Az USA európai katonai jelenléte az oka Izrael európai befolyásának: miközben az USA gyarmatosítja Európát, őt magát a zsidók gyarmatosították, és most az ő akaratukat hajtja végre. Felejtsük már el a holokauszt történeteket: A németországi amerikai támaszpontok a tényleges okai annak, hogy Németország billiókat fizet Izraelnek.
Az amerikai haderő jelenti az európaiak számára a legnagyobb veszélyt, mert ugyanúgy megszállás alatt élnek, mint az irakiak és a palesztinok. Nagyon helyes, hogy a barátaink követelik a kivonulást Irakból, de nekünk elsősorban azt kéne követelnünk, hogy küldjék haza az amerikai csapatokat - Irakból és Németországból, Olaszországból és Afganisztánból.
Ezek a célok kapcsolódnak egymáshoz: az amerikaiak az európai jelenlétüket valamiféle képzeletbeli fenyegetéssel indokolják.
(1) Iránról állítják, hogy Izraelt fenyegeti
(2) Észak-Koreáról, hogy fegyvereket szállít Izrael ellenségeinek
(3) Iszlám terror fenyegeti Izraelt
(4) Oroszország
Négy fenyegetésből három közvetlenül kapcsolódik Izraelhez és a zsidókhoz, a harmadik közvetve: Oroszország atomerőművet épít Iránban és vadászgépeket szállít Szíriába. Emellett Oroszországban még mindig nincs egy hatalmas holokauszt emlékmű a Kreml mellet, vagy a helyén.
A berlini holokauszt emlékmű: szégyen, de ilyen még nincs Moszkvában. Sem holokauszt múzeum. Fuj!
(A "koncepciója" nem emlékeztet a "mi" 56-os emlékművünkre?)
Ezek a fenyegetések kitaláltak: Irán és Korea élik a maguk életét és nem avatkoznak be az európaiak életébe. Az iszlám terror a képzelet szüleménye: a múlt év 500 terrortámadásából csak egy (sikertelen) volt valamilyen kapcsolatban egy iszlám csoporttal. Oroszország hagyományosan Európa párti. Csak az "újeurópaiak", azaz a lengyelek állítják az ellenkezőjét.
Akkor miért ezeket az országokat szemelték ki ellenségül? Csak azért, mert ezek a jelentősebb, még nem megszállt országai a földgolyónak, amelyek még szabadlábon vannak. Ez az oka, hogy mi támogatjuk az oroszok és irániak szabad országát, és azt kívánjuk nekik, hogy maradjanak szabadok. Azt is reméljük (de Diégezzel együtt), hogy Oroszország segíteni fog Európának, hogy letépje a láncait.
Az Oroszország-Európa tengely eszméje már nagyon régi. A múlt hibáinak az elkerülése érdekében ennek a tengelynek Berlinen és Párizson kell keresztül mennie és el kell vezetnie az istanbul-teherán-pekingi meghosszabbításáig. Nyugodtan álmodozhatunk Eurázsia valamilyen fajta egységéről, olyanról, amely nem erőltetett, sok központú, és nem egy birodalomépítő álom eredménye.
Az orosz lélek és szellem megnyeréséért folytatott harc rendkívül fontos, mert Oroszországban hatalmas cionista párti erők vannak, de vannak hazafias nem cionisták és cionizmus ellenesek is. Putyin elnöknek, Oroszországhoz hasonlóan, két választása van: a győztesekhez csatlakozzék-e, vagy Közép-Kelet és Európa keményen szorongatott népeit támogassa?
A közelmúltban a Bush elnökkel való csúcstalálkozója kapcsán a cionista sajtó azt állította, hogy Putyin magáévá tette az USA és Izrael Irán ellenes irányvonalát. Rengeteg újságban voltak ilyen értelmű címsorok. Azonban egy-két napon belül a háború köde eloszlott. Amerikai írótársunk, Tom Mysiewicz írta meg, hogy 2007. július 7-én az Amerika Hangja egy nagyon bíráló kirohanást intézett Oroszország ellen, azzal vádolván őt, hogy:
* Veszélyezteti a világ békéjét és biztonságát a helyzetének a előmozdítása érdekében az iszlám világban folytatott széptevésével
* Az iráni rakétaszállításaival veszélybe sodorja az Iráni atomlétesítmények ellen Izrael számára javasolt támadást
* Fejlett páncéltörő fegyverek Szíriába szállításával, amelyeket állítólag a Hezbollahnak továbbítanak, előidézte az izraeli páncélos erők elpusztítását
* Fontosnak tartja Palesztinában a Hamasszal folytatott tárgyalást
Tom következtetése: "A számos újságbeszámolón kívül, amelyek arra utalnak, hogy a neokonoknak "kifelé áll a rúdja", semmi sem mutat erre. Épp úgy, ahogy hajdan Mark Twain az amerikai író fogalmazta a saját haláláról az újságokban megjelent hírekre válaszul: "A halálomról szóló tudósítások nagyon eltúlzottak." A valóságban Oroszország vagy Kína lehetséges ellenállásán kívül semmi sincs a világon, ami útjában állhatna egy Irán elleni támadásnak és egy nagy, közel-keleti, vagy világméretű háborúnak. Nagyon sok múlik rajtunk is. Képesek leszünk-e úgy alakítani a közbeszéd irányát, hogy az erősítse a kapcsolatokat és a barátságot a független Oroszország, a független Irán, a függetlenségét kereső Európa és a hazaszerető Egyesült Államok között? Az USA birodalom felszámolása az út Amerika felszabadításához is. Az USA birodalom felszámolása meg fogja szabadítani az amerikaiakat az ő politikai közbeszédük zsidó uraitól és kiűzi belőlük a judaista szellemet (Marx megfogalmazása). Amerika nem lesz többé egy Gólem, hanem rátalál a saját útjára. Minden erőfeszítést örömmel fogadunk, amely ezt az elképzelést elősegíti.
Israel Shamir
Európa felszabadítása
Írta: Manuel de Diéguez
Cikk: Nemzeti InternetFigyelő
hivatkozott cikk
Russia’s Daring Vote
Israel Shamir
Russia's vote to endorse the Goldstone Gaza report in the United Nations Human Rights Council last Friday was an important, milestone event both for Palestine and for Russia. For Palestine, this vote opened a way to try and sentence Israeli mass-murderers, and thus ushered Israel into a new era of responsibility after a long period of Wild West-style, Colt-45 justice. For Russia, this vote has proved to its own country and to the world that it is free from American and Zionist diktat and able to navigate its own policy.
This story began on Christmas with the Israeli onslaught on defenceless Gaza. Taking advantage of the holiday lull, the Israeli army killed hundreds of Palestinian children and other civilians by indiscriminate use of white phosphorus and artillery. The world was horrified, and the UN Human Rights Council appointed Judge Richard Goldstone, a former prosecutor for Rwanda and Yugoslavia, to find out the facts. Many people doubted his impartiality: Goldstone is a Jew -- a self-described Zionist, well-connected to Israel – he sits on the board of its University and his daughter even lived in Tel Aviv for a while.
Goldstone was guided by his conscience and not by his blood. He went to Gaza, invested a lot of time and effort, and concluded: Israel has committed war crimes and crimes against humanity. He recommended the case be transferred to the ICC court in the Hague. Israel did not cooperate and tried to undermine and block the report, but failed. That was the first Israeli defeat.
The second defeat occurred a few days later. The Fatah chairman, Ramallah PNA ruler Mahmud Abbas, was ready to do anything in order to remain in power after his electoral defeat. Netanyahu threatened him with taking away the broadcasting frequency for a second mobile phone provider – Abbas promptly called his representative in Geneva and ordered him to put the Goldstone report on a slow, very slow burner. Popular indignation was furious; he was called ‘traitor’ and worse. Facing revolt and sure political demise, Abbas u-turned once again and ordered his ambassador to proceed at full speed. Thus Bibi undermined and delegitimised his agent Abbas, while the report made its way to the council anyway. That was the second defeat.
Israel was infuriated by this development. The Jewish State considered itself invulnerable behind the triple defence of the Sixth Fleet, the US Senate and the Holocaust Museum. President Obama’s soft request to freeze the settlement building was met in Tel Aviv by what Internet chat calls “lol”. Worse, the Zionists then declared open season on Obama and his health care reform. He was ridiculed. Ehud Barak and Bibi Netanyahu even sped up their building plans in the West Bank and East Jerusalem in order to show that they could not care less. And now, all of a sudden, Jewish ministers of state are going to be judged as if they were Serbs or Sudanese.
Israeli leaders activated their main reserves, the US State Department and the Lobby. A few days ago I spoke with Martin Indyk, former US ambassador to Tel Aviv, and he confirmed that the US State Department will do all it can to stop the Goldstone report before it gets to the Security Council. Another American veto would not look good. Worse, an insulted and hurt Obama might just forget to veto an anti-Israeli decision.
Israel began courting Russia, hoping to build bridges and to enlist Moscow in its cause. Avigdor Lieberman, Israeli Moldova-born Foreign minister, met ten times with his Russian counterpart Sergey Lavrov; Netanyahu flew to Moscow on a “secret mission” for a talk with Medvedev, and President Peres met with Medvedev in Sochi. They wanted Russian support for Iran sanctions and for silencing the Goldstone report.
They said to the Russians that it would create a dangerous precedent: If today they judge Israeli ministers and generals for Gaza, tomorrow they will judge Russian ministers and generals for Chechnya. This is a false comparison: Chechens are Russian citizens with full rights, Gazans have no rights at all; Chechens are free to travel and live in Moscow or elsewhere, Gazans are not allowed to leave their concentration camp. Though Yeltsin’s campaign against Chechen separatists was bloody and cruel, it could not be compared with the cold-blooded murder the Israelis unleashed on Gaza. Moreover, the precedents were established a long time ago, when Milosevic the Serb was tried in The Hague. The question is whether the Jews are indeed above the law.
Israeli observers were certain that Russia would stand by them. There is a small but profitable trade between the two countries; there is a Russian immigrant community in Israel; there are many bilateral relations. Beside, Russia has traditional interests in the Holy Land, and hundreds of thousands of Russian pilgrims make their way to the Holy Sepulchre. On top of all this, Russia was interested in hosting a Moscow Middle East Peace Conference, in direct continuity with the Madrid Conference of 1989.
There is also a powerful Zionist lobby in Moscow. True, some of the most obnoxious oligarchs are gone, whether to a Siberian jail or to exile in Tel Aviv or London. Power is now concentrated in the hands of Putin and Medvedev, and money is respected but not more than that. But there are many very wealthy Jews who like to play the Jewish Lobby game. One of them is an effervescent TV boss, famous for his vivacious and gay lifestyle, a billionaire and self-styled “President of the world’s Russian-speaking Jews”, a senator and head of the culture content committee of the Russian Parliament, Boris Spiegel. During his visit to Israel, he promised to fund the defence of Israeli war criminals because they are his “flesh and blood”.
Probably he overstated his case. At a Middle East round-table discussion chock-full with Russian diplomats, everybody was shocked by this revelation of Spiegel's. Thank God, Russia is not a parliamentary, Western-style democracy, and wealthy Jews do not rule it.
Other arguments by the Zionist Lobby for supporting Israel were even more specious. They said that Russia should be forever grateful to Israel because it had allowed a few Russian wives to leave Gaza just before their homes were bombed to smithereens. If you buy that one, you may also buy their argument for bombing Iran: in 1836 (sic!), the Persians had lynched Russian playwright and diplomat Alexander Griboedov, who had sneaked into a harem and gotten caught.
Notwithstanding, the Russians disregarded the US and Israel’s overtures and stalwartly voted to endorse Goldstone’s report. They were joined by their three allies, China, India and Brazil, together representing the lion’s share of mankind’s human resources – of oil, of industry and apparently of conscience as well. These countries are free from Zionist diktat. They do not seek profit and gain, but they do what is benevolent and right.
The Chinese sage Mencius (or Mengzi 372-289 BC) went to see t King Hui who said: “Old man, since you dared the distance of 1000 li to come here, you may know of a way to profit my state.” Mencius replied: “Why should you ever mention the word ‘profit’? What counts is benevolence and righteousness. If the King says ‘How can I profit my country?’ the high officials will say, ‘how can we profit our fiefs?’, and the intellectuals and the commoners will say: ‘How can we profit ourselves?’ If the upper and lower classes strive to snatch profit one from another, the state will be endangered.”
Apparently the Eurasian landmass of Russia, China and India prefer benevolence and righteousness, while the Anglo-American world prefers lust for gain. That is why the latter was suborned by Zionists, while the former remain free.
Russian leaders Putin and Medvedev were very outspoken in their objections to the Israeli plans to attack Iran. They spoke against the sanctions, too, and here they were fully supported by China. At the same time, Turkey refused to let the Israeli Air Force join its joint maneuvers with the US. The Zionist-run US immediately withdrew from the maneuvers as well. The position of Turkey is extremely relevant: This is the old imperial power that protected and controlled the Middle East for centuries. Turkey, together with Russia and Greece, are the main heirs to Byzantium. If we want to help Turkey to support the Palestinian cause we must not allow the Zionists to play the Armenian card right now. When Turkey joins Russia and China, they can decide quite a bit. They have put paid to the notion of Israeli impunity.
One can’t overestimate the importance of the Russian vote:
(1) This vote confirmed the principle of equality. All human beings are equal. If the ICC can judge Milosevic and Burundians and Sudanese, they can also judge Jewish ministers and generals.
(2) This vote demonstrated that Russia is independent, not only of Washington, but even of Tel Aviv. The Zionist Lobby in Russia is powerful, but not omnipotent.
(3) This vote saved innumerable children, women and men from death. After this vote, an Israeli general will have to think twice before dropping a bomb on a civilian target. This will save Israeli children as well from retaliation.
(4) Russia regained its position lost by Gorbachev and Yeltsin. Russia became again a leader of the free world, I mean the world free of US bases. Moscow’s position was decisive in forming China’s position as well.
(5) It seems that the main weapon of Zionists, their voice, has worn out. Once upon a time they could convince individuals and nations as easily as the sirens by the charm of their persuasion. Now the witch of Zion had lost her charm.
A few years ago I wrote: “The world needs Russia, for since her star was obscured in 1990, for almost twenty years the runaway train of US and the loose cannon of Israel made a mess on the planet. Russia must stop their orgy of aggression and regain its place as the ultimate protector of the weak and the meek. This is her manifest destiny”.
The Geneva vote proved that Russia has done just that. We may once again connect our hopes with Russia in her friendship with China. They also can stop Israel from hurting itself and others. So many people in the US and France, in Egypt and Palestine are tired of Israeli intransigence, egotism, hypocrisy and impunity. That is why so much hope was invested in Barack Obama after his Cairo talk. Obama had promised to cut Israel down to size, but meanwhile Israel cut him down to smaller-than-life. That is why the US is going down just like the Titanic, undermined by a Lobby iceberg and fleeced by financial wizards.
Now Russia is coming under tremendous pressure from the US and other Zionist-led groups and states. We should pray she will withstand it and maintain her and our dignity.
Edited by Ken Freeland, Texas
Egy erkölcsi válság
Egy erkölcsi válság rombolása túlmutat a legsúlyosabb gazdasági pusztításon
Legtöbb honfitársunk úgy gondolja, hogy az anyagi lehetőségek beszűkülése felszámolja az élet értelmét.
Különösen Magyarországon sikerült kialakítani azt szemlélet, miszerint, ha nem tudunk mesterségesen felkorbácsolt vágyaink szerint fogyasztani, ha nem tudunk két szobával nagyobb ingatlant vásárolni, autóinkat, mobiltelefonjainkat a reklámok ritmusa szerint cserélgetni, tehetségteleneknek és nyomorultaknak kell, hogy érezzük magunkat.
Ebben a mesterségesen létrehozott szerencsétlenségérzetben sietnek "segítségünkre" a bankok.
A baj nemcsak ebben a kificamodott gondolkodásmódban rejlik, ami táptalaja az örökös elégedetlenségnek, hajszoltságnak és kiszolgáltatottságnak, hanem az általa generált gyökeres értékrend váltásban, mely az önmegsemmisítés irányába állította a "felvilágosodott" társadalmakat.
Mára nemcsak, hogy értéküket vesztették a biztonságot nyújtó családközösségek, de az ördög állítása szerint még gátjai az önmegvalósításnak. Egy olyan értékrendet erőltettek ránk, mely az egyén érdekeit a közösség érdekei fölé helyezi, vagyis magasabb szintre emel egy alacsonyabb szintű gondolatot. Többek között ez a jelenség is hozzájárul a társadalmak atomizálódásához, a nemzeti egység felbomlásához.
A jövő zálogát, az élet motorját, a teremtéssel együtt kapott gondoskodó, fajfenntartás utáni vágyat egyetlen teremtményből sem lehet kiölni.
Az élet fennmaradása alapvetően két megkerülhetetlen feladat köré rendeződik, mely utolsó percig tartó küzdelmet, szépséget, szenvedést, örömet és bánatot tartogat minden élőlény számára. Az egyik az önfenntartás, mely a védekezésben és a táplálék megszerzésében nyilvánul meg, a másik a szaporodás, a faj fenntartása.
Ezt a feladatot utasítja ma az utolsó utáni helyre a felfokozott karriervágy, a vagyonszerzés és az élvezetek tébolyult orgiája.
Ma minden a pénzről szól. Mennyisége lassan egyedüli fokmérője a boldogságnak, szomorúságnak, örömnek és bánatnak, jó és rossz hangulatnak.
A politikai pártoknak már eszük ágába sem jutna, hogy kampányaikat ne gazdasági alapokra építsék. Emelkedő nyugdíjak, GDP, adók, kedvezmények, hozzájárulások, megvonások, jutalmak, megszorítások és járulékok. Torokszorító, hogy a kilúgozott agyú új magyar társadalom nagyobbik fele milyen könnyen vezérelhető ezekkel a varázsszavakkal.
Soha sem a szegénység teszi kilátástalanná egy nemzetet helyzetét!
Egy erkölcsi válsággal összefonódott gazdasági összeomlásból azonban szinte lehetetlen talpra állni. Egy ilyen környezetben a farkasok bármikor, a bárányok legkisebb ellenvetése nélkül csonkíthatják a legelőt, s tizedelhetik az egymásnak hátátfordító egyedeket.
Az erkölcsi összeomlás belülről támad. Szánalmasan gyengévé, közönyössé, bizalmatlanná, sőt ellenségessé tesz. Elragadja lelket, szétdúlja értékítéletet, megszünteti az ön és mások becsülését, feloldja a gerincet, s a puha test többé már nem alkalmas a felegyenesedésre.
Egy felbomlott sorsközösség szereplői szükségleteiket már nem az egység védelmet nyúltó szárnyai alatt, hanem egymás terhére próbálják meg kielégíteni. Nevetségessé válik az adott szó és általánossá a szerződésszegés.
Sajnos a "semmi sem kötelez" felszabadító szelleme az osztályzás és a buktatás jogának megszüntetésével a követelmények légiesítésével már befészkelte magát a kisiskolák padsoraiba is. A körbetartozások és szerződésszegések révén ott van az üzleti életben, s az otthonok egyre hűvösödő légkörében.
A természet által ajándékozott értékek lassan elmerülnek, és helyüket egy mélyből feltörő bűzös salak foglalta el. Alászállt a becsület, a hűség, a kitartás és a hazaszeretet. Minden, ami felelős döntést kíván, hirtelen irtózatossá válik. A célokról, melyeket régmúlt nemzedékek jól ismertek, melyeket Isten tűzött ki teremtményei számára, most undorító, liberális nyál csorog.
Ezt nevezi ma szabadságnak az a szabadelvűség, mely Robespiere és Nagy Frigyes boszorkánykonyhájában született és a jelen "rendjének" lett fundamentuma. Ma ezt a demokráciáját, ezt a terror által biztosított halálos szabadságot élvezi Európa, s benne Magyarország.
Valójában a zsidóság kétezer éves vágyai nem sokat változtak. Végső céljuk birtokolni, felhasználni, uralkodni.
Ez az államalapításra képtelen társaság szétszóródva a világban a pénz és a bomlasztás fegyvereivel számol fel minden befogadó államot, melyek a természetjog törvényei alapján merészeltek működi. Ők nem teremtenek, csak felhasználnak, eladnak és vesznek, miközben gyűlölettől fröcsögve, jajveszékelve sütik rá saját bűneik bélyegét a kultúrát létrehozó és ápoló nemzetek homlokára.
Ahhoz, hogy egy ezer éves nemzetet egymásnak hátátfordító birkanyájjá lehessen zülleszteni, első lépésben erkölcsét, kultúráját és értelmiségi rétegét kell "újraszervezni". Mert ők jól tudják azt, ami a ma emberének elkerüli a figyelmét.
Nevezetesen, hogy minden erkölcs alapja a vallás, mely a változó szokásoknak és divatoknak ellenállva, világítótoronyként mutatja a helyes útirányt.
Ha relativizálódik az erkölcs, és a divattal együtt formálódik, ha mindent szabad, ha a természet törvényeit erőszakosan felülírhatja a "felvilágosodás", ha börtönéből kiszabadult bűn eltűnteti a jó és a rossz közötti különbséget, tönkremegy egy társadalom.
Ma az erkölcsi válság az üzleti életen kívül nyomon követhető a politikában, a kultúrában, valamint az egyház némaságában.
Ahol az analfabéták szintjén mozgó BKV ellenőrök és "biztonsági" emberek, kéjes gyönyörrel csavarnak még egyet megsebzett honfitársaikon, ahol a hatalom kutyái politikai parancsra marnak, ott haldoklik az erkölcs.
Ahol a szellemileg leépített társadalmak tudatába gond nélkül belevéshető, hogy a hazájukat s családjukat védők terroristák, hogy a történelem egyedüli tabuját megkérdőjelezők antiszemiták, hogy az istentelenséget és deviancia ellen felszólalók gyűlöletkeltők, ott haldoklik az erkölcs, ott veszélyben a nemzet.
Hogy ide jutottunk annak sajnos nem csak külső okai vannak. Látnunk kell a saját hibáinkat, akarnunk kell megismerni valódi történelmünket, porig gyalázott hős vértanúinkat, vissza kell állítanunk hitünket, erkölcsünket és értékrendünket.
Ezek után magától válhatnak majd természetessé Szabó Dezső szavai:
"Minden magyar felelős minden magyarért"
Berzsák László
" A MAGYAROK SZÖVETSÉGE
" A MAGYAROK SZÖVETSÉGE ORSZÁGOS GYŰLÉSÉNEK KIÁLTVÁNYA!
Felszólítjuk az Államfőt az Országgyűlést és a Kormányt, hogy október 23-ig kezdje meg az alkotmányos rend helyreállítását! 2 Hónapon belül meg kell indítani az alkotmányozás folyamatát az alábbiak szerint:
A Szent Korona a magyar állam folytonosságát és függetlenségét, a nemzet egységét megtestesítő jogi személy. Teste a magyar nemzetnek, az ország testének, a földnek, a víznek, a levegőnek és az energiának is jelképes megjelenítője, ezért minden hatalom és jog forrása, a legfőbb felség.. A Szent Korona e minőségében a teremtett világ, a természet törvényeinek elsődlegességét, fenntarthatóságát, és ezzel együtt az eljövendő magyar nemzedékek létfeltételeit biztosítja. Az alkotmány a Szent Korona intézményétől semmilyen módon el nem választható.
Az alkotmány történelmi képződmény, azon időszakban is fejlődött, amíg a jogfolytonosság csorbult, így maradéktalanul magába foglalja minden erkölcsi, kulturális és jogi fejlődésünket.
A Magyarok Szövetsége a magyar nemzet nevében az alaptörvény megvitatásával és elfogadásával helyre kívánja állítani a történeti alkotmány jogfolytonosságát.
Az új alaptörvénynek többek között tartalmaznia kell:
1. Kisebb, kétkamarás országgyűlés felállítását
2. A választott képviselők visszahívhatóságát
3. Az önkormányzatok és társadalmi szervezetek gazdasági és politikai függetlenségének biztosítását.
4. Az elszakított területeken élő magyarság magyar állampolgárságának helyreállítását
5. Tegye lehetővé az alkotmány nyugvásának időszaka alatt a nemzeti érdek súlyos sérelmét okozó szerződések felülvizsgálatát.
A további követeléseinket hetente sajtótájékoztató keretein belül magyar és angol és német nyelven közzé tesszük, a sajtóhoz és diplomáciai testületeknek eljuttatjuk.
Amennyiben a hatalmon lévők nem ismerik el a magyar alkotmányosságot, nem indítják el a jogfolytonosság helyreállításának folyamatát 2009. október 23-ig, akkor alkotmányjogi jogos védelemre, polgári engedetlenségre hívunk mindenkit!
Kérünk minden egyént és társadalmi szervezetet, aki ezzel egyetért, hogy ezen követelésünkben csatlakozzon hozzánk! "
Mit jelenthet a " magyarság, mit jelenthet a nemzet "
Az alábbi 3 órában egy egyetemi tanár, a magyarok szövetsége mozgalom alapítója , Vukics Ferenc próbálja összefoglalni, amit olyan sokan feledtetni akartak velünk, az elmúlt 65 évben,,
Az elmondottak közül talán sok mindennel egyet érthetünk, ami össze is köthet bennünket .
http://www.magyarokszovetsege.hu/content/vukics-ferenc-eloadasa-bernben-egy-maganlakasban-4-reszben
Az internet - még ha sokaknak nehézséget is okoz a kezelése - számomra azért csodálatos, mert szabadon választhatunk a gondolkodásra ösztökélő ideológiák közül, nem hatnak ránk erőszakkal a TV csatornákat inkvizíció alatt tartó , tematizáló , megosztó önös érdekeket harsogó médiaguruk.
szovetseg..
Amikor alakultak ,rakerdeztem a vezetokre--valaszra sem meltattak.majd megneztem videon a zaszlobontasukat,es a pap Mozesrol kezdett vartyogni,mar tudtam,hogy hol allnak.
Nos ennyit a megvaltokrol.
Nem dolgom, hogy védjem
Nem dolgom, hogy védjem őket, de én sehol nem emlékszem arra, hogy Mózest várnák az MSZ-ben.
Másik dolog, hogy nem ez a lényeg számomra ebben a helyzetben. Vallásszabadság lévén a közös hazában elférnénk akár Jézust, akár Mózest valljuk, ha nem alkalmazunk külön mércét és nem válunk nemzet árulóvá
kozos haza......
Mar keszitik az ugynevezett kozos hazat.Mar megvan a *testverpart* is.Mar volt rola szo,hogy a *menora* ott legyen a parlament elott(vagy bent?).Amikor olyan emberek ulnek a parlamentben akik ugy szolnak az orsagnak,hogy ***fajjon a SOA ugy a magyarnak mint Trianon***
Nos itt szoktam kerdezni---Hogy vagytok BIRKAK?
Figyelj birkás Józsi ! Én
Figyelj birkás Józsi !
Én a Magyarok Szövetségéről írtam, amire Te válaszoltál.
A MSZ nem párt. Honnan szeded, hogy volna testvérpártja ?
Hozzád tényleg birka-türelem kell :)
szovetseg..
Szoval az nem problema,hogy odahaza mit mondanak ,es tesznek a politikusok,hanem az a problema ha esetleg kulfoldrol erre folhivjak a figyelmet.(az allampolgarsaggal kapcsolatban--Soa-val--likuddal..stb..)
Nos ezek az emberek birkak.
szovetseg...
Ugy latom nem vagyunk synkronban.Tudtommal az MSZ-be olyanok is vannak mint a Dr.Papp.(aki az OrR-Ban ban latja a jovot.)
Csak tartom a *tukrot*
SZÖVETSÉG.
ÉRTED TE ÖKÖR.
szovetseg..
Nagy az Isten allatkertje,de elfersz benne.Meg a likudoddal is.(tanulj tino...okor lesz beloled)
nemzeti erdek...erkolcs--csalad....nemzettudat...
Cyrano!
Tessek mar megkerdezni a parlamentben dolgozokat,hogy mi errol a velemenyuk!
Ugyanis csak az elmult 20-ev parlamenti partjai,es vezetoi egytol egyig --Haza,es nemzetarulok---.
Lehet vinnyogni.
" Pénzmanipulátoroktól mentes pénzügyi rendszert ! " B.Franklin
Aki a pénzteremtés felett rendelkezik, az minden hatalom birtokosává válhat.
" Aki fel akar szabadulni, annak ki kell szakítani magát a fennálló pénzhatalmi hálóból..."
Íme az Echo is műsorára tűzte a pézrendszer problémáját
http://tdyweb.wbteam.com/Melymagyar0104.htm
(Az előbbihez)
http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&ei=jVykSeW8...
BUÉK !
Midenkit megilletnek az emberi jogok,akik CSELEKEDETEI OKÁN BÜNTETÉSBŐL NEM FOSZT MEG RÉSZJOGAITÓL BÍRÓSÁG.
Kollektív bűnösség pedig nincs, ezért a polgári lakosság írtása,gettóba zárása emberiség elleni bűntett
Nagyon szomorú...lehet térdepelve vigadni ?
http://tdyweb.wbteam.com/MagyarokVilaga1231.htm
Ugye nekünk is fáj, hogy a világ rezzenéstelen arccal tűri a magyarság írtását ?
Elgodolkodhatuk, lehet, hogy vannak múlasztásaink:
http://www.youtube.com/watch?v=GLjN1DTA5UA
Minden, a Nemzetünket
Minden, a Nemzetünket cselekvően szerető olvtársunknak sikeres, boldog új esztendőt kívánok !
Mellékelek egy kis házi feladatot azoknak, akik nem ismernék a minket igába hajtó pénzrendszert:
http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=hu
Üdv.
Cyrano
Az elmúlt hetek műsoraiból:
http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.php
Döntsd el, melyik oldalon állsz !
http://barikad.hu/node/18055
Melyik oldal???
Cyrano!
En most eppen a Csendes Ocean partjan vagyok.
Majd hallani fogtok meg rolam.
NINCS BŰNÖS NEMZET ! NEM BŰNÖS A MAGYAR NÉP !!!
1. MAGYARORSZÁG SEMMIT NEM TETT A II. Vh KIROBBANTÁSÁÉRT, így ezért semmilyen felelősség nem terheli .
2. A nümbergi per lényege, hogy KIMONDTA, a háborús bűnökért csak a vezetőket terhelheti felelősség, de a népet nem, mert NINCS KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG !
Elfogathatatlan, hogy a magyar emberek millióit faji alapon büntették , tulajdonuktól megfosztották, otthonukból elűzték a Trianon és Párizsi békszerződést követően..
Németország újraegyesítése megtörtént. Miért kell nekünk magyaroknak továbbra is viselni egy jogtalan intézkedés igazságtalan következményeit ?
Mi történik a hivatalom Magyar Államban ? Kámforrá válhatott a magyar Külügyminiszter ?
mno:
" Tudósítás az ottawai Benes elleni tüntetésről
Kedves szerkeztőség!
Mellékelve csatolok egy pár képet a múlt szombat (ápr. 19.) délutáni kis Benes elleni tüntetésünkről Ottawaban, Kanada fővárosában.
Maroknyi (nem csak székely) igazi magyar (felvidéki is) ''megostromólta'' a parlamentet, meghallgatta Telegdi András magyar származásu országház képviselőjének alábbi üzenetét (felolvasta szervezőnk), majd a magyar himnusz eléneklésével ''összedültek'' a falak.
Utána a kis csapat levonúlt az örök láng köré, majd a EU képviselet irodái elé (fent van a 19-ik emeleten) ahol ''vaskeritéssel'' (folynak a munkállatok) vártak.
Beadványt nem volt hajlandó átvenni az EU képviselet (levélbe közölték forduljunk egyenessen Brüsselbe). Ellenbe tegnap ápr. 22-én délbe becsengetett a stervezőnk a szlovák követségre s átadta a követ titkárnőjének a peticiót (aznap került Strasbourgban is átadásra) s az itteni szombaton rendezett tüntetésrevaló felhívást.
Telegdi Úrnak sikerült megnyerni nem csak támogatását, hanem megígérte hogy majd felszólal az országházba (e héten szünetel) ahogyan erre megkapja az alkalmat.
Telegdi András képviselőnek üzenete:
''I stand in solidarity with Hungarians around the world in calling on the European Union to enforce the Charter of Rights as it relates to minorities of all backgrounds in general and specifically the rights of ethnic Hungarians and Slovakians. (Együtt érzek magyarokkal világszerte. Felszólitom az európai úniót hogy tartsa be a jogszabájokat ami minden fajta kissebbséget illeti, s különösen a magyarokat és a szlovákokat.)
We must all head the memorable words of Dr. Martin Luther King "injustice anywhere is a threat to justice everywhere". (Mindannyian figyeljünk Dr. King Martin Luther híres szavaira: mindenütt fenyegetve van az igazság ha bárhol létezik igazságtalanság.)
Honfitársi üdvözlettel,
Dr. Kovács Gyula, ottawai szervező "
Köszönet a szabad világ magyarjainak !!
Honfitársi
Honfitársi üdvözlettel,
Dr. Kovács Gyula, ottawai szervező
Media-kozszolgalat.....
Cyrano!
Hat pont ez lenne a cel,hogy ***akik***a kozt szolgaljak minden lepesrol tajekoztassak a lakossagot ez esetben a batonyterenyei lakossagrol van szo.Megcsinaljak ezt onkormanyzati szinten?
Ki fizeti oket?Na ugye.
Hogy is van az 1949.xx torveny szerint?
---Minden hatalom a nepe.----
Ne nevettesetek mar!
Benes !!!
" Koszonjuk, hogy ellatogatott a Benes dekretumok ellen tiltakozo www.vilagmagyarsag.com/benes weboldalra.
Annak erdekeben, hogy az EU Parlament hitelesnek tekintse az alairasokat, szukseges volna azokat eredeti, kezzel irott formaban is atadni a peticiohoz csatolva.
Ezt ugy erhetjuk el, ha ellatogat a kovetkezo weboldalra: http://vilagmagyarsag.awardspace.com/alairoiv/info.html
Az itt talalhato dokumentumot kinyomtatja, es a szukseges informaciok megadasat kovetoen eljuttatja hozzank.
A dokumentum tartalmazza a teljes peticiot /apro betuvel szedett formaban /, a peticionk magyar es angol nyelvu internetes valtozatanak cimet, illetve egy alairo tablazatot, nyomtatvanyonkent 8 alairasi lehetoseggel.
Ezt kell ertelemszeruen kitölteni.
Egy alairast is örömmel fogadunk, de ha barati segitseggel, 8 alairassal kerül vissza hozzank az iv, az egyszerusitene kezelesüket.
A kitöltött, alairt iveket ket modon juttathatja el hozzank:
- Atadhatja szemelyesen 2008. aprilis 19-en, a 11 orai budapesti demonstracion, az arra kijelölt szemelyeknek a szlovak kovetseg elott. /1143 Bp. STEFANIA UT 22-24/
- Elkuldheti postai uton a kovetkezo cimre:
Lengyel Gabriella
Budapest
Fogarasi ut 103.
1141
"
Népszavazást településenként!
2008. 04. 05.
Egész Európa felháborodott azon az aljasságon, amit az EU Parlament 2008. február 20-án elkövetetett a Lisszaboni Szerződés népszavazás lehetőségét kizáró ratifikálásával (ezt támogatta a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. december 17-én a megerősítő határozattal).
A népakarat önvédelmi megnyilvánulásával kell a teljes politikai hatalomra – az összes parlamenti pártra – nyomást gyakorolni, egyben a parlamenten kívüli politikai egységet megmutatni azzal, hogy (osztrák mintára - www.rettet-oesterreich.at)
a magyar településeken ismertessük meg a választókkal az EU hatását, összehasonlítva a megoldást adó Szent Korona értékrenddel (Magyar Modellel).
Eu-felhaborodas...
Cyrano!
A Fityisz -akkor miert nem haborodott fel.Az OrR-Ban aki ugye ott van mint vezeto,miert nem fujta ki az orrat?
Ja,hogy o kepviseli odakint a nemzetet?
Kivel a Likuddal?
Ne nevettessetek mar!
Kedves Józsi ! A Fidesz
Kedves Józsi !
A Fidesz igazi arcához bizony ez is hozzátartozik!
Egyetértek az aggodalnmaiddal !
Számon kell rajtuk kérni és nem szabad vakon besétálni a libsik csabdájába !
O.V.--t is színvallásra kell kényszeríteni !
Azt viszont Te is tudod, hogy fontosabb átalakulás szervezetlenül nem lehetséges !
A szervezéshez pedig nagy anyagi bázis kell. Talán ez az oka, hogy más ellenzéki pártok nem tudnak megerősödni , csak olyanok, ahova az ejtőernyősök vitték a pénzt is !!
A másik - szerintem most legfontosabb -valuta a tisztesség és fedhetetlenség ( mint közérdek) kell legyen, és az, hogy az ilyen tulajdonságoknak megfelelő vezetők érvényesülése sem szenvedhessen hátrányta pénzhiánya miatt !
anyagi bazis...
A kozeljoveben levo tunteteshez a Benes dekretumok ellen,nem kell semmifele anyagi bazis.Csak felkell emelni a *segget*aki magyarnak erzi magat es kikell mozdulni a hazbol.
:-)))
A kozeljoveben levo tunteteshez
Igen Józsi, ebben igazad lehetne, ha nem lenne az is igaz, hogy a magyar lakosság jelentős része azt sem tudja mi az a "benes" és mi ellen kell elementális erővel tiltakoznunk ! Ahhoz kell a pénz, hogy pótoljuk mind azt, amit az áruló politika elmulasztott és elrontott !
Ami a mostani tüntetést illeti, én úgy látom, abban néhány elszánt okos ember (közöttük Dr.Halász József ) aggilis, áldozatkész munkája és jelentős támogatói csapat önkéntes munkája is benne lesz...
De., gondold el, mi lenne, ha a közpénzből működtetett média a közérdeknek megfelelően tájékoztatna és oktatna ?
Sajnos valószínű, hogy a Fidesz mögött is a liberálisok összelopott pénze mozgatja a szálakat, ami tovább akarja szaporítani magát ! :((
valoszinu?
Azok tenyek.
A kulfoldi erdekszervezet mar a *Gengsztervaltas*alatt megvettek a Mediat.
A Lakiteleki szelhamosok(Csori-Lezsak--Csurka---etc..)szoktak mondani a *Mor megtette a kotelesseget.)
A Koztorvenyes kormanyok meg hozzajarultak ahhoz,hogy olyan ujsagirok maradtak a palyan akik a hatalom notait fujtak.A *megszallast*jo elore elkeszitettek.Minden teren.A Parlamenti partok akik elobbre tettek megbizoik utasitasait--mint a nemzet ugyet----egytol egyig Haza es Nemzetarulok.
Lehet vinnyogni a hozzatartozoknak.(lehet provokatorozni.)
"Lakitelki
"Lakitelki szélhámosok"
Kedves Józsi !
Valami megérett a társadalomban és elkezdett kibontakozni Lakitelken...
Csoóri a nyugati hatalmak egyik itthoni hírszerzője volt, ha jól tudom, Lezsák és Csurka esetében a langyosságot lehet bűnnek és erénynek is nevezni .
Te hogy látod ?
Szerinted kik lennének a magyarság tisztességes képviselői , vezetői ?
langyossag...
Cyrano!
Most ennek a langyossagnak isszatok a levet odahaza.
Mi bontakozott ki?
Lakiteleken mi bontakozott ki?
Csori ugyeskedese?Amerikabol vajon kivel targyalt?
Talan a Lantos batyoval?mar minden megvan magyarazva.Mit is csinalt amikor levaltottak az MVSZ elerol?Askalodott a koztorvenyes hatalommal,es megint a magyarok ellen tett.Rakosi *aponak* is benyalt mar.Most akkor erted -e a Csori elftit?A magyarsag tisztesseges vezetoi jelenleg kivannak szoritva a parlamentbol.Ezzel azt mondtam,hogy akik ma a parlamentben vannak -nyugodtan lehet oket *csocseleknek*nevezni.
Miert?
Bizonyitsak mar be,hogy az elmult 20-ev alatt mit tettek le a nemzet javara!!!
Most lehet *begetni*.
Józsi ! Nem védtem a
Józsi !
Nem védtem a Csoórit, de tettem fel egy egyszerű kérdést, amire választ reméltem.
Nem értem, milyen okon használsz olyan kifejezéseket, hogy "lehet bégetni" ? Hol érzed magad ? Kanadában így szokás tisztelni a másik embert ?
Azt kell mondjam, hogy a tiszteletlenség könnyen oda vezethet, hogy nem lesznek kiváncsiak a mondandód tartalmára sem ilyen stílus után !
Jozsi !
Igy se kellene foglalkozni,mert egy korlátolt rétinéger nem veszitek észre ? Ennyi baromságot még nem olvastam. Mi vagyunk a "bégetők" ? Mi nem léptünk le ,hazaárulókám. Egyébként mikor jössz személyesen megmutatni a sok hülyének mit kell tenni ? Vagy kitiltottak valamiért ? Kis buta vagy,lehet takaritasz valahol,azért nincs saját géped.
hazaarulok.....es begetok.....
Csorgoskormu!
Mar ideje lenne felebredned,hogy odahaza vannak a hazaarulok a Parlamentben,es a begetok is odahaza vannak a sok nyugdijjasok es a kisebbsegiek szemelyeben,pluszban meg olyanok is kiegeszitik a begetok taborat mint te is.Vetted a lapot?A takaritasrol meg ne beszelj mert rovid idon belul teged meg azt sem hagynak odahaza,mert telepitik be a fajtajukat.
Erre mit lepsz teturago?
Jozsi
Látod,hogy "PRÓBANÉGER" vagy ? Magyar igy nem beszél,csak a kormos tolvajok ! Megtürt személy vagy te a világon,bárhova bújsz.A fajtád sehol nem kivánatos,valaki jól irta MENJ VISSZA A FÁRA MORE !
a fan uloknak....
A *nevtelen*felhasznaloknak nyitottam egy topic-ot.
Ott tepjed a szadat!Feltettem egy par temat,esetleg tudnal a *farol* nyilatkozni?
" Félni csak a félelemtőlk kell "
Kedves Józsi !
Bizonyára már elfelejtetted, milyen borzasztó félelemben élni !
Nyilván azért választottad a szabadabb világot, mert anno megtapasztaltad és nem tetszett. Vannak, akik még nem találták meg a saját megoldásukat, de feltehetően a jószándék meg van bennük...persze vannak, akikben még az sincs, de miattuk ne alkalmazzuk a kollektív büntetést, ha kérhetem !
Én szeretem és nem szeretném lecserélni a " népemet " minden hibája ellenére, ezért meg tudom érteni, hogy sokan még nem voltak képesek olyan közbizalmat kiépíteni, ami segítené őket, hogy megszabaduljonak félelmeiktől...és ez az oka sok esetben a "névtelenségnek" ! inkognitónak !
Kérlek légy Te is megértőbb és ne támadj zsigerből !
Megértésedet köszönöm !
kollektiv buntetes,,,,,,,,
Ezt alkalmazza mar a jelenlegi kromanykoalicio a magyarsagra nezve.Lefasisztaznak egy orszagot--kizavarjak a hataron tulra tomeget--provokalnak minden teren,---MIERT-----mert hazugsagra van epulve a Koztarsasag--.A jelenlegi kormanykoalicionak es szovetsegesenek semmi *magyar* nem tetszik--minden fasiszta es nacionalista. Mar mar odajuttok,hogy az egyszeru becsuletes embernek az artatlanoknak kell bocsanatert esedezni.Mindez koszonheto a volt es jelenlevo partoknak.Egy sem kivetel--haza es nemzetarulok egytol egyig.
Józsi, a pártokkal kapcsoltban igazad van !
Nem csak a kormány, de az egész szab.adkőmíves banda igyekszik mindenkit elnyomni, akik nem képesek kiszabadulni a szorításból..Mint tudjuk, a qrmányunk mögött is ezek állnak. De ki állhat mögötted kedves Józsi ? Remélem csak a tiszta szolidáris emberi érzés , ezért kértelek, hogy add meg a tiszteletet a verbalítások terén is, hogy közénk a hasonlóan gondolkodó és a nemzetért összefogni akarók közé a tiszteletlenség ne verhessen éket !
A pártjaink a hatalomért és a pénzért küzdenek, mi emberek pedig a SAJÁT TÚLÉLÉSÜNKÉRT amihez hatalom és érdekérvényesítés kell.
A pártok a megszerzett pénzt elsősorban a saját hatalmuk fentartására pazarolják- akár ellenünkben is-, mi pedig kifogyunk tartalékainkból, energiánkból és itt maradunk kifosztva, cserben hagva...ha erre célzol, én is látom !
Ebből csak egy másik dimenzióban gondolkodva és ott megküzdve fogunk kikerülni, arra kell támaszkodnunk, amire ezek a gazemberek nem tudnak...ez pedig az erkölcs, a hit és az emberség !
Ha a határon kívül is így látjátok, akkor remélem Ti is meg fogtok tenni mindent a saját kormányaitoknál, hogy gátolja ezt a népirtó politikát, hiszen az emberi szolidarítás globális kötelezettség kell legyen !
Vagy ha pénzről van szó, mégsem ?
Ha a hataron kivul is igy latjak...
Tisztelt Cyrano!
Valamikor nagyon sokat kaptunk abbol a jelzokbol,hogy -------Ti nem itthon eltek--elhagytatok a szulohazatokat---nem itt fizettek adot------mi jobban tudjuk -mi itttthon elunk---stb...stb..
Lakiteleken mi lett a vege?
A Csori -Lezsak--Csurka ertelmisegiek kerultek ki --MI lett a vege?
Nem halgattak a kulfoldrol jo celzattal elhangzott figyelmeztetesekre.Akkor elamitottak benneteket,hogy garazsokban mertek ki a kis palinkat,meg sort,hogy sajt *Bizniszetek*vna.Mikozben a volt cucilista parlament mar azon dolgozott a spekulansok kozremukodesevel,hogy hogyan tegyenek szert a kozvagyonra.Mikozben ti egyre vitatkoztatok velunk kulfoldiekkel,ez idokozben meztelenre raboltak benneteket. Ez a meztelen igazsag. De mi nem panaszkodunk-mi ezen mar nem ragodunk--mi tovabbra is nemzet erdeket tartjuk szem elott.Eppen ezert ha neha vulgarisan is de a tolvajt es a hazaarulot neven nevezzuk.Nehogy mar a *csik huzza a repulot*.Vegyetek tudomasul,hogy elkell jonni az idonek ,hogy kozvagyon elrabloi kerdore lesznek vonva.De ha ti odahaza meg most is aprtokban biztok,csak huzzatok az idot.
Józsi ! Egyik dolog, hogy
Józsi !
Egyik dolog, hogy Hazánkban az emberek gyűlöletre lettek nevelve és sokaknál most is ez a legfontosabb érzelem, amit naponta táplálnak. Ez segíti a megosztásunkat.. Másik, hogy NINCS megfelelő tájékoztatás, így csak azon kevesek lennének képesek jól dönteni, akiknek van pénzük és társaságuk hogy minnél szélesebb körben tájékozódva elég adatot ismerhet meg. Ezen túl a pártkézben lévő médiában nem kapnak nyilvánosságot olyanok, aki kiutat mutathatnak és más irányba vezethetnék a Népet.. Ez a probléma már sok más országban is látszik. Nézd meg, miért győzhetett az olaszoknál a média-cézár, vagy Franciaországban Sárközy ( Ki is az a Sárközi ? ) ? Vagy kik is állnak B.Obama és N Clinton. mögött ?
Nem a felelősséget akarom elhárítani, csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy a köz szolgálatára kötelezettek szabotálása miatt nem képes a köz olyan erőt bevetni, ami elég a lényegi változáshoz....Ez egyre több más országban is látható, csak ott, magasabb szinvonalon él az átlag, így még kevésbé feltűnű, de tartok attól hogy azonos folyamatról van szó.
A Csurkák, Lezsákok hiába mondják el az igazságukat, ezt a média teljesen elhiteltelenítette, ráadásul az emberek úgy gondolják, sokan, hogy megtanultak ehhez a "rendszerhez alkalmazkodni. Itt utalnék az előző választási kampányra...hiába szerzett jogot 10 párt, a végső vitán csk 4 párt, sőt a legvégsőn csak 2 párt vezére mérkőzhetett a nagynyilvánosságot jelentő médiában.
nevtelenseg...
Cyrano!
Vannak nevtelen senkihaziak,akiknek nem tetszik ha rajukmutatsz,hogy tolvajok.Ezek nyilatkoznak tragar modon.Ezekkel nem lehet maskepp beszelni ezek ehez vannak szokva.Nezd meg a tanitojukat a Gyurcsany szemelyeben peldaul.Ezek elobb utobb logni fognak remelem.
nevtelenseg...
nem logatni kell, csak ki kell dobolni, szegyenukben magukat fogjak logatni. jozsi ketto
akinek...
Tisztelt Cyrano!
Akinek nem ingje ne vegye magara....
De akik itt nevtelenul csak *ugatnak* a vakvilagban,azok nagyon gyorsan oltozkodjenek mar fel.!
Kadar Jani bacsirol jut is eszembe...........................>>Kedves Elftarsak Elftarsnok Barataink!Az a megtisztelo feladat jutott szamomra.........<<
Olyan *balkanyaros**hat hatvanas*kiejtessel.....:-))))
Kádár morálisan ugyan
Kádár morálisan ugyan lezüllesztette az országot, de, legalább nem volt cionista !
Most a cionizmus a legnagyobb veszély
szavazas....
Cyrano!
Eppen ezert nem kell szavazni egy jelenlevo partra sem.A nemzeti jeloltre pedig fuggetlenul kell.Ott tudjatok kiszurni a *salakot*.
szavazas....
Jozsi! Te melyik csapathoz tartozol? Kisebbseghez, vagy nagyobbsaghoz? Cyranot pedig ne bantsatok. Jozsi ketszer ala. Megbuktal. A salakot a bavu viszi? Tisztitoszerek nelkul? Ki fizeti a reveszt?
melyik csapat?
Roviden a magyarsaghoz.
(nem a senkihaziakhoz akik azon dolgoznak,hogy tonkretegyek a magyarsagot---tobbek kozott az osszes jelenlevo part--a parlament---a Koztarsasagi Elnok----stb..stb...)
Attol,hogy kint elek meg nem felejtettem el,hogy magyar vagyok.Bizonyitas----Tamogatom a Miskolci Nagy Lajos Kiralyi Maganegyetemet.
Ezzel is remelve,hogy a felnovo magyar fiatalsag tisztaban legyen az igazi tortnelmunkkel.
Te peldaul mit csinalsz?
Khm-khm.
falrahanyt borso.....
Megint kerdezhetnem mar,hogy *hozzam ugatsz-e vagy csak engem ugatsz.* Rajohettel volna mar miota beirok,hogy egyik jelenlevo part sem erdemli meg a szaraz kenyeret sem.Szeretnem felhivni a figyelmed,hogy amit a valasztasrol irtam,az igaz---tehat egyik partra sem,hanem fuggetlenre,ahol mindjart kilehet szurni a senkihaziakat.Vedd mar le a szemellenzodet!
" Nemzetközi
" Nemzetközi összefogást!
A bécsi tüntetés (http://barikad.hu/node/13112?fr=nemzetihirhalo) ébresztő kell, hogy legyen minden európai állam szabadságot akaró állampolgárának arra, hogy tenni kell!
A Lisszaboni Szerződés még mindig nincs szövegegyesített változatban az Európai Unió honlapján (http://eur-lex.europa.eu/JOHtml.do?uri=OJ%3AC%3A2007%3A306%3ASOM%3AHU%3AHTML), ezárt szeretettel kérek mindenkit arra, hogy olvasson bele az általam készített szövegegyesítésbe (http://eunyet.hu/hirlevel/euszerz1_2007.doc, http://eunyet.hu/hirlevel/euszerz2_2007.doc).
Holnap, április 6-án a Magyarok Háza Bólyai termében 15 órakor tartott összejövetelre mindenki jöjjön el, aki szervezéssel hozzá tud járulni egy április 12-i budapesti Lisszaboni Szerződés népszavazással történő elfogadását követelő tüntetésen.
A jövő héten az EU Parlament Függetlenség/Demokrácia képviselőcsoportját megkeresem annak elősegítése érdekében, hogy ezen a napon, tehát
2008. április 12-én minden EU tagország fővárosában ugyanabban az időben legyen ugyanilyen jellegű tüntetés.
Kelt Szegeden, 2008. április 5-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája "
Tisztelettem megjegyzem, hogy Spanyolországban és Portugáliában is nagyon forró helyzet !
Elég Volt !
http://www.indavideo.hu/video/Betiltott_adas__Hazam_aruloi_HirTv
http://www.indavideo.hu/video/Solyom_Laszlo_-_2006_oktober_1
Mivel az alábbi cikk
Mivel az alábbi cikk minden szavával egyetértek, így a Hazánkért gondolkodó Honfitársaim szíves figyelmébe ajánlom az alábbi cikket és műsor :
MNO " Tisztelt Honfitársak! (Barátaim!)
Szíves figyelmetekbe ajánlom, a 2008.03.30-i, Bayer Zsolt műsorvezetésével lezajlott, a "MÉLYMAGYAR" c. műsorában látottakat, hallottakat. (A vendégek, Bíró Zoltán és Reiner Péter voltak).
"Forró" témát elemeztek, amelynek a gyökere, az igen távoli múltba nyúlik vissza. Épp itt volt az ideje, hogy "műtőasztalra" tegyük és az elkerülhetetlen gyógyító beavatkozást, KÖZÖS ELHATÁROZÁSSAL és AKARATTAL, végre megejtsük. Radikálisan, amíg a "BETEG", velünk együtt -értem alatta az egész TÁRSADALMAT- megmenthető!
Tájékoztatlak Titeket, hogy jómagam már 1990-ben elkezdtem e témakör boncolgatását, de "jó" szokás szerint, agyonhallgatás lengte körbe próbálkozásomat!
Itt alant hamarosan megtekinthető lesz a ma esti beszélgetés. (Pár nap múlva fölteszik, talán már holnap):
http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=10&media=&mm_id=16&list=1 "
A liberalizmus ereje Látszólagos,,túlreprezentált.
" És mégis mozog a Föld
A liberalizmus látszólagos ereje
Szeretettel ajánlom Csurka Istvánnak és a MIÉP tagságnak,
Kakuk Attilának, Kovács Gézának és a MÖM tagságnak,
Schuster Lórántnak és a MNF tagságnak,
Vona Gábornak és a Jobbik tagságnak,
továbbá minden antiliberális magyarnak
azzal, hogy tegyük félre az önérdeket, tegyük félre mindazt, ami elválaszt bennünket egymástól.
A Fixtv március 17-i "Paragrafus" műsorában Lóránt Károly, az EU Parlament szakértője az EU Parlament pártjait a következők szerint minősítette:
Európai Néppárt (ennek alelnöke Orbán Viktor, tagja a FIDESZ) mérsékelten liberális,
Szocialista Internacionálé (ebben van az MSZP) közepesen liberális,
Liberális Internacionálé (ebben van az SzDSz) kemény liberális,
az "EU realisták" (jelenleg négy párt) csoportja antiliberális.
Tehát a liberálisok az EU Parlament 80 %-át, az antiliberálisok 20 %-át adják.
Ezzel szemben (az Eubarométer adatai szerint) a 490 millió "EU polgár" 70 %-a antiliberális, 30 %-a liberális, vagyis 30 %-ot képvisel 80 %, 70 %-ot pedig 20 %.
Magyarországon következő a helyzet a Szonda Ipsos legújabb közvélemény kutatása szerint:
Mérsékelten liberális (FIDESZ): 67 %
Közepesen liberális (MSZP 24 %, MDF 3 %): 27 %
Kemény liberális (SzDSz): 2 %
Antiliberális (parlamenten kívüli pártok): 4 %
Tehát a Parlament minden pártja (96 %) liberális, a parlamenten kívüli antiliberális politikai erő mindössze 4 %-ot képvisel.
Ezzel szemben a március 9-i népszavazás azt mutatta, hogy a liberalizmus következményeit a szavazók 17 %-a fogadja el, 83 %-a pedig elutasítja,* vagyis 17 %-ot képvisel a liberális parlament 100 %-a, a 83 %-nyi antiliberális pedig parlamenti pártképviselet nélkül marad.
Ez annak a következménye, hogy Magyarországon éppúgy, mint az Európai Unió egészében nem szubszidiaritásra (önigazgatásra) épülő demokrácia és szolidaritás uralkodik, hanem a föderációt (gyarmatbirodalmat) kiszolgáló parlamenti diktatúra. Az ennek bizonyítását és a konföderalitás (önállóság megőrzése melletti államszövetség) természetes megoldását tartalmazó tanulmány ("Az önigazgatás (szubszidiaritás) Pajzsa a Magyar Modell") nemcsak itthon, hanem egész Európában is elkezdte a választói akarat és a képviselői helytartóság természetellenes ellentétének feloldását.
Ennek következménye, hogy a Szent Korona Tanítói első nemzedékének március 29-30-i konföderalista összejövetelére megfigyelőket küld az EU Parlament.
És ennek a következménye kell, hogy legyen minden antiliberális erő összefogása.
Ezért kérem a nemzet iránti alázatos szeretettel
Csurka Istvánt és a MIÉP tagságot,
Kakuk Attilát, Kovács Gézát és a MÖM tagságot,
Schuster Lórántot és a MNF tagságot,
Vona Gábort és a Jobbik tagságot,
továbbá minden antiliberális magyart,
lépjünk fel egységben a liberalizmussal szemben, készítsünk közösen a Történelmi Alkotmányunk jogfolytonosságát visszaállítva jogrendszert, hívjuk össze az antiliberális, antiglobalista Alkotmányozó Nemzetgyűlést, állítsunk közösen egyéni képviselőket, akik az antiliberális értékrendet képviselik, és állítsunk közösen társadalmi csoportok természetes érdekeit képviselő országos és megyei listákat. A képviselőállítás az önigazgatás (szubszidiaritás) elve szerint ne pártérdekek, hanem a választók érdekei szerint történjék.
A nemzeti iránti alázattal kérek minden megszólítottat (vagyis minden magyar embert jobb- és bal áloldalra tagozódás nélkül) arra, hogy az érzelem és az értelem egységén alapuló Minőség Forradalmával teremtsük meg a Szent Korona értékrendre épülő Kertmagyarországot.
Szeretettel várunk mindenkit, aki érzi, hogy a liberalizmus a magyarság, Európa és a Világ romlására tör és ez ellen egységben tenni akar, a Szent Korona Tanítóinak első nemzedékének Szerére, a dobogókői Shaolin faluba,
március 29-30-án, és vegye kezdetét a nemzetegyesítő munka!
*
Kórházi napidíj
84,08 %
15,92 %
Vizitdíj
82,42 %
17,58 %
Képzési hozzájárulás
82,22 %
17,78 %
Átlag
82,91 %
17,09 %
(OVB hivatalos adat)
Kelt Szegeden, 2008. március 25-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája "
Szeretettel osztom meg Önökkel ezt a körlevelet szíves továbbgondolásra !
Cyrano
Két link azok
Két link azok számára, akik úgy gondolják nem kell elfogadnunk a mostani helyzetet, amikor Mi vagyunk a pártokért !
http://eunyet.hu/hirlevel/Paragrafus_20080303.wmv
http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=372872
eunyet...
Jozsi
Orulok,hogy itt is latom Halasz Jozsi elemzeseit.
Dr.Halász József azon
Dr.Halász József azon ritka szakemberek egyike, akik segítenek ebben sűrű sötét erdőben átlátni és megadja a szükséges információt ahhoz, hogy szabadabban gondolkodjunk !
Köszönet érte Neki ! Örömmel osztom meg ezen elemzéseket városunk lakóival is !
FONTOSNAK ÉRZEM a
FONTOSNAK ÉRZEM a Nemzetünk szuverenítása érdekében részt venni ebben a kezdeményezésben :
"
Kérés
Szeretettel kérem mindazokat, akik egyetértenek azzal, hogy az Országgyűlés 2007. december 17-én hozott, a Lisszaboni Szerződést megerősítő határozatát (a 2007. évi CLXVIII. törvényt) alkotmányellenesen hozták, és ezért ezt érvényteleníteni kell,
2008. január 22-én 17 és 20 óra között jöjjenek el a Magyarok Házába (Bp. Semmelweis u. 1-3.) és aláírásukkal támogassák a Strasbourgi Emberjogi Bíróságnak és a Luxemburgi Európai Bíróságnak írt beadványunkat.
Azokat, akik nem tudnak személyesen eljönni, arra kérem szeretettel, hogy töltsék le, írják és írassák alá a beadványokat,
és 2008. február 1-ig beérkezően a 6701 Szeged, Pf. 2443.
címre küldjék el, hogy azokat kiegészítésként postázhassam a Strasbourgi és a Luxemburgi Bíróságnak.
1. Az Európai Bíróságnak címzett feljelentésre az aláírásokat az annak alapját képező, Alkotmánybíróságnak címzett kifogásra (http://eunyet.hu/hirlevel/071219.doc) gyűjtjük. (Az Európai Bíróságnak szóló feljelentés a http://eunyet.hu/hirlevel/080120.doc címről tölthető le.)
2. Az Emberjogi Bíróságnak címzett feljelentésre közvetlenül gyűjtjük az aláírásokat. A beadvány 2008. január 22-én 0 órától tölthető le a http://eunyet.hu/hirlevel/080121.doc címről.
Kelt Szegeden, 2008. január 21-én.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája "
Kormoran
Jó szórakozást kívánok hozzá !
http://tdyweb.wbteam.com/KormoranKoncert_1.htm
http://tdyweb.wbteam.com/KormoranKoncert_2.htm
Kormoran
Sajnos csak egy pár napig volt elérhető ez a koncertfilm, ami a "30 év 30 dalban" című 2006-os koncerjük és DVD-jük anyaga volt.
Elnézést azoktól, akik csalódva tapasztalják, hogy már nem érhetők itt el a dalok.
A Kormorán rajongók számára viszont itt a Youtube-on már 39 dal áll rendlkezésre.
http://www.youtube.com/watch?v=_D9a9JSAftQ
Köszönet a Kormoránnak a gyönyörű zenéért és a magyarság szeretetéért!
http://www.youtube.com/results?search=related&search_query=kormor%C3%A1n%20nemzet%20haza%20magyar%20szeretet%20becs%C3%BClet%20kitart%C3%A1s&v=_D9a9JSAftQ
Honlapjuk: http://www.kormoranfolk.hu/
http://www.youtube.com/user/w
http://www.youtube.com/user/wolcgamsztimbo
Párt szímpátiától függetlenül
Kérem minden kedves szülőtársamat , kérem a pedagógusokat, advent után szánjonak rá időt, energiát és nézzék VÉGIG ezt a videot, hogy később elgondolkodjonak a problémán !
http://video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908
Áldott Karácsonyt Kívánok Mindenkinek !
„Mi dolgunk a világon? Küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért!”
http://tdyweb.wbteam.com/Kifosztottak.htm
SŐT Tenni erőnk szerint az itt folyó hungarocídium ellen !
M Szabó Imre műsorai
http://www.mszaboimre.hu/
Mondjuk Csinalanért nem tenném tűzbe a kezem egy pillanatig sem !
Túszok vagyunk ?
Csak egyet érteni tudok Dr. Szöőr Andreával és M.Szabó Imrével !
" A Nép túsza a médiának, a média pedig a nagytőkének ?"
http://www.tornado.cwi.hu/magyarokvilaga.htm
"sbár a lényeget ,még nem értheted,amíg nem éltél nehéz éveket"
Egy újabb gyöngyszem : Ismerős Arcok: - Nélküled
http://www.youtube.com/watch?v=GLjN1DTA5UA
" Felvásároljuk Magyarországot..."
http://www.kuruc.info/r/26/17812/
Nyílt levél Simon Peresz államelnök úrnak és Izrael budapesti Nagykövetségének
2007. október 31. 15:59
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=009102
Ugye nem mindegy, milyen nyugalomban és milyen tudattal hajtjuk álomra fejünket ?
"Felvásároljuk Magyarországot..."
Nem mindegy. Igen. Én nyugalomban és megértésben próbálom tölteni napjaimat, estéimet szeretteimmel, sajnos nem mindig sikerül! Nem kellene feszíteni az indulatokat!
"Felvásároljuk Magyarországot..."
Szervusz VG!
nyugalomban és megértésben próbálom tölteni napjaimat
Bocsi, de pontosabban milyen indulatfeszítésre célozol ?
Mi okoz Neked nyugtalanságot ?
Hazánkról, történelemről,szeretetről...
http://www.igazsag.net/ELOSZTO.html
TÚLÉLÉSÉRT
Nemzeti kerekasztal az Alkotmánytervezetről ...csütörtök 21.00 tól a Zenit TV adásában
A közelmultban sugárzott, nemzeti problémáinkkal foglalkozó műsorok közül válogathatunk az alábbi oldalon :
http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.php
" ADÓSSÁGÁLLOMÁNYRÓL "
Közgazdaságtan, vagy józan paraszti ész ?
Mit szóltok Dr Drábik János előadásához ?
http://www.utolag.com/DrabikFix0521.htm
"Hunornak "
Emberi méltóság fogalma
Minden ember jogképes, minden embert megillet egy sajátos rang: az emberi méltóság, mely alapján minden ember követelheti a rangnak kijáró tiszteletet, tehát az emberi méltóságának elismerését. A személyhez fűződő jogok védik ezt az emberi méltóságot, és szankcionálják azt, aki nem adja meg a minimális tiszteletet, elismerést a másik embernek, amely emberi mivoltánál fogva megilleti.
Tartalma
Olyan minimális elismertséghez való jogról van szó, mely biztosítja, hogy emberi mivoltát senki ne vonhassa kétségbe, a tiszteletet megkövetelhesse.
A magyar Alkotmánybíróság 64/1991-es határozat szerint: „Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva az ember alany marad és nem válik eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől...”
Az emberi méltósághoz való jog egyfajta „anyajog”, a bíróságok, hatóságok minden esetben hivatkozhatnak rá az egyén védelmében, ha nincs olyan nevesített alapjog, mely az emberi méltóságot kifejezné.
Az emberi méltósághoz való jog több részterületből áll, melyek egyenként korlátozhatóak, megfelelő garanciákkal, törvényi szabályokkal körbebástyázva. Legfontosabb részterületei:
· önazonossághoz való jog
· önrendelkezéshez való jog
· cselekvési szabadság
· magánszféra védelme
· szociális biztonsághoz való jog, mint a megélhetési minimum állami biztosítása (senkit nem hagyhat az állam éhen halni, mert az ellentétes az ember méltóságával).
Kárpátia : Barátom Mondd Merre Vagy
http://youtube.com/watch?v=WrmjmGNxnYI
Rendszerváltás ?
Rendszerváltásről Bíró Zoltánék:
http://www.echotv.hu/video/index.php?akt_menu=10&media=1528
Beteszem ide is, remélem a
Beteszem ide is, remélem a szívetekbe zárjátok Ti is és békességet hoz !
http://hazam.extra.hu/
Azon műsorok közül,
Azon műsorok közül, amik a "földi adók adásából biztosan kimaradtak:
http://tdyweb.wbteam.com/Utolag.php
http://www.echotv.hu/ ismétlések a videoarchívumban
Ha a lehető legteljesebb tájékoztatás érdekét szolgáló linkeket találtok, kérem osszátok meg itt velünk !
Köszönettel :
Cyrano
Érdemes megkövetelni !
Emberi Jogok egyetemes Cartája
Bevezető
Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon,
Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz,
Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön,
Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének előmozdítása,
Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett jobb életfeltételeket valósítanak meg,
Tekintettel arra, hogy a tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletbentartását,
Tekintettel arra, hogy a jogok és szabadságok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakításának a legnagyobb jelentősége van az említett kötelezettség maradéktalan teljesítésének szempontjából
a közgyűlés kinyilvánítja
az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát
mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.
1. cikk
Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.
2. cikk
Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.
Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.
3. cikk
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.
4. cikk
Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden alakja tilos.
5. cikk
Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.
6. cikk
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.
7. cikk
A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a tőrvény egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
8. cikk
Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
9. cikk
Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni.
10. cikk
Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kőtelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől.
11. cikk
Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnősségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.
12. cikk
Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.
13. cikk
Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.
Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
14. cikk
Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti. kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.
15. cikk
Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.
16. cikk
Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.
Házasságot csak a jövendő házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.
17. cikk
Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
18. cikk
Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
19. cikk
Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.
20. cikk
Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.
Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kőtelezni.
21. cikk
Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.
Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.
22. cikk
Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erőfeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.
23. cikk
Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.
Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.
24. cikk
Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.
25. cikk
Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.
26. cikk
Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt -érdeméhez képest- egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.
A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletbentartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.
A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
27. cikk
Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
28. cikk
Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.
29. cikk
A személynek kőtelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.
Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a tőrvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletbentartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.
Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni.
30. cikk
A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.
Egyezmény az Emberi Jogok és Kötelező Szabadságok Védelméről
2003 óta Hazánkban is Kötelező jogforrásnak tekinthető változat:
http://www.echr.coe.int/NR/rdonlyres/01BD2C9F-96C5-4AC7-A4F6-389A89ACEE2...
A Vilniusban 2002.ben aláírt Tizenharmadik Cikkely hatálybalépése óta nincs lehetőség helyi jogra hivatkozva fenntartással élni, tehát nincs lehetőség kibújni e kötelezettségek betartása alól, mert a legfelsőbb EU igzságszolg. szervezet a Hágai / Strasbourgi Bíróság számára ez a meghatározó alapjogok forrása !
Európai Emberjogi Bíróság Hivatala 2003.szeptember
Érdemes Figyelni, mert EU állampolgárok vagyunk és tudnunk kell, hogy ha itthon nem is kapunk védelmet, sőt igazságszolgáltatást, Strasboug, Hága törvényszékei nyitva állnak előttünk !
Ezt mutattad már a
Ezt mutattad már a Fidesznek is???!!!
Különösen a helyi képviselőiknek(Nagybátony falu)!!!
Kedves Fórumtársam
Kedves Fórumtársam !
Nincs jó véleményem a pártokról. Sokkal több tisztességet tapasztalok a pártoktól független közösségekben.
A Fidesz tele van jogászokkal ! Pontosan tudják Ők, hogy milyen jogaink vannak, csak az érdekük úgy látszik az, hogy csak " csöpögtessék " a tudásukat... !
Amikor meg vannak szorulva, löknek egy kis információt, hogy rájuk figyeljünk, vagy szavazzunk.
Korábban írtam az egyik frakcióvezetőnek, amire még csak nem is választolt. Azóta nem kerestem semmilyen kapcsolatot sem velük, sem más párttal .
Szükségünk lenne a Fidesz rendelkezésére álló médiára, azért, hogy bepótoljuk mindazt a tájékoztatást, amit eddig az iskola, a média elmulasztott. Hogy ennek a fideszesek részéről mikor jön el az ideje, még nem tudom...A fidesz kormáníyzás, de különösen a Gy,F. vs. Orbán vita óta elég pesszimista vagyok....persze minden és mindenki változhat ugye ?
Kedves Cyrano! Látom neked
Kedves Cyrano!
Látom neked is kicsapta a biztosítékot Hunor. Még csak részeket néztem az összeállításodból, idő hiányában de végig fogom nézni. Amit láttam, az igen derék.
Remélem sokan veszik a fáradságot és elolvassák, megnézik majd elgondolkodnak a fentieken.
Üdv: FREEci
Kedves Cyrano! Látom neked
Kedves FREEci!
Légy szíves a vesszőt oda tenni, ahová kell!
Kedves Cyrano! Látom neked
FREEci pajtás!
Humor Hunor valóban kicsapta a biztosítékot, én megköszöntöttem Hunor napon, de még azt sem mondta, hogy kösz. Ennyi elég is nyakfölötti IQ mértékéhez!
Kedves Freeci ! Igen, nagyon
Kedves Freeci !
Igen, nagyon ártalmasnak tartom a letűnt hatalom sötétségét idéző, egymás kompetenciáját semmibe vevő szemléletmódot, amit Hunor hszében érzékelek...
Hiszem, akik szánnak rá időt és megismerik a demokrácia lényegét és lehetőségét, fognak erőt gyűjteni, hogy egymást tisztelve ismét bizalmat építsenek és higgyenek , magukban, egymásban és egy emberibb jövőben...
Fáradtságos, de nincs más válaszrtásunk, ha túl akarjuk élni ezt a fertőt !
VÁLASZTÁS
Józsi igazad van, csak az a baj ha függetlenre is szavazol, az is valamely párt bujtatott embere. ÖRDÖGIKÖR ez az egész.
PÉNZ
Olyan választási rendszer kell, amelyben csak a megválasztott személyek ( nem listák ) juthatnak képviseleti joghoz és ahol lehetőség van, hogy a választók megismerhessék a kandidáns multját, identitását, elkötelezettségi körét !
Csak ez esetben beszélhetünk választási szabadságról...még függetlenek esetében is, hiszen egy válaszáshoz pénz kell, ami már eleve gyanússá teszi a jelölttet, ezért fel kell tárni az anyagi bázis forrását is..
PÉNZ
Nemcsak a hiány a duplája, hanem a kötelezettség vállalás is ezer millió! Akkor pedig a hiány 2000 ezer millió. Annyi pénz már sehol sincs!
Először a köztulajdont
Először a köztulajdont idegenítették el, most pedig " jogot" formálva az eladósításunkra, a jövőnket próbálják eladni, hogy ilyen úton konzerválják a kiszolgáltatottságunkat, illetve az elnyomásunkat _( gondolva arra az esetre, ha az "istenadta " nép mégis felébred és más képviselőket választ , nem őket)
vesszen már ez az áll